A városközpontban nem lehet gyorsan hajtani a sok kereszteződés és a nagy forgalom miatt. Azokon az utakon, ahol lehetne, tehát kijjebb és a „kevésbé” forgalmasakon viszont úgy oldották meg a sebességbetartást, hogy fekvőrendőröket, építettek bele az útba. Így mindig kötelező lelassítani. Ezek kb. olyan utak, mint mondjuk Budapesten a Szentendrei út. Mondjuk itt meg tizedannyi lámpa van, ami megfogja a forgalmat.

Délután doboltunk Samarth-tal, ő a főnök fia. Házi feladatnak kiadtam neki, hogy találjon egy boltot BÁRHOL a városban, ahol lehet képeslapot venni. Abban a boltban, amit mindenki mondott, na, ott sem volt. Nincs képeslap a postán, a könyvesboltban, az újságárusnál és a városközpontban sehol sem. Nincs az itteni százforintos boltban sem. Az Archie’s volt az, amit mindenki mondott, ott meg csak ilyen viccesnek mondott születésnapi képeslapok voltak. Ki is jelentem, eddig ez a legnehezebb feladat itt, képeslapot találni.

Délután szóba került valahogyan a Keresztapa című film. A világ nagy és színes. Nekünk ez egy sima ügy, mármint, hogy mit jelent a szó, hogy keresztapa, neki igazából fogalma sem volt. Mondjuk, honnan lenne, ha nem keresztény.

Vettem még két olyan gyümölcsöt, amit fotóztam tegnap, de az édesség és a gyümölcs nagyon drága itt. Két darab alma méretű gyümölcs 500 Ft körül mozog. Úgy, hogy a felhasználható tartalom azért bőven kevesebb, mint egy almánál. Az árak kiírva, a termék lemérve. Sok átverés nem volt benne. 

Manoj mondta is, hogy ő nem engedheti meg magának a gyümölcsöt. A zöldségek közül állítólag sokat kezelnek, nem csak műtrágyával.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110925?authkey=Gv1sRgCMXQ8J2txO7QKw

 Ma főleg a gyümölcsökkel ismerkedtem. Tegnap vettem papayát. Mivel fogalmam sem volt, hogy mi az, nem sok elvárásom volt vele kapcsolatban, mármint a friss papayával. Csak láttam, rengeteg helyen, és már nagyon érdekelt, hogy milyen lehet. Szerencsére az árus mondta, hogy ez az. Annak az apropóján, hogy megkérdeztem, hogy mégis ezt hogyan kéne enni a főnöktől kaptam pár gyümölcsöt, csak olyat, amit még nem is láttam. Amúgy a gyümölcsárusok tudják a legszebben felpakolni a termékeket, de ez már sok képen is látható volt.

Csak egy gyümölcsnek a nevét sikerült megjegyezni, azt is többé-kevésbé. Goguva, talán. Jó. De, hát mit írjak egy gyümölcsről:). Mindegy, kaptam még párat. Az egyikről fénykép is van, az nagyon jó, igazából egy az egyben úgy néz ki, mint a birsalma kívülről, belülről darabokból áll, azt kell kibányászni. Kaptam egy olyat is, ami valami iszonyatosan savanyú, de nagyon egészséges. Van egy krumpli kinézetű is, az is jó édes. Erről ennyi elég.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110924?authkey=Gv1sRgCOukgdbSpI70tAE

 Holnap szombat, áthívtam Raj-t ebédre hozzám. Akár magamra is vehetném, de simán el tudom képzelni, hogy igaz. Szóval azt írta, hogy az anyukája nem engedi. 19 éves. Mindegy, egyébként meg csak le kellett volna mondani, mert holnap megint munkanap van valami miatt. Nem, egyébként a Diwali miatt, hogy akkor egy teljes szabad hét legyen.

A bringa még minding nincs, de ezen már nem is csodálkozom. Kezdek hozzászokni a mentalitáshoz. Meg mondjuk ahhoz is, hogy, ha rákérdezek valamire, akkor az a válasz, hogy oké, most csinálom, meg folyamatban van, közben nem. Egy gyerekkel találkoztam eddig, aki nem ilyen, meg talán Kelly sem ilyen, na de az a srác még egy módosított helyszínre is képes volt eljönni ügyet intézni velem, pedig neki sok haszna nem volt belőle. Aztán mondtam is neki, hogy az első indiai ilyen hozzáállással. Erre ő csak annyit mondott, hogy ő igazából belga.

A zenék közül a hallgathatók nagy része Punjabi. Szinte az összes. Nem csoda, hogy eddig csak a Punjabi MC-nek volt egy felívelése nyugaton.

A szabadnap nagy része történés nélkül ment el. Vagyis a barátokkal beszélgettem a neten. De délelőtt az utazás szempontjából tényleg nem sok minden történt. Aztán délután elmentem a Someshwar Temple-hez, ahol múltkor voltam egy keveset. Most be is néztem és fényképeztem is.

Lenéztem a folyóhoz megint, srácok úszkáltak a kiépített kis gátnál, nők mostak és mosogattak, ruhák száradtak. Az apuka és a fia nagyon megköszönték, hogy szerepelhettek a fényképen. Tehát ilyen egy napos csütörtök délután Someshwarwadiban.

Az első utam a fodrászatra esedékes már. Egyébként régen úgy volt, hogy járták a házakat a fodrászok és pénz helyett inkább csereárut kértek. Egyébként fura ez a kaszt dolog, mert őket is egy külön kasztként emlegették a történet alatt. Meg is lepődtem, hogy a négy közül valamelyikben csak a fodrászok vannak. Biztosan durván összetett dolog ez is, így hát bele se kezdek. De ezek alapján csak annyi, hogy a kaszton belül is vannak csoportok, amikre más-más szabályok vonatkoznak. Merthogy a hajvágást is kizárólag ők csinálhatták. Régen.

Este átmentem az egyik sráchoz itt, Raj-hoz elküldeni egy sürgős levelet. Ők Gujaratból származnak, apja Khambhat városból, anyukája Ahmedabadból, Gujarat fővárosából. Persze megkínáltak mindenféle dologgal, a legérdekesebb az a kaja volt, amit csak az apja városában lehet kapni. A nagyszülők ott élnek, és mindig hoznak, vagy küldenek ilyen kaját. Úgyhogy gyanítom, hogy tényleg csak ott lehet kapni. Egyébként ilyen gyorskaja, vagy nem tudom, hogy nevezzem. Kanállal egy kis adagot a tenyerébe rak az ember, majd behajítja a szájába, így kell enni. Enyhén csípős, de nagyon jó ízű volt. Kaptam még chikky-t meg még valamit.

Egyébként, amikor meglátta a leveleim között az aiesec-es leveleket, akkor mondta, hogy a legjobb barátja is az, talán ismerem. A punjabi srác az. Ennyire kicsi a világ. Merthogy Raj-ot az egyik Ganesh-es esten ismertem meg itt a házban.

Raj faterja miatt kellett ideköltözniük, még akkor, amikor ő még meg sem született. Viszont az ő születési helye Ahmedabad. Szokás ugyanis visszamenni, és az első gyereket az anya városában megszülnie az anyának. Szokták a többi következő gyereket is ott megszülni, de az már annyira nem fontos. Így az ő húga például Pune-ban született. A család egymás közt gujarati nyelven beszél.

Kértem tőle indiai zenét, így legalább azt hallgatom, amit ők, és nem azt, amit csak úgy találomra találok. A lakásuk felújítás alatt, a vége felé tart, kortárs lakberendezők által tervezett bútorok, igazán jól néz ki. És ez is egyszerű és üres.

Mint az EU-ban, külön mintázatú, vagy csak külön feliratos a pénz. Csak azért, mert ennek az 5 rúpiásnak a hátoldalán is, amit fotóztam, ott van tizenöt nyelven az, hogy öt rúpia. Úgyhogy lehet keresgetni melyik írás milyen nyelven lehet.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110922?authkey=Gv1sRgCMvp7ens-bKT5AE

Ma kevés szórakozás volt, viszont sokáig tartott a munka. Ma délután derült ki, hogy holnap megint szabadnap lesz, és nem sokkal előtte tettek egy ajánlatot valami kisebb munkára péntek délutáni határidővel, viszont ahhoz azért a csütörtöki munkanap is jól esett volna. A hazajutás volt a legizgalmasabb benne, a hárman egy motoron utazás.

Az idegenszavakkal meg vigyázni kell, mert ami marátiban a lány, az a hindiben csirke. Vagyis, majdnem. Mulgi és murgi.

Arra a kérésre pedig, hogy mondjak egy viccet, persze, hogy a „két gésa utazik a vonaton” kezdetű jutott eszembe, de én inkább bele se kezdtem. 

Deshpande nagyapa lett. Születéskor szokás süteményt osztogatni. Pheda-t, ha fiú, Barphi-t, ha lány születik, és így legalább nem kell elmagyarázni mindenkinek a nemét. Egyébként mindkettő tejből és cukorból készült édesség.

Hagyományosan tizenkét nappal a születés után tartják a névadási ceremóniát. Manapság inkább akkor, amikor kényelmes, pl.: hétvégén. Addig a gyereknek nincs neve.

A női viselet, ha nem szárit hordanak, akkor az a felül: Kurta, alul Salwar. A férfiruhák neve pedig felül Shart alul Dhotar. A dhotar a férfiaknál is egy hosszú, hatméteres lepedő, amit magukra tekernek.

Este elmentünk a High Spirit nevű helyre. Szórakozóhely, sok fiatallal, illetve rengeteg külföldivel. Szóval ott voltak srácok, akikkel még a Koregaon Parkban laktam együtt két napig, meg akikkel máshol találkoztam, velük dumáltam, hogy mennyire izgi náluk az élet, meg miket csinálnak, és kicsit megnyugodtam, hogy sok mindenről nem maradtam le. Viszont valószínűleg át kell költöznöm oda. Több móka lesz ott az biztos, az viszont tényleg biztos, hogy nagyon messze lesz a cég. A bringát meg, ha megkapom addig, akkor nem munkába utazásra fogom használni. Ez a jövő.

Egy dolog mára, a többi szóra sem érdemes. A Tata autógyár van itt (is?) közel, majdnem ebben a városban. De egyébként a két város összeér. Az Pimpri Chinchwad-ban van. Ez nem is lényeges, csak, mint infó. Mostanában adták ki a „Nano” nevű gyártmányukat. A neve is utal arra, hogy kicsi, és tényleg az. Ami az érdekessége, hogy mindenből a lehető legkisebbre és legolcsóbbra törekedtek (persze a használhatóság és a minőségi elvárások alapján). De azokat a dolgokat elhagyták, amit lehet. Pl.: a bal oldali visszapillantó tükör egyáltalán nincs benne. A benzinkútnál pedig kiderült, hogy közvetlenül a benzintankba kell tölteni az üzemanyagot.

Bringa me'g nincs.

Hagyományos kenyeret még nem láttam sehol, viszont ilyen csomagolt, szeletelt az van. De azzal is vigyázni kell, mert sikerült múltkor édeset vennem. Cukor az összetevőknél ne legyen, ez a lényeg.

A valláshoz kapcsolódóan három adalék. Az első az, amin egy mai európai teljesen megrökönyödik, hogy ilyet kérdeznek tőle. Az egyik nap, pár hete valaki megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e minden nap fürdeni. Nekik ez fontos, mármint nem az, hogy én, hanem fontos a fürdés nekik, minden reggel így kezdik a napot. A kérdés is gondolom azért vetődött fel, mert ugye ki tudja, illetve a dokumentumfilmben is azt mondják, hogy az európaiaknál akkor merült fel először, hogy az évi egyszeri fürdésnél több kéne, amikor a britek Indiába jöttek.

A második, ami azért a vallások alapeleme, hogy hogyan temetkeznek. Síremlék nincs, a testet elégetik, majd egy kiválasztott folyóba öntik a hamut. Persze a legnagyobb dolog, ha ez a folyó a Gangesz. Van is egy város, Varanasi, ami arról híres, hogy az idős embereknek szállást nyújtanak, és aki akar, odamegy, és ott élhet addig, amíg meg nem hal. Azért, hogy biztosan a Gangeszbe temessék. Tehát, síremlék nincs, és ezt csak azért írom, mert a harmadik tapasztalat ehhez kapcsolódik.

Megemlékeznek azért az elhunytról. Az otthonban fényképet raknak ki, és arra virágfűzért akasztanak. Talán ez nekünk nehéz lenne. Egyébként a kis boltokban is vannak ilyen képek, mióta figyelem ezt (mert először azt hittem, hogy valami fontos ember van rajta), azóta rengeteg boltban láttam. Van ahol a ház régi tulajdonosáról, vagy valakiről a házból van fénykép.

Más. Ha valaki megkérdezné, hogy mi a legnehezebb itt, akkor azt mondanám, hogy az ingvasalás. Viccen kívül. Úgyhogy köszi, anya. Egyébként az igazsághoz hozzátartozik, hogy nincs vasalódeszka, ami nem könnyíti meg a feladatot. A második legnehezebb az összehajtogatása. Na de ez már vicc inkább.

A pénteki nap a nyugaton szokásos laza nap, vagy nem tudom mi a magyar neve. Ugye ez az a nap, amikor mindenki pólóban és rövidgatyában mehetne. Kb. két emberen kívül azonban mindenki ingben jár péntekenként is. A másik, hogy még az elején úgy tájékoztattak, hogy itt nagyon barátságos a hangulat - ami meg is van – és mindenki keresztnéven szólítja egymást. Hát ez is inkább nem. A főnököket inkább a nevük + Sir/Madam.

A közlekedésben kezdem megszokni az irányokat. Tegnap néztem egy angol filmet, és legalább öt másodpercig azt gondoltam, hogy hát hogyan angol film ez, ha ugyanott van a kormány?

Na, és akkor kezdődjön a mai nap története, az előzőek a reggeli szieszta alatt jöttek elő. Nem kezdődött korán a nap. Délután volt már, amikor elmentem a Someshwar Temple-hez. Ez egy templom a lakásomhoz tartozó területhez közel. A címemben is ez van, Someshwarwadi. Ez egy templom a pusztító istennek. Most nem mentem be, mert utána volt programom, nagyon közel van, majd legközelebb benézek. Még azért körülötte szétnéztem pár percet, meg csináltam fényképeket a bivalyt mosdató úrról, a színes ruhás nőkről, a csoportokban ülő öreg urakról és a labdázó gyerekekről. A pataknak, ahol a bivalyok fürödtek a Pashan tóval van összeköttetése.

Aztán utána a főnök fiával találkoztam, Samarth-tal, aki adott nekem biciklit. Majdnem. Későn derült ki, hogy lyukat a kereke, így az majd foltozásra vár, de azt majd még elintézi, úgyhogy a bringás ügy tolódik. Egyébként a másik ok a találkozásnak az volt, hogy doboljunk egyet, és, hogy ezután járjunk össze dobolni, ugyanis, két hónapja vett dobfelszerelést, én meg megtudtam, és megkért, hogy tanítsak neki valamit. A két hónaphoz képest bőven jól tolja.

Az odafelé úton a nap poénja is megvolt. A célhoz közel kicsit nagyobb a nyüzsgés az utcán, mindenféle árus, mindenféle dolgot akar eladni. Egyiküknél megláttam képeket, hirtelen azt hittem, hogy képeslapok, vissza is fordultam. Akkor láttam, hogy nem az, hanem csak DVD borítók. Lehet, hogy árult hozzá másolt DVD-t is, csak nem nyilvánosan, mert nem éreztem, hogy lett volna benne lemez, de a történet szempontjából nem is lényeg. Mikor körbenéztem és nem találtam képeslapot, megkérdeztem tőle, hogy van-e nála. Mondta, hogy érti, mit akarok, és várjak. Vártam, egy gyerek a betonszegély mögül előhozott egy zacskót. Szép gondosan becsomagolva, benne még egy zacskó, az is megkötve, majd elővesz, vagyis inkább csak gyorsan megmutat egy képet a benne található dolgok közül. Egy nő volt rajta melltartóban. Azt hiszem nem igazán értette a „picture postcard” kifejezést. Vagy úgy értette, hogy én egy kicsit mást akarok. Egyébként filmes-tv-s cenzúra van, az obszcén, túl erotikus jeleneteket kivágatják.

Amit nehéz megszokni, az a kamionosok dudálása, mert az rohadt hangos. A többi autós is dudál persze, de az nem hozza rám a szívrohamot. A járdamentesség miatt az úton kell menni. Persze minél jobban lehúzódva, de van, hogy látok több embert egészen a sáv közepéig egymás mellett menni. Teljesen kivilágítatlanul. Rájuk az autósoknak kell vigyázni. Amúgy a járda helyzet nem annyira gáz mindenhol, mint amennyire itt felfestem, de pár képemen talán látszik, hogy a járta közepén meghagyták a fákat. Mikor kérdeztem, hogy miért, az volt a válasz, hogy hát, a fakivágás nem egy jó dolog, és, hogy azok a fák az út építése előtt már itt voltak. Arra persze nevetés volt a válasz, hogy valószínűleg az utak helyén is volt fa. De nyilván gyalog könnyebb kikerülni, mint autóval, kevésbé balesetveszélyes, így hát, ha nem szükségszerű, minek kivágni. Mondjuk, hozzátartozik, hogy van, ahol gyalog sem lehet simán kikerülni.

Na, mára megint sikerült sokat írni, sok az általános, nem a mai napra vonatkozó dolog, így máskor kevesebb lesz talán, de akkor meg talán lesz más. Még egy rövid kérdés, lehet ímélben is válaszolni, hogy inkább a képekkel egyszerre töltsem fel a bejegyzést) mint, ahogy eddig majdnem mindig), vagy minden nap a szöveget, aztán a képeket valamikor máskor. Mindkettőnek előnye és hátránya is van, összekeveredés és kép szöveggel összetársítás, illetve egyszerre sok szöveg téren.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110918?authkey=Gv1sRgCJic7MyEuL_H3QE

A teáról már írtam. Három emberből kettő azt állítja, és igaz is lehet, hogy a teakultúrát az angolok hozták be. Előtte nem nagyon volt szokás. Ez igaz lehet azért, mert használnak tejet hozzá. Azért azt gondolom, hogy a gyömbért ők találták ki hozzá. A szegények isszák úgy a teát, mint mi, vízzel és citromlével. Keveset isznak és forrón, szürcsölve, mondhatnánk léghűtéssel. Én próbálok halk lenni, ezért várok inkább, hogy kihűljön.

Ami még eszembe jutott, hogy, ha az angolok hozták be, akkor miért van a saját nyelvükön neve (chaha), a tea mindenhol máshol használatos szó, és nem is nehéz. Csak azért, mert van pár szó, ami tisztán angol, mint például a sör, a sajt, a busz, a csokoládé, a kávé, az orvos és a fürdőszoba.

Az is érdekes, ahogyan a vizet isszák. Van három közös pohár a nagy iható vizű hordónál. Majdnem mindenki azt a három poharat használja, ezért úgy isznak, hogy csak beleöntik a szájukba tíz centiről. Próbáltam én is, egyelőre a rekord az volt, amikor a fele nem mellé ment. Mindegy, én inkább a literes palackomat töltöm meg. De egyébként nem csak ott isznak így, hanem mindenki, még aki a saját üvegéből iszik, az is. Nyilván ez is valami régről megmaradt dolog.

Amit a reggeli várakozásokkor megfigyeltem az az, hogy, ha a busz teljesen tele van, és nincs leszálló, akkor nem nagyon áll meg a megállóban. Jogosan. Ami a trükk, hogy, ha van leszálló, akkor a sofőr a buszmegállótól kicsit távolabb, kb. két busznyira megáll, így csak akik futnak a busz után, azok tudnak felszállni, persze addig, amíg el nem indul.

Mostanában az étkezéssel alig kell törődnöm. Vagyis azzal, hogy mit egyek, hol egyek. Az ebédet a cég állja, ők hozzák a kaját a környékről valahonnan. Így egy hónap után, pont tegnap jöttem rá, hogy kicsit kezdem unni ezt a rizs, chapati, csípős leves, főtt zöldség kombinációt. Nem gáz, csak kicsit unalmas. Vagy kitalálták, vagy más, de ma, ha nem is egészen más volt, de kicsit más volt. A mai menü: rizs, chapati, csípős leves, főtt zöldség volt. Ez ugyanannak hangzik. Igazából csak a rizs és a leves típusa, és a chapati mennyisége volt más.

A többi étkezéssel meg a helyzet az, hogy sokszor kapok valami reggelit Deshpande úrtól, vagy a másik öregtől, Pathwardantól, este meg Manoj-dzsal szoktuk valamit kajálni.

Az is azért hozzátartozik, hogy nagyon olajosan esznek, szerintem. Sok az olajban sült rövidkaja, mint pl.: a vada pav, a samosa, a különböző bhaji-k és még van pár. Ez a három nekem egyébként nagyon bejön. Ami nem sok izgalmat vált ki belőlem, de itt gyakori étel, az a pani puri, ezekről már írtam, kivéve a bhaji-ról. Igazából írtam a Pav Bhaji-ról, de ez más. Angolul betűkkel ugyanaz, kiejtésileg is szinte, talán Pav Bhaji-t magyar betűkkel inkább Pav Bhají-nak kéne írni, és ennyi. Egyébként talán írtam is, hogy a Bhají csak annyit jelent, hogy zöldség, ételfantázia névként lehet fordítani zöldségek, vagy zöldségkeveréknek is. Ránézésre viszont nem lehet azt mondani, hogy ez zöldség volt valaha. Na, szóval a rövidebbik „i”-s bhaji egy másik kaja. Több fajta van belőle, krumplis, spenótos, chillis. Chilliset ettem Appanal az első látogatáskor. Ma este spenótosat ettünk, de a spenót nem főzve, hanem a levél fázisnál van hozzáadva a készítéskor. Itt a bhaji egy olyan részt jelent, ami kb egy rántásnak felel meg. A dhal, angolul pulses nevű, valamilyen mag (google kép alapján, magyar név talán nincs) van felőrölve, majd vízzel és a spenótlevéllel összekeverve. Ezután olajban kisütve. Ízlés szerint chilivel találva. Az ízlés pedig van, mindig esznek chilit. Reggelihez is akár, ebédhez pláne, vacsorához is. Reggelre azért szerintem túlzás.

Amúgy vagy kezdem megszokni, vagy kevésbé csípős a kaja, - gondolom az első – de már egyáltalán nem kell az ebéd után orrot fújnom, és homlokot törölnöm.

A napszúrás hatásának vége.

Estefelé még azt gondolom, hogy, na, ma semmit se írok, aztán megint sikerült írnom egy keveset, és én nem gondolom, hogy erőltetett dolgokról. Meglátjuk a továbbiakat.

A hétfői nappal megint egy új fejezet kezdődik a közlekedési szokásaimban, ugyanis a monszunnak vége. Bár ez Pune-ban az elmesélések alapján csak kicsit érezhető, azért hol esik az eső, hol nem, még egy ideig. Szóval monszun vége, nem lesz sáros az ember kerékpározással. Kíváncsi vagyok, hogy mit hozok ki ebből. A táv a házunk és a pomázi bekötőút közötti távolság.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110917?authkey=Gv1sRgCNrGm6ufmJ-MmQE

2011.09.16

A mai újságban két igen érdekes dolog volt. Egy, hogy a főnökről volt egy cikk, amiben elmesélte, hogy hogyan akarták megbüntetni. Mivel a parkoló zónán kívül parkolt, így megbüntették. Ez is azért fura, mindenki kb. összevissza parkol, bár lehet, hogy tényleg van valami meghatározott elméleti sáv. Na, ami érdekes, hogy ezért megbüntették szemetelésért. Egy álrendőr rendőrruhában adta neki ezt. Mikor rájött hívott egy igazi rendőrt, aki kiment, és azt mondta, hogy: „oké, inkább hagyjuk”. Valami olyasmi volt, hogy egy csoportnyi ember volt összegyűlve, aztán gondolom megijedt.

A másik érdekes dolog az újságban a Lánchíd és a Parlament volt. A magyar. Ugyanis magyar nyelvi indul Delhiben, a Delhi Egyetemen. Egy féloldalas cikk, arról, hogy miért is jó ez. „Azokban az időkben, amikor az extra képességek nagy pluszt jelentenek a munkaerőpiacon, az idegen nyelvtudás sokat számít. És minél szokatlanabb a nyelv, annál keresettebb. Mivel India és Magyarország erősíti kapcsolatait, így egy olyan nyelv, mint a magyar, biztosan egy nagy előny lehet.” Kezdi a cikk.

Igen, sajnos Delhiben indul a képzés, lehet, hogy benéztem volna, ha Puneban van.

Megemlítik a finn-ugor nyelvcsaládot, és fura azt, hogy sok török eredetű szavunk van. Bár azt úgy, hogy miközben a magyar felfedezők a Kárpát medencébe jöttek, aközben szedték össze a török eredetű szavakat. Majdnem. Mindenesetre kedves dolog volt ezt látni. Honvágyam még nincs. De hát, milyen rossz lenne már, ha lenne. Az újság egyébként nagy szerencsére került hozzám, nem abban van, amit mindennap kapunk, hanem Deshpande lánya olvasta a szülészeten.

Más: a munkahelyen minden egyes nap kitakarítanak és felmosnak.

Más: Amol egy faluban él 5-7000 emberrel. Pune ’71ben pedig még 1millió lakos alatt volt. Most kb.: 4-5 millió. Az utcák nincsenek elnevezve, csak a főbb utak. Elvileg én a Pashan roadon lakom, meg lehet nézni, mennyire van az innen, kb.: 7-8 perc riksázás.

Kicsi napszúrást kaptam tegnap, így sok infót nem jegyeztem le az esti Manoj-os beszélgetésből. Csak a régi nepáli Himnuszt és jelentését. Miről szóljon a Himnusz, a nép tiszteletéről, az Isten tiszteletéről, a Maharaja-ról, és, hogy segítse őket a múltban (?), a jelenben és a jövőben. De az egész világot tedd jóvá. Egyébként külön kiemelve, hogy az ötödik generációs Maharaja család tegyen így, nyilván akkor ők voltak hatalmon.

Az indiai Himnuszhoz már tényleg fáradt voltam, majd holnap. Viszont azt éneklik minden nap délben, az iskolában.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110916?authkey=Gv1sRgCPGt3-2X_qXzkgE

 Felavatódtam. Egyedül buszoztam. Sőt busszal még egyáltalán nem utaztam itt, se egyedül, se ismerőssel. Eddig csak sétáltam meg riksáztam, ha valahova el akartam jutni. Egyébként ott már annyira nem izgalmas, csak a tudat volt az előtte. Főleg azért, mert az első vigyázóm azt mondta, hogy ő 3 év alatt egyszer sem utazott busszal, mert nem akar elveszni.

A mai tervhez viszont szükség volt buszozásra, ugyanis nagyon messze mentem. Ez riksával kb. 300 rúpia lett volna, így busszal 15-ből megvolt. Távolságra arányosan adnak jegyet, van egy ellenőr minden busz hátuljában, hivatalosan csak ott lehet felszállni. Egyébként nagyon profi, ha épp nem hátul tartózkodik, és nem egyből ad jegyet, akkor is tudja, hogy ki hol szállt fel. Van egy madzag a busz hátuljában, hozzákötve a sofőrnél található csengővel. Ha a kaller szerint mindenki felszállt, akkor csenget, és indul a busz.

Egyébként a felszállás kicsit érdekes, a régi buszokon, amikből többet látni az utcán, nincs zárható ajtó. Még annyira se, mint a vonaton, ott ugyanis csak ki van kötve. Viszont, így sokszor a sofőrök tényleg csak lassítanak a megállóban, és aki akar, menetközben felszáll. Szerencsére nem azzal a kellett mennem.

A buszon sok érdekes nem történt, kivéve, hogy volt egy srác, akivel elkezdtünk beszélgetni. Aztán leszállt. Aztán én is a Swargate-nél. Ott kellett átszállni a Katraj-ba menő buszra. Majdnem tökéletes volt az utazás, csak egy megállóval mentem túl. De mivel pontos voltam, így még nekem kellett várni Amolra. Az eddigi néhány tapasztalat alapján már elmondható, hogy, ha azt mondják neked, hogy 11:30, akkor legyél ott 12:00-ra. Ha azt mondják, hogy 15 perc múlva ott vannak, akkor 30 perccel számolj. Nem volt gáz, legalább megnevettettem egy idegen lányt.

Nem akartam én semmi komolyat, csak, az, amit csináltam állítólag komoly. Csak rákacsintottam, és ez elvileg már azt jelenti, hogy akarsz-e a barátnőm lenni. Ekkor kezdett el nevetni. De úgy tűnik nem akart:D. Nálunk is persze valami ilyesmit jelent, de talán nem ennyire komolyan.

Amol is elkezdett nevetni, amikor mondtam neki, hogy mit csináltam, ő magyarázta el, hogy mit is jelent. Ezek után már vigyáztam, de néhányszor nagyon éreztem a késztetést a kacsintásra. Nem azért, mert azt akartam, hogy a barátnőm legyen, csak, ha már valamivel vigyázni kell, akkor arra késztetést érez az ember.

Na, tehát a cél a Snake Park volt. Voltak ott kígyók. Voltak terráriumban, ketrecben és víznélküli medencében is, ahonnan állítólag nem tudnak kijönni. A fő attrakció a királykobra, de nem volt túl izgatott, így teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a többi. Igazából nem volt sok állat. Most talán10 éves a park, így még fejlesztés alatt. Voltak más állatok is, igazából egy állatkert volt inkább, csak régen kígyóparknak indult. A másik fő szám a fehér tigris, de őt nem láttuk. Főleg a terület volt nagy, az állat inkább kevés.

Lementünk a Katraj tóhoz is. Aztán dumálgattunk. Tudom-e, hogy mi a hasonlóság Ganesh és az elefántok között. Mondom persze, a fejük. És tudom-e, hogy mi áll ennek a hátterében. Nagyjából tudtam, Shiva levágta a fejét a gyerekének, majd megbánta, és egy elefántfejet tett a helyére. Jó ez, csak nagyjából igaz. A történet szerint Párváti, Shiva felesége megbízta a gyerekét, hogy ne engedjen senkit be a házba, miközben ő fürdik. Shiva hazaért, és be akart menni, de Ganesha ezt nem engedte. Shiva nem tudván, hogy az a gyerek az övé levágta a fejét, mivel felháborodott azon, hogy a saját feleségéhez nem engedik be. Ekkor kijött Párváti, elmagyarázta, hogy bizony az a közös gyerekük, és elkezdett sírni. Shiva megbízott valakit, hogy hozza ide az első fejet, amit talál, és majd ő egyesíti. A megbízott viszont nem tudta, hogy ember, vagy állat fejét kell-e vinni, nem tudta, hogy miért kell a fej. Így, hát az első élőlénynek, egy elefántnak a fejét vitte el. (Szájhagyomány útján)

A parkban sok férfi fogta egymás kezét. Csak barátok, talán már írtam. Mindenesetre fura.

Még a tónál megláttam egy templomot a dombon. Gondoltam elmehetnénk oda, ha már itt vagyok. Elmentünk hát. Gyalogoltunk egy keveset, illetve a dombra fel, de megérte. Egyébként egy jain (dzsain) templom volt az. Talán már azt is írtam, hogy róluk egyáltalán nem hallottam Magyarországon, így hát minden információ új volt. Amol valamennyire értett hozzá, számomra profi módon egyébként. A vallás valamennyire a hinduből ered, és nincs sok képviselője. A jainok általában nagyon gazdag emberek, ezért a templomaik sokkal szebbek, rendben tartottak, mint a hindu templomok általában. Nincs is sok jain templom, ezért lehet megszervezni ezt rendesen. Az épületről sok képet nem készítettem, csak a bejáratnál engedték meg, bent meg sok felügyelő volt, így ott nem készítettem. Az épület kőszínű, én inkább narancssárgának mondanám, de ők kőnek mondják. Az alakja a templomnak első ránézésre hasonló egy hindu templomhoz, de egy hindunak nem. Nagy alapterület, körben fallal körülvéve. Nekik mások az isteneik, vagyis inkább a Gurukról vannak ott szobrok és képek, de voltak istenekről is. A szobrok gyönyörűek, a képek számomra nagyon nem azok. Természetesen itt is le kellett venni a cipőt és a szandált (, de ez most kifejezetten jól jött, ma ugyanis viszonylag meleg volt, a dombmászás után még jobban melegem lett, és pont akkor kezdett esni.) Körbementünk, két oldalt ugyanaz a szobor, más-más névvel ellátva. Mindegyikük úgy ül, ahogy Buddhát szokták ábrázolni. A fal mentén egy megemelt terasz volt egészen körbe. A falon pedig az ő írásuk, ami szerint kell élniük az életüket. Normál betűméret, 4 sorban egyenként legalább 150 méteren keresztül. Talán van saját nyelvük, mert Amol csak elolvasni tudta, de a jelentését nem ismerte. És állítólag, szerinte csak a marátiak és a hindik írnak ugyanazzal az írásmóddal. Lehet, hogy a jainok is, de lehet, hogy csak azért írták így, mert a templom itt található. Lehet még találgatni és utánanézni. A zászlajuk hosszanti bordó-fehér-bordó, pont olyan bordó, mint a letteké.

Bent nők imádkoztak a földön ülve. Nagyon nem akartam őket zavarni. Láthatóan egy ideje ott voltak, és még maradtak is. A gyors imádat egy jelkép felé egy templomban úgy történik, hasonlóan a hinduknál, hogy először egy harangot megkongatnak, majd a jobb és a bal tenyeret összeérintik, hogy az energia egyesüljön, majd a szívük helyéhez érintik. Így a test teljes összhangban van. Ezután gondolnak az imádandó istenre.

Ezután városnézés a dombról, majd le. Buszra várás. Teaivás. Ez egy buszvégállomás volt, itt mindig van egy pár rendező. Kiabálja, hogy melyik busz hova megy, de nagyjából ki is van írva. A hivatalos menetrend szerint persze, így nem árt folyamatosan kérdezősködni. Ekkor persze még nem voltam egyedül, ugyanazzal a busszal mentünk egy darabon. Majdnem sikeres volt az út, csak a Baner road helyett - amiről könnyen hazajutottam volna - egy másik úton ment a busz. Szerencsére hamar észrevettem, és tudtam is, hogy hol kell leszállnom, hogy a Banerhez legközelebb legyek.

A buszon elvileg meg van határozva, hogy a baloldal a nőké, a jobb a férfiaké. Ezt úgy 95%-ban be is tartották. De, ha férfiként a nők között ülsz, és egy nő megkér, hogy add át a helyed, akkor át kell adnod.

Leszállás után 40 perc séta. Elkezdett újra esni és besötétedett. Egy járdát most szívesen elfogadtam volna. Akkor kevesebb sárban járás, kevesebb mozgó járműkerülgetés lett volna az estében. De, hát az nem volt. Ahol van, ott se mindig használható. A kipakoló árusok, a beépített fák és az építkezések miatt.

A nők és a férjezettség témára visszatérve: állítólag amikor valaki nőként friss házas, akkor rengeteg karkötőt hord.

Irdatlanul elfáradtam a nap végére. A dombra felmászni megérte. Egyébként útközben a dombon még két hindu templomot láttunk, egyikbe be is néztünk. Shiva templom volt, az őt hordozó állattal, a bikával.

 https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110915?authkey=Gv1sRgCOzWopaYh-SwHg

 A brit motorkerékpár gyártó a második világháború óta ugyanazt a terméket gyártja. Akárhányszor változtatott a modellen, mindig visszaesett a kereslet. Állítólag még a motor része is ugyanaz.

A srácok hallottak már a cigányokról, de nem igazán tudják, hogy kik azok. Ez csak arról jutott eszembe, hogy néhány maráti szóval megismerkedtem, ezek közül a „szép” az úgy van például, hogy „Sundar”, ami ugye hasonlít a sudárra.

A holnapi nap szabadnap lesz. Nem tudom, hogy mikor derült ki, de még délután háromkor még senki nem említette, pedig még kérdeztem is olyat, aminél eszébe juthatott volna a srácnak, mondjuk csak akkor, ha már tudta. Este viszont szóltak, hogy holnap nincs munka, mert 4-5 órás áramszünet lesz. Persze szombaton be kell pótolni.

Jövőre vonatkozót nem szoktam írni, de most amíg emlékszem a hozzá kapcsolódó dolgokra, addig leírom. Amol More-val, egy fiatal kollegával holnap a Katraj Snake Parkba megyünk. Híres, a Pune könyv is ajánlja.

Amol egy kisvárosban lakott, 200 km-re innen. Most Pune tökmásik végén lakik. Rengeteget utazik naponta. A kisvárosban se a központban éltek, hanem pár kilométerre onnan, a családjával. Két indiai mondást említett, ezek közül a második az, ami miatt sok minden előjött.

Atathe devo Bhava: A vendég az Isten.

Mone vase tee sopni dese: Minden, ami a fejedben van, előjön az álmodban. (Egyébként az álmokkal kapcsolatban tökéletesen ez a véleményem nekem is, lehet, hogy túl egyszerű, de én is csak azt gondolom, hogy az a valóság, és a mindennapi dolgok továbbgondolása, semmi más egyéb)

Ekkor kérdezte meg, hogy szoktam-e álmodni. Persze szoktam. És miről? Hát mindig másról, semmi tematikus dolog, sokszor semmi érdekes. Merthogy az ő álmainak 80%-ka a kígyókról szól.

Ez azért van, mert a kisvárosban, vagy faluban, ahol élt gyerekkorában, ott az utcán a kígyó nem meglepő dolog. Nem mindennapos, de azért akad. Jól be kell zárniuk a lakást mindig, de saját bevallása szerint már 10-15 kígyót élete során meg kellett ölnie, amik a lakásban voltak. Illetve a kilincsre is felkapaszkodnak kívülről. Remek történetek. Nem csodálom, hogy sokat álmodik kígyókkal.

Van egy város Maharasthra-ban, a neve: Bhattishirare. Ott vannak alkalmak, amikor a kígyóknak imádkoznak. Rendeznek hasonló felvonulást, mint itt Ganpati tiszteletére, külön a kígyóknak. Vagy nekik, vagy inkább velük. A szertartás része nem teljesen világos, de valami olyasmi, hogy beraknak párat egy edénybe, letakarják őket, majd valamikor valahol kiengedik őket, és akkor kell nagyon figyelni, hogy hogyan viselkedjenek az emberek. A többi ember, ugyanúgy, mint itt a Ganesh szoborral, ott is hazavisznek, és körülbelül egy hétig, a fesztivál ideje alatt tartanak otthon egy példányt. Tehát egy kígyót. Maguknak kell megfogni az erdőben, és ahol szerezték ugyanott kell visszaengedniük.

Szóval holnap kígyónézegetés, és egy másik dolog, amivel felavatódok itt Indiában. De ezt majd csak holnap, ha megtörtént.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110914?authkey=Gv1sRgCObipPCFkObl1gE

 - bocs a lassú frissítésért, sokszor zárva volt a cyber café, amikor meg kigondoltam, hogy a cégtől töltöm fel, akkor meg még este úgy gondoltam, hogy majd reggel felrakom pendrive-ra, de, hát az a reggel nem úgy működött. Nevezzük elalvásnak -

Hogy a nőknek miért van egy pont a fejükön. Biztos utána lehet nézni, de inkább megkérdeztem. Azoknak a nőknek van ilyen, akik férjnél vannak. Ez egy egyértelmű jelzés, így megkímélnek mindenkit a felesleges lépésektől. Vannak, akik festenek oda pontot, még ha nincsenek is férjnél, pont azért, hogy a férfiak békén hagyják őket. Szokásosan a két szemöldök közé festik, de lehet akár a homlok tetején is, ott ahol a haj kezdődik. A színe általában ez a nagyon mély piros, de van más színű is, a lényeg, hogy sokszor a szárihoz igazítják a színt. Állítólag azért pont csak egy darab pont, mert azt a legegyszerűbb elkészíteni, csak belenyúlnak a festékbe az ujjukkal és kész is. Simán lehet, hogy van még más magyarázata is, vannak régi történetek, de azokat nem kaptam most.

Férfiak is hordanak pontot a homlokukon, de hagyományosan ők egy hosszú csíkot, a szemöldök magasságától a homlok tetejéig viselnek. Ez viszont vallási jellegű, tisztelgés az isteneknek.

A nőknél kizárólag száriban viselhető, nyugati ruhában nem. Ezt eddig csak megerősíteni tudom.

Ma samosa-t ettem kettőt. Meg lecsót. De, csak mert csináltam magamnak. Nem tökéletesen olyan lett, mint otthon, mivel itt csak kaliforniai paprikát találtam eddig mindenhol.

Kb. egy hete megismerkedtem annak a háznak a tulajával, akitől a cég bérli az irodát. Irdatlan gazdag ember lehet, csak annyi a feladata, hogy kiadja a területeket, amik a tulajdonában vannak. Övé az összes épület az utcában, illetve a kajálda is, ami az utcában van. A terület is a családjáról van elnevezve. Shitole Nagar a terület neve, amiből a Shitole a család neve. Viszont, ezt már mondtam pár embernek, akármennyi pénzed is van, sose kapod meg azt, amit mi akár Magyarországon megkapunk. A normális közlekedést, az utakat, a tisztaságot az utcán. Persze itt meg más van, amit ők nem kapnak meg Európában. Többen, akik voltak már Európában mondták, hogy ugyanúgy nem laknának ott, ahogy mi itt nem laknánk egy életen keresztül. Amit eddig láttam, és hiányozhatna nekik, az a klíma, a változatos ételek, és a közvetlenség az emberek között. Főleg egymással, ahogy beszélnek az nagyon szép. Egyébként nem érezni nagyon, hogy külföldiként máshogy kezelnének. Az utcán persze megnéznek jó alaposan, pontosan addig, amíg oda nem nézek, de hát, mindenki most lát először. Na, de amikor kinézünk a műhelyekbe és a tulajdonosokkal beszélünk, akkor ott például csak egy-két helyen fordult elő, hogy nem nyújtották a kezüket, pedig én külföldiként kaszton kívüli vagyok, érinthetetlen. Persze nem tudom, hogy utána mi történt, miután elmentünk onnan.

Shitole úrnak van egy lánya és egy fia. A lánya borzasztóan ki tud akadni, ha nem tudom megismételni az adott írásjelnek a kiejtését, főleg ez a torokból jövő sok betű után használt „h” a nehéz egyénként.

A többiek meg azon akadnak ki, hogy előfordulhat nálunk a mínusz húsz Celsius fok is, illetve, hogy nem kötelező a házasság az együttéléshez.

Készítettem pár képet az utcán mászkáló emberekről. A zöldségárusokról és az iskolába tartó gyerekekről.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110913?authkey=Gv1sRgCMW10Oe1tYa4sgE

A kiáltás, és a válasz, amit a tegnap befejeződő (ez enyhe túlzás) ünnepségen hallani sokat magyarul valahogy így hangzik. „Ganpati apa, gyere elő, jövőre is szívesen látunk”.

Akik a Lashmi road-on laknak, azok szerint ma még reggel tartott a menet, a dobolás és a táncolás. Szóval így volt a tegnapi nappal vége a fesztiválnak.

A templomba járás szempontjából itt az a szokás, hogy a nők járnak inkább oda, a férfiak nem. A mai napig is a nők kb. 80%-a jár minden nap templomba. Mondjuk a nők nagy része háztartásbeli, és a férj dolgozik. Így végül is a feladatok el vannak osztva.

Kashmir egy elég veszélyesnek tartott környék, de az összes indiai ismerősöm szerint az a legszebb hely indiában. És az étel, amit ott csinálnak az a legfinomabb az egész országban. Mennyországnak is titulálták:). Egyébként csak azért gázos, mert közel a pakisztáni határ. A lakosokat pedig kényszerítették a muszlim hit felvételére. De nem voltam ott még, nem tudom, hogy valóban hogy van ez. 

 Ma volt a Ganesh fesztivál utolsó napja. Pont mára megint meghívott Appa Deshpande hozzájuk ebédre. A riksás már nem is tudott bevinni a Lakshmi road-ig, már délben le volt zárva. Egyébként akkor már kezdődtek a felvonulások. A szokásos dobos műsor táncolókkal, nőkkel és Ganesh szobrával. A mai nap bocsátják vízre az otthon tartott szobrokat. A kicsiket. A nagyokat a templomokba viszik állítólag. Mondjuk, utána nem tudom mi lesz, csak nem halmozzák fel ott évekig, elég sok nagy szobor volt most a városban.

A felvonulásban néha egyébként voltak különbségek. Pl. a táncolók, akik kis cintányérokkal, és az arra kötözött nem is tudom, talán szalagokkal táncolnak, mindig nagyjából ugyanolyan koreográfiát mutatnak be, de vannak elég különbözőek is. Egy ilyet sikerült megnéznem miközben vártam a vendéglátóra. A másik, ami más volt másoknál, hogy néha belevettek más témákat is. A fuvolázó Krishnát elevenítették fel, vagy voltak csoportok, akik a híres Pune-beli harcosra, Shivaji-ra emlékeztek. Pár srác kardot forgatott, meg mozdulatokat tett. Egyébként a két leghíresebb Pune-beli ember közül az egyik Shivaji volt, a másik a Tilak, akiről írtam, hogy a Ganesh fesztivált ő hozta ki az utcára. Akkor azt írtam, hogy az 1940-es években, de más forrás szerint az 1890-es évek végén.

Rég vártam két és fél órát valakire. De megvolt az oka egyébként. Mondjuk, amikor megérkeztem felhívtam, és 20 percet mondott, de mindegy. A lánya, aki gyereket vár épp most ment a kórházba. Egyelőre még nem anya, még én is meglátogattam, ugyanis beugrottunk hozzá, épp útba esett.

A kórház egyébként nagyon szép, gondolom, nem keveset kell fizetni, hogy valaki ide kerüljön. A nővérkék tipikus filmbeli nővérkék, szóval aranyosak. A fehér szári nekem kicsit már túlzás volt.

Na, vissza a vonuláshoz. A Lakshmi road a legdurvább ebből a szempontból. A legnagyobb tömeg itt van. Ma déltől holnap reggelig tart az egész. Délután 6-kor is még voltunk ott, akkor nem volt még vészes a tömeg. Visszanéztünk este kilenckor is, csak azért, mert ugye egyszer vagyok itt, és állítólag gyönyörű. Igazából csak a tömeg volt nagy, meg ki voltak világítva dolgok. Sokkal nem volt szebb. A délutánit jobban élveztem.

A családnál ugye nem volt most ott Krishna, a lány és a férje sem. A többiek felváltva járnak be a lányhoz. Viszont itt volt a fia, akinek a nevét nem tudtam megjegyezni egyelőre. Magas.

Lehet, hogy már írtam, lehet, hogy csak magamnak jegyeztem le, de régebben elmesélte Appa, hogy ki bráhmán a cégnél. Nem kérdeztem én rá, ő mondta el magától. Na, és ami közös (ez lehet, hogy az, amit már írtam) és érdekes, hogy mindegyikükre jellemző, hogy magasak. Sokkal magasabbak, mint az átlag indiai. Az átlag indiai egyébként alacsony 160-170 cm, és vékony nagyon. Az, hogy nem esznek sokat az érezhető az adagokon, amiket a kajáldákban adnak. Na, szóval a fia is magas. A kedvenc időtöltése a Counter Strike-kal való játszás. Egyébként jellemzőnek tartják azt, hogy a családok itt együtt élnek a fiúk házassága után is.

Teáztunk, beszélgettünk, vacsoráztunk, fesztivált látogattunk. Így telt a mai nap. Rengeteg videót csináltam, de azokat majd otthon, hogy maradjon meglepetés is, amikor hazatérek.

A képeket feltöltöm szokásos módon, de ahogy az lenni szokott, arról a fíling fele jön át a videókhoz képet, és persze még kevesebb a valósághoz képest.

Ja, és tűzijáték is van, de csak szórványosan.

Ja és egyébként más utcákon is volt menet, csak ez volt a legforgalmasabb. Állítólag egész Maharasthra-ból jönnek ide megnézni a felvonulást, és 4-5 lakh, 4-500 ezer ember is lehet az utcán.

A többi utcában ilyenkor az a szép, ahogy a tömeg táncol. Bárhol az egész utcán. 

Képek talán még ma. https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110911?authkey=Gv1sRgCMuxg4m9-typzQE

 A reggel csodásan kezdődött. 06:20-kor csöngettek. Akkor még nem tudtam, hogy ennyi az idő, gondoltam a takarító kislány jön. Az egyik biztonsági őr állt az ajtó előtt, és nagyon akart valamit. Szerencsére egy darab angol szó nem hagyta el a száját. Vittem neki papírt, hogy írja le mi a baja, majd odaadom a szobatársamnak, ha felkelt. Leírt valamit, 1 sort, később kiderült mi az, akkor fogalmam sem volt. Aztán elindult lefelé, követtem, mert ezt valahogy sikerült jeleznie. Aztán kiderült, hogy a baj az, hogy a szobatársam rossz helyen parkolt.

11-kor megint csöngettek, legalább fél-angolul beszélt a srác. Csak el akart adni valamit.

A zöldségek viszont még a helyi fizetésekhez képest is nagyon olcsók. 1 kg paradicsom 50 Ft.

Voltam a Pashan tónál. Alig lehetett volna megtalálni, a főútról csak egy helyen bemmenni, a többi rész teljesen körbe van építve. Egy sáros úton lehet megközelíteni, nem is nagyon tudta a riksás csávó, hogy mi a fenét akarok én itt, először nem is ide hozott el. Pedig még a Pune könyvben is benne van. Mondjuk az is benne volt, hogy érdemes szeptemberben megnézni a tavat, akkor rengeteg költöző madár itt pihen meg. Lehet, hogy ennek még nem volt itt az ideje, mert igazából pár kacsán kívül csak tehén volt ott, az állatok közül. Na, szóval sáros út, irány be. Tó, emberek mosnak és fürödnek. Nem sok, csak 10-15 férfi. Egyébként nagyon akartak a fényképeken szerepelni, annak ellenére, hogy sose fogják azokat látni. Aztán továbbsétáltam, elfogyott az ösvény, úgyhogy vissza. Egy idős úr is volt ott, szerintem valami istállót gondozott, mivel eléggé „állatkert-érzésem” volt arrafelé. Hordta a vizet a tóból, és mutatott egy utat, ahol nem leszek tiszta sár.

Aztán kiértem, bóklásztam. A Pashan út viszont a legszebb, amit Indiában láttam eddig, mármint az utak közül. Szép környezet, de egyik oldalán több kilométeren át valami kormánytelek van rendezett kerttel, így gondolom az útra is ők figyelnek oda.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110910?authkey=Gv1sRgCMif_5CTw8HNDg

 Ma kaptam egy maráti nyelvkönyvet, vagyis inkább nekik készült angol könyvet, de vannak számomra is érdekes és hasznos dolgok. De egyelőre az esélytelenek nyugalmával nézegetem.

Amúgy, ja, ez is olyan, hogy lehet, hogy valaki tudja. Szóval van a hindi írásmód. Ettől csak kicsit tér el a maráti. Viszont indiai más részein teljesen más az írásmód, Tamil Nadu-ban, Gujaratban, és még több más államban is nemhogy a nyelv más, de még az írásmód is. Van, amelyiket a hindi alapján, de azért kisebb-nagyobb erőfeszítéssel el lehet olvasni állítólag, mondjuk, attól még nem lehet tudni, hogy mit jelent. Egyébként Tamil Naduban állítólag három nyelv is van, ha jók az információim.

A főnök állítólag öt nyelven beszél, a legkényelmesebb a maráti, az anyanyelv neki. Ez nem olyan természetes látva a fiát. Gujaratba költöztek, amikor ötödikes volt, ott ugye egy másik nyelv van. Aztán Bangalore-ba, ahol a nyelv megint más, kenada, talán így hívják.

Képek:

06 - https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110906?authkey=Gv1sRgCJeW4NvQ2pDeDw

07 - https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110907?authkey=Gv1sRgCN6Sw-3uxu_6Hg

08 - https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110908?authkey=Gv1sRgCPO3u_HY3_mtMA

09 - https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110909?authkey=Gv1sRgCO-e1qjAqtnHkwE

Ma csak egy csoport ment az utcán, ők is csak táncoltak, ma senki nem viszi a szobrot sehova, csak az ünneplés páratlan napjain.

Leírtam a számokat. 37-ig jutottunk, de csak azért, mert egyáltalán nem következik például a tizenhatból sem a huszonhatból, sem a harminchat.

Kiejtés szerint: 6 = sahaa, 16 = sola, 26 = sovish, 36 = chatish. Valamennyi szabály azért akad. pl.: tizenegytől tizennyolcig jellemző a „ra” végződés (kivéve a 14 és 16, ott „la” a vége), és valamennyire az 1-8-ig számok is felismerhetőek. Aztán a 19 viszont inkább egy híján húsz. Ugyanis az 1 = ek, a 20 pedig = vish. A 19 pedig majdnem kijön ebből, az ugyanis ekonish. A huszasok vége egytől egyig „vish”, de a másik helyi érték másabb valamivel, mint a tízeseknél. Úgy tűnik, hogy a könnyebb kiejtés miatt néha bejön pár hang. Aztán a huszonkilencnél már teljesen látható, hogy ez egy híján harminc. 29 = ekontish, és az összes harmincas pedig „tish”. Nem gondolom, hogy nem lettek volna még érdekességek 37 felett is, majd folytatjuk. A bevezetőben talán az 5-15-25-35-öt kellett volna írnom, az még viccesebb, úgy, mint: paach („ch” ejtsd: „cs”), pandra, pauchvish, pastish. Ez egyébként marátiul, nem pedig hindiül van. A hinditől nem sokban, főleg pár kiejtésben tér el. Remélem érdekes volt:). Még egy dolog, annak, aki nem tudná. A számokat is máshogy írják, kivéve a nullát. Azt elvileg ők is vezették be a matematikába, mármint az indiaiak.

A cég melletti suli egyébként úgy működik, hogy délben váltják egymást a gyerekek, hogy a termek megfelelően ki legyenek használva. Pont délben van egy dal, amit minden tanítási napon énekelnek a gyerekek, illetve van egy ember, aki a hangosbemondóba mond buzdító jelszavakat. Gondolom, hogy ez reggel is van, amikor én még nem vagyok bent. Ez a válaszolgatós dolog egyébként (mármint, hogy valaki mond valamit, arra a tömeg válaszol valamit) nagyon divatos, szeretik csinálni. Akár az AIESEC-es összejöveteleken, akár a Ganpati Bapa kiáltást hallva, akár itt a suliban megfigyelhető ez. A dal, amit énekelnek, állítólag azt jelenti, hogy milyen szép hely ez az ország. De ennek még utána járok más forrásból is.

Van egy Kerala shop a céghez vezető út mentén. Az egyik lakótársam onnan származik, úgyhogy nagyon megörült a hírnek. Ez egy déli város, közel Chennai-hoz. Onnan érkező laapanyagokból gyártanak mindenfélét. Sósat, édeset, kávét. Azon meglepődött, hogy nálunk otthon is kapni aszalt, vagy szárított banánt. De amit vettem, azon én is, mert nem igazán hasonlít az íze. Otthon édes, ugye? Valamennyire az. Itt inkább sósnak nevezném. Vagy kevéssé édesnek a hazaihoz képest.

Ma meglátogattunk egy beszállítót megint. Igazából egy igazán kedves ember. Egy iparterületen voltunk, és mondta is, hogy itt mindent megtalálsz 1 km-es körzetben. És igazából igaza is volt, még olyat is találtam, amire egyáltalán nem számítottam. Kb. valahol lakóházak, az alsó részben meg műhely, volt ahol az emeleten is. De volt huzalos szikraforgácsoló gép is egyébként. Ami jellemző, hogy nagyon kis műhelyek vannak, kb. 1-2 géppel, állítólag mindegyik különböző tulajdonoshoz tartozik. Senki nem csinál nagyobbat. Persze van néhány nagy cég. A Tata motors, és a Sandvik-nak is van itt gyára. De a kicsik tényleg kicsik.

Ma mindenről egy keveset.

Ezen a színpadon úgy tűnik Vishnu és a sas a fő szám. Esténkét 10-20 percenként felszáll a magasba. Este Vada pav és Pani puri, más nagyon nem történt.

 Ma csak járkáltam a városban, végül is céllal, csak helyette minden zárva volt, amiket kinéztem. Helyette az utca maradt, ott is volt sok érdekes, illetve elmentem egy parkba. Ott a nyugalmon és a fákon kívül más nem. Sambhaji Park. Ücsörgős beszélgetős fedett placcok is vannak. Aztán akartam menni egy másik helyre is, a Petashwala templom és barlanghoz, de az is zárva volt. A Posta megvan, de az is. Aztán ezek felkutatása közben eltelt az idő, illetve még ettem is.

A térképhez tartozik egy Pune leírás is, az érdekes helyekkel és az érdekes dolgokkal. Ott is írták, illetve pénteken még a cégnél valaki mondta az utca melletti tipikus kaját a Pani Puri-t. Hát kipróbáltam. Egyébként ebből most rengeteget láttam a városközpontban. A lényeg, hogy kapsz egy kis tálkát, abba adják az első darabot. Egyből meg kell enni, azután folyamatosan kapod a következőt. Egy vékonyhéjú nem tudom miből (nekem kukoricalisztnek tűnik) készült golyó, benne pedig enyhén csípős lé. Olcsó harapnivaló, nem sok éhséget űz el.

A másik ilyen tipikus helyi út menti étel a Vada paav. A „Pav” vagy „paav” a normális kenyér. A Vada az a másik rész, ami pedig sült fűszeres főtt krumpli, chilivel.

Ennyi történt a városban.

Hazafelé már majdnem azt hittem, hogy nagyon drága lesz az út. Ide 80 rúpia volt, riksa-méterrel számolva. Még csak délután 5 volt, nem is este 9. Egyik helyen 400ról indult a licit. 200-nál otthagytam őket, az alá nem akartak menni. A másik helyen 180-ról indult, de nem is ment lejjebb. Aztán végül egy kevés sétával sikerült találnom egy öreget, aki elhozott haza.

Képek a városból, a parkról, a Mutha folyóról: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110904?authkey=Gv1sRgCLemxNu4ytT3RA

Ja, és a nap szövege a: „elnézést van valami a fülében”. „én ki tudom venni”. Mivel nem volt semmi a fülemben, ezért gondoltam valami jóslós, vagy kéregetős trükk, ezért továbbálltam. Kb. 40 méterre rá jött ez a szöveg megint:).

Próbálom megérteni a város felépítését, de ez nem a körutak és sugárutak városa. Eddig annyi jött le, hogy a kisebbik folyó mellett van a „belváros”, de ez is csak annyit jelent, hogy sűrűbb. A főbb nevezetességek nem feltétlenül ott vannak. 

 Mint a múlt héten is, most is szombaton kezdett el normálisan esni az eső, úgyhogy kicsit csalódott voltam, mert már készítettem egy remek tervet. Reggel rendesen eláztam a boltba menet, és vissza. Ez kb 4 perc összesen, de tényleg rohadtul esett. Végül délután négykor teljesen elállt, gondoltam, akkor még van idő a terv felére. De mire riksával beértem a központ elejére már megint szakadt. Úgyhogy kifizettem, de ezek mindenre tudnak hivatkozni a több pénz érdekében. Esik az eső, este van, ilyenek:). Na, végül eső, kapualjban várás, pár fénykép az utcáról. Majd elmentem enni arra a helyre, ami király, mivel ott voltam. Visszafelé meg pont találkoztam két indiai sráccal, pedig nagy a város (olyanokkal, akiket ismerek:)). Vettem térképet egy könyvesboltban, de képeslapot itt sem árultak.

A terv egyik pontja a Chaturshringi templom volt.

Egy hegyoldalban lévő templom nagy kerttel, a hegyoldal miatt szintekkel és lépcsőkkel. Chatshrungee istenség tiszteletére épített templom ez. A Navratri fesztivál alatt (október-november) érdekes igazán a hely, akkor rengetegen jönnek és vesznek részt a fesztiválon. Most olyan sokan nem voltak, de folyamatosan jöttek emberek, és az itt is található Ganesh szobor miatt. Egy nagy kapu van a főútnál, majd feljebb száz méterrel még egy nagyobb kapu jellegű épület. Ezután a lépcsős, szintes részek, és ott van az első hely, ahol lehet imádni. Ott volt Ganesh szobra egy szobában, mezítláb lehetett elé menni, majd imádkozás, és a szoba megkerülése kívülről, ahol a falon is kisebb szobrok voltak, majd vissza a szobor elé, és vége. Feljebb még egy épület van, ott hosszabb ideig leülnek az emberek egyesével.

Szép épületek, szép szobrok. Remélem lesz alkalmam a Navratri fesztivál alatt is látni a helyet.

Aztán hazajöttem, este nyolcra itthon akartam lenni, mert kb. a beköltözési napomon szóltak pont, hogy itt is szerveznek programokat a most zajló ünnep miatt.

Na, hát, ugye most az ember mire számítson, amikor új helyen van, és csak annyit lát kiírva a mai nap 8 órához, hogy „Cultural Programme”. Mindegy, öreg zenészekre, vagy táncosokra számítottam. A tánc megvolt, de fiatalok voltak. Vagyis az itt lakó gyerekek gyakorlatilag. Egyébként annyira nem volt gáz, mint ahogy hangzik. A nagyobb 16-20 éves itt lakó csajok tanították őket be. Volt sok olyan, ami igazából nem izgi, de volt kettő, ami nagyon is az volt. Az egyiket egy tradicionális indiai táncnak mondanám, mert olyan volt, mint amit bárhol látni a tv-ben, ha erről van szó. Két lány adta elő, szép volt. A másik, ami nagyon szép volt az a tradicionális Maharashtran (azaz maráti) tánc volt. Sokban különbözött (lehet, hogy csak pont ez a tánc) a szokásostól. Kevésbé szögletes mozgás, sokkal tempósabb, és sokkal erotikusabb volt.

Volt pár idősebb felnőtt nő is néha, volt ének is néha, volt Ganapati Bapa, és rá a válasz is. Mindenesetre az érdekes volt, hogy mennyire szeretnek táncolni, és szerepelni, és hogy ezt így megszervezték a „lakótelepnek”. És, hogy nem gáz a tradíció.

Képek a templomról és az estéről: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110903?authkey=Gv1sRgCI_8h8iU14PWRA

Állítólag itt a második legmagasabb - Kína után – a munka helyett beteget jelentők aránya. Ez érezhető is volt ma, sokan nem jöttek be dolgozni, mivel csütörtök hivatalos ünnepnap volt, és utána meg jön a hétvége. 15 ilyen betegnapjuk lehet, lehet, hogy csak ennél a cégnél, amikor beteget jelenthetnek, de fizetést kapnak.

Este a cégnél lévő színpadnál néztem bele a műsorba. A gond tényleg az, hogy főleg este történik minden, szép képeket nem lehet csinálni az eseményekről. Este zsúfoltak az utcák, és este ünnepelnek, de hát napközben mindenki csinálja a dolgát, ők nem akarnak fényképezni. Abba a részbe kapcsolódtam be, amikor a Garuda, egy sas elhozza Vishnut a Földre. Minden szentnek megvan a saját hordozó állíta. Ganesh-é például az egér. Három fő istenség van, Brahma a teremtő, Vishnu a szervező és a rendfenntartó, és Shiva a romboló. Shiva állata egy kobra.

A színpadról zene szólt, mondjuk az egészen délutántól. A Ganapati és a Krishna szavakat ismertem fel. Az iskolából is most tovább tartott a délben szokásos éneklés, és zene.

Állítólag vannak emberek, akik kapnak egy-egy mérföld hosszúságú útszakaszt, hogy szépen rendbe tartsák. Sok helyen ez nem látszik, elvileg csak felveszik a pénzt és ennyi.

Este a TV-ben a kriketten kívül természetesen Ganesh imádat történik. Énekkel főleg, mutatva az énekest, közben bevágva Ganesh szobrok. Bár tegnap egyből kijavítottak, hogy nem „szobor”, hanem „idol”. A jobb alsó sarokban pedig egy gif, amin egy nő folyamatosan körbe-körbe mozgatja a tüzet, ezt egyébként délután az egyik színpadon láttam is, ott is ezt csinálták, persze zene közben.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110902?authkey=Gv1sRgCL6joZT-3p-w-QE

Az első két képen nem a gyerek az érdekes, hanem a háttérben álló másfél méter hosszú puskával felszerelt biztonsági őr.

 Ma munkaszüneti nap volt Lord Ganesh miatt. Úgyhogy kicsit tovább aludtam, még a takarítónőt sem hallottam bejönni a lakásba, pedig mindig csenget, hisz nincs kulcsa. Igen van takarítónő. Ez jár a lakáshoz, nem mi kértük, hogy legyen. Minden nap jön, még vasárnap is. Egy, szerintem 11 éves lány, népviseletben. Amúgy minden munka, ami elvégezhető lenne saját kézzel is ki van osztva. Pl. vannak fiatal fiúk, olyan huszonévesek, akik az autókat mossák, és vannak a takarítónők is. A boltból is külön ember van arra, hogy házhoz vigye a nagy vizet, házhoz viszi, akárhol is mondod, hogy itt már jó lesz:).

11-kor leléptem megnézni újra a Raja Dinkar Kelkar múzeumot, amiről már írtam, hogy gyönyörű dolgok vannak ott. Most vettem jegyet a fényképezőgépnek is, úgyhogy a képek elején az látható. Le vannak fényképezve a leírások is, úgyhogy akit érdekel bővebben valami, ott megtalálja angolul. Személyes kedvenceim nem a legelején, de az elején található fésűk, majd a későbbi képeken: a durván díszített ajtók, a zöldség és gyümölcsszeletelők, a tintatartók és a lámpák. Érdekes, hogy az egyszerű használati tárgyakat is hogyan díszítik. Igaz rengeteg kép van, de hát, így lehet csak dokumentálni a dolgokat, és még így is a töredékét (persze a szebbik) fényképeztem le. Amúgy a múzeumról annyit, hogy ez egyetlen ember gyűjteménye, Dinkar Kelkaré. Fia, Raja meghalt, így az ő tiszteletére nevezte el a múzeumot róla. Most talán a dédunoka az igazgató. Főleg XVIII. és XIX. századi alkotások találhatóak itt, de pl. a hangszerek kortárs művészek termékei. A többit a képek elmondják.

Szóval rengeteg a fénykép, rengeteg az írás.(Ja, igen, vakut nem lehetett használni, ez a legtöbb, amit ki tudtam hozni a gépből.)

Ja, még egy érdekesség, hogy mennyi minden fordítva van. Kezdve ugye a forgalommal, aztán a villanykapcsolók is fordítva vannak fel-le kapcsolva. A konnektorokat is külön be kell kapcsolni. A múzeumban pedig mindig szembejöttek az emberek. Gondolom nekik az a természetes, ha bemennek egy szobába, akkor baloldal felé indulnak el körbe, nekem meg az, hogy jobbra. Egyébként a feliratozás is ennek megfelelően volt kialakítva, ha volt egy hosszabb vitrin, akkor a bal oldalán volt az ő nyelvükön, a jobb felén meg angolul.

Múzeum után hivatalos voltam Appa Despande-hez ebédre. Mivel azt mondta bármikor mehetek, délután 3 órát mondtam, így előtte belefért a múzeum. Egyébként két fényképezős eseményt (a másik a Ganesh fesztivál) nem érdemes egy napra szervezni, akku problémáim adódtak.

Múzeumtól nem messze lakik az úr, aki a cégnél a könyvtáros, és ő az, aki háromszor megmászta a Mount Everestet, és ehhez még az is király, hogy Pure-Veg. Útközben gondoltam nézek magamnak tradicionális férfiruhát, vagy férfi felsőt. De csak női boltok vannak mindenhol. Láttam vagy harminc szári-áruló boltot, de egy férfiöltözködésit sem. Mindez azért, mert a nők hordanak ékszereket és szép ruhákat, a férfiak nem. Csak a jegygyűrűt, azt viszont kötelező, Ugyanúgy, ahogy a lánynak azt a nyakláncot, amit ez esküvőn ad a férje neki.

Gyalog mentem át, fogalmam sem volt, hogy milyen úton, de tíz emberből egy tudta már, közel a végleges pontnál. A többiek is tudták, csak nem jól, de nagyon meggyőzőek voltak. Mindegy, ez máshol is előfordul, az viszont vicces volt, amikor a Hotel Lajjat kifejezésre az egyik valami ruhát akart eladni nekem. Végül megérkezés, felmenés. Appa közepes angollal, a felesége nagyon kevéssel bír, de ott volt a lányok, és az ő férje is. Az esküvős és barátnős dolgokat tőlük tudtam meg. Ebédre mentem, du. 3 órát mondtam, de ők már ettek. 3-at mondtam, hogy a Ganesh fesztiválba is belenézhessek akkor, amikor már valami izgalmas is történik.

Tehát egy feleség egy lány és az ő férje voltak ott. Van még Appának egy fia is, velem egyidős. Vagyis inkább a Dinivel, mert 01.11-én született. De ő nem volt ott.

Először dumálgattunk, főleg én, mert ők többen voltak, és több kérdés jött tőlük. A férj már volt Brémában, a lány meg még sehol. most várják az első gyereküket. Nem tudhatják meg előtte, hogy fiú-e vagy lány, és itt is inkább a fiúgyereknek örülnek, mint Kínában. Emellett csak akkor élhetnek együtt, ha már házasok, előtte az sem engedélyezett.

A ház a második emeleten, rálátás az utcára. Egy szoba egy konyha egy fürdőszoba. Egy db ágyat láttam, arra ültettek le. Amikor az esküvői képeket nézegettük, akkor mondta Appa, hogy ez az ő házában van, és felfelé mutatott, nem kérdeztem rá, de ezek szerint, illetve az egy ágy miatt itt a felesége él. mindenre nem tudok rákérdezni, ami érdekelne, egyrészt sokszor azért, hogy ne legyek túl tolakodó, másrészt meg akkor nem zajlana a beszélgetés. Mindegy, majd legközelebb talán.

A lánya és a férje a szomszéd lakásban élnek, ami csak egy szoba, a közepére leterítve egy szőnyeg, vagy inkább valami vékonyabb színes lepedő. Tényleg üres volt a lakás. Egyébként sehol sem látni könyvespolcot, semmilyen felhalmozást semmiből. Mondjuk még az asztal is igen ritka.

Aztán kaptam ebédet, mindenből egy keveset, paradicsomsalátát, főtt krumplit, rántott krumplit és rántott chili paprikát chapatival. Addig odaadtam nézegetni a könyveket, hogy ne legyen túl gáz a helyzet. Végül, vagyis inkább a kaja közben kaptam még sütit. Lord Ganesh kedvenc süteményét, a Laddu-t. Akit érdekel, rizs és kókusz összefőzve egy masszába, az lapra simítva és négy sarkán felhajtogatva. Benne talán még nem karamell szintű sült cukor, talán. Elvileg a bráhmánok, a legfelső kaszt {most hallottam ez a szót először indiaitól, nem nagyon beszélnek róla [pl. volt már más olyan helyzet, amikor azt kellett volna válaszolniuk szerintem, „vallási okokból”, és ennyivel le volt zárva]} készíti így ezt az ételt, és a többiek viszont rizs helyett búzát készítenek. Ők rizsből készítették és másnap már konkrétan ki is derült, hogy ők bráhmanok. Érdekes, a felső kasztről azt gondolná az ember - én azt gondoltam -, hogy fényűzően élnek, de a házuk bőven nem volt az.

Kaja után elmeséltem a könyvben lévő dolgokat. Appa egyből elővette a Rubik-kockát a sarokból. Aztán lementünk, körbenéztünk a városban.

Sokat nem akarok írni a Ganesh fesztiválról, inkább csak azt, amit én tapasztaltam. Tehát ez az első nap, ezután 10 napig ünnepelnek, majd 11-én vasárnap eresztik a folyóba a példaképeket, vagyis Ganesh-t ábrázoló szobrokat. Az utcát járva tényleg érezhető volt az ünnepnap, még a legforgalmasabb utca, a Laxmi Road, ami még vasárnap is tele van szinte üres volt. Azt olvastam, hogy üres lesz, de erre nem számítottam. A boltok tényleg zárva, pedig azt hittem, hogy direkt ezért lesznek nyitva, mert sok lesz az ember. A mai nap a szobrok hazaviteléről szólt. Az utcán viszik őket, hol máshol:), akik kicsit visznek, azoknak csak odakiabálják az emberek Ganesh egy nevét (ugyanis több neve van), és a birtokosok pedig szintén visszakiabálnak valamit, és együtt örülnek. A nagyobbakat teherautón, vagy traktorral húzott szekéren szállítják helyükre. Ott viszont már műsor is van. Rengeteg táncos, és zenész, főleg dobosok zenélnek, más nincs. Meg-megállnak egy-egy helyen. A táncosoknál kis kézi cintányér. Valamelyik csoport olyan, mint az érettségi táncolók, egymást nézik közben, de az öregek nagyon jól tolják.

Egymást érik ezek a csoportok. A másik műsor, amit láttam, ott maráti öltözékben lévő fiúk, és száriban lévő lányok voltak. Az első ember egy narancssárga duplaháromszög zászlóval (mint a nepáli) táncolt. A lényege az volt, hogy fel-le emelgette, de nagyon aktívan, aztán cseréltek, mert láthatóan elfáradt. A maráti öltözék látszik a képeken. Több fajta van egyébként, az utcai, az a fehér sapka, amiről már írtam, a másik egy másik fajta sapka. Ez az ünnepi, a mostani képeken is látszik. Narancssárga, valahogy feltekert hosszú kendő. A képen látszik a végén.

Tehát az elején a zászlós táncoló azután a nagydobosok, azután a pergősök. A ritmust egy csávó adja a pergősöknek, ezt messziről nem lehet hallani, mert pont akkor ütnek a nagydobosok is. Így egyfajta válaszolós lesz a zene. Na, utánuk jön a hozzájuk tartozó fiútömeg, utánuk a lányok, az ünnepi száriba öltözve és sokuk azzal a fura orrpiercinggel. Végül a szekér Lord Ganesh-sel, amin mindig nagyon kicsi 3-6 éves gyerekek ülnek. Tényleg rengeteg csoport van, és rengeteg hangszeres.

Na, ez az, amit én láttam a fesztiválból.

Visszatérve még a családhoz. Az esküvőjük érdekesen zajlik. Sok mindent tudtam meg, sok mindent nem vált tisztává. Lényeg, hogy itt is a család egyesüléséről szól, közös képeket csinálnak. Nem tudom mennyire izgalmas, de azért leírom. Szóval az esküvő előtti nap estéjén a lánynak vannak feladatai. Többek között tűzrakás a házban, és a tűzön készült ételek fogyasztása, vagy az apa elé lehajolás, és talp érintése. Az esküvő napján kapcsolódik be a férj, őt a lány apja vezeti be a kezét fogva. Majd a lány anyja lemossa a lábát. Végül a ceremónia, a férj gyűrűt kap, a lány azt a bizonyos nyakláncot, amit soha nem vehet le. Aztán a lány elbúcsúzik a saját családjától, és elmegy autóval, a férjével. Az apa sír, az anya sír.

Az esküvő tényleg fontos esemény, állítólag öt-hatszáz ember simán, de akár ezer ember is összegyűlhet.

A múzeumban volt egy nagyon tarka szövet műtárgy. Itt nem láttam az esküvői képek között, de állítólag az egy olyan dolog, ami kapcsolódik hozzá. A rokonoknak odaadják, és mindenki rávarr egy darabot, és így lesz belőle egy nagy színes lepedő. ( A kép: DSC1162).

A bejegyzés hosszú, néha túlságosan érdekes, de hát ez történt ma.

Ja, a folyónál megálltunk, lent a folyó mellett a szegényebbek játszottak valamit, kukoricát ettek két nő pedig egy ruhában ringatták az egyik gyerekét. A gázosabb helyek egyébként a pályaudvaron és a folyók mellett vannak főleg, gondolom a vízszerzés miatt.

Pár szó, hogy velem mi van (ha az előzőek nem azok lettek volna). Vishesh Goába megy majd, így új vigyázót kaptam. Saurabh, akivel vonatoztunk Lonavlába.

Igazán jó dolog, hogy így jöttem ki (a szervezettel), nem csak azért, mert utazóként nem lehetnék itt egy évig, hanem így vannak fiatalok is, illetve a cégnél is indiaiak, akiktől lehet kérdezni. Nem csak városnézés van, hanem majdnem mindennek magyarázata is. A másik, hogy jó, hogy Pune, mert ez tényleg, ahogy írták a kelet Oxford-ja, rengeteg diák mindenfelől. Nem akarom előre elkiabálni, még bármi máshogy is alakulhat, ahogy szokott lenni, de, ha a Diwali alatt Dehradunba el tudnék menni egy teljes hétre, vagy más hétvégén Goába, vagy Mumbaiba úgy, hogy a helyi srácok mutatnak meg dolgokat, az igazán nagyszerű lenne.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110901?authkey=Gv1sRgCKrspanpzYzIBw

És sikerült 1 db videót is feltölteni: https://www.youtube.com/watch?v=MwhBscoq6g4