Ma már láttam elefántot is az úton. Mondjuk csak egyet és a gazdájával volt. Ez is csak az ünnepség miatt van. Odamegy az elefánttal az ember és kap pénzt. Kap pénzt a boltoktól, hogy ha áll előtte egy darabig. Fényképet nem tudtam csinálni róla, mert megint ezt is kocsiból láttam. Az a baj, hogy nagyok a távolságok, és ahhoz viszont kocsival kell menni mindenhova.

Vissza a kisebb állatokhoz. Ma tehenes képek vannak csak: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110831?authkey=Gv1sRgCJDdqaWS3pirdA

Ja, még annyit, hogy voltunk egy helyen a városon kívül. Eléggé lepukkant hely volt, itt kb 90%-ban voltak száriban a nők. Gáz minőségű földút mellett a műhelyek. Viszont mindenhol épülnek a házak. Nyilván azt el lehet adni az embereknek, az utat meg nem. Nem nagyon figyelnek oda ilyenekre. Az is van, hogy pl.: Mumbai ’47 előtt épült része nagyon szép. Széles járdák, jó utak, normális közlekedés. Viszont az a városrész, ami a britek lelépése után épült ugyanolyan, mint a kis faluban, nincs semmi, csak a nagy házak. Úgyhogy ha békét és bort nem is hoztak a britek, de utakat és vízvezetéket igen.

 Ganesh ünnep csütörtöktől egy héten keresztül. De csak a csütörtök munkaszüneti nap. 1940 körül kezdték ünnepelni ezt az Istent az utcán. Előtte otthon a családdal szerették, de az egyik, az indiai függetlenségért küzdő férfi kitalálta a 40-es években, hogy az utcán felállít Ganesh szobrokat pont az ünnepség idején, és, ha szobrok vannak, akkor jönnek az emberek, és lehet nekik szónoklatoka tartani, pl. a britek kivonulását követelni. Aztán ’47 után ez az ünnep megmaradt, és egyre csak nagyobb lett.

Amúgy az is megfigyelhető, hogy minden az utcán zajlik. A Ganesh ünnepség alkalmából is rengeteg sátrat, vagy inkább színpadot építenek. Majdnem a legforgalmasabb utcákra is, az úttest közepére. Ott egyébként szobrok vannak. Nagyok is, kicsik is, rengeteg.

De emellett tényleg az utcán zajlik minden. Ott esznek, ott árulnak, ott ünnepelnek. Pl. az is jellemző, hogy a motorkerékpár szerelő műhely 5 m², viszont az összes motor, és a szerelés is az utcán zajlik. A SIM kártyát is az üzleten kívül lehetett megvenni.

Ma láttam egy kutyát. Azt hittem, hogy nem már, mivel tényleg az út közepén feküdt, egy tényleg forgalmas úton. Aztán egy közel érkező motoros felébresztette.

Kép:

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110830?authkey=Gv1sRgCPa5wqeB46TzRg

Nepálban (Narayanghat, Chitwan) született srác, 1986.12.24. A cégnél recepciósként dolgozik öt éve. O hindu, de persze a nevébol ítélve nem annak kéne lennie. Állítása szerint két fajta vezetéknév az elterjedt Nepálban, a Singh (nepáli: Chhetky) és a Thapa. A lényeg viszont változatlan, mindkettonek a jelentése: bátor ember.

(Képet csak így: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/Manoj?authkey=Gv1sRgCO2MlpPirYKyeg#5646683874962205106 )

Kilenc hónapos korában költöztek ide a családjával. Az apja bevonult katonának. Az indiai hadseregnek kevés volt az állományban lévo tagja, így válhatott belole Nepáliként katona. Akkor költözött át Indiába o, a felesége és két gyereke, Manoj (ejtsd.: Manódzs) és a bátjya Dinesh. 10 évig éltek itt, aztán apját kirakták a katonaságtól, és elvették tolük mindenüket. Ekkor a feleség visszament Nepálba az összes gyerekkel, kivéve Manoj-dzsal. Vagyis o is visszament, de aztán visszajött Indiába dolgozni. Apja pedig motorkerékpár gyártónál supervisorként dolgozik azóta. Nem élnek együtt. Manoj a cég melletti, szomszéd házban lakik az unokatestvérével, anyja testvérének a fiával. A többi rokon késobb követte oket ide.

Három húga van, egy öccse és égy bátyja. Az elso ember, akinek ekkora a családja, azok közül, akikkel beszélgettem. Valószínuleg azért, mert foleg egyetemistákkal, jobb módú gyerekekkel vagyok összezárva, és az általános tendencia itt is az, hogy a szegényebbeknek van több gyereke, nem pedig általános jelenség.

Az összes testvér visszaköltözött az anyjukkal együtt. Nem váltak el, olyan ugyanis nincs Nepálban. Jelenleg a családi vállalkozásban dolgoznak, ami a mezogazdaság: rizs-, bab-, burgonyatermesztés. Mahoj évente körülbelül kétszer látogat haza. A házukból látható a Mount Everest, a nyelvükön Sagarmatha, jelentése: a magasság koronája. (A Csomolungma tibetiül van). A Himalája egyetlen csúcsára sem ment még fel. Nekik ez nagyon drága.

Neki és a néhány testvére nevének érdekes jelentése van. Manoj, a szex istene (másként Kamadev, Kámadéva), Kumar fiatal fiú. A legnagyobb lány neve Uma, aki pedig Lord Shiva elso felesége volt. ('Shíva' elso felesége Dáksáyaní röviddel az után, hogy egy áldozati tuzön, elégette magát, 'Párvatí ' (másként Umá, Káli, Durgá ..stb) alakjában született újjá.) Lord Shiva, így hívják és írják az isteneket a hinduk. Rakhi a legkisebb húga az általam már leírt ünnepségrol kapta a nevét (amit én Rokhi-ként említettem). Legkisebb öccse Santash pedig csak annyit jelent, hogy jó ember. Egyedül neki van három neve, úgyhogy nem ez a jellemzo.

Azért marad itt Indiában, mert itt van munkája. Nepál sokkal szegényebb. Ennek megfeleloen is jellemezte Indiát: ez egy nagyon gazdag ország, és ha Nepál egy egér, akkor India egy macska. Ha India a macska, akkor Magyarország?

Nem akarok ehhez nagy okosságokat hozzáfuzni, de észreveheto, hogy mindenki a meglévo helyett valami jobbat akar. Például az elso nap a velem utazott Dubaiban élo indiai, vagy mint például a Nyugat-Európában dolgozó Kelet-Európaiak, vagy mint ahogy én is. Nyilván ez a természetes, de azért láthatóan különbözoek a szintek. Szerintem mi sose gondolnánk úgy Indiára, hogy odamenjünk és életünk végéig ott maradjunk, mivel csak így van esélyünk munkához jutnunk és (jobban) élnünk.

Mahoj olvasta a Bibliát és a Koránt is, én nem. Olvasta Mahatma Ghandi könyveit.

Bár a Bibliából neki az szurodött le, hogy a keresztény emberek milyen nyugodtak, nem harcolnak úgy egymással, mint a szikhek, a hinduk, a muszlimok a többi, oket körülvevo vallással. - Ezt inkább ráhagytam.

Egyébként négy nyelven beszél. Marátiul, hindiül, fo nepáli nyelven, és angolul. Azért az angol nem az erossége, mindenesetre jobban beszél, mint nálunk a recepciósok. Persze ez már tényleg más, o tanult angolul az iskolában. Az itteni tanításról csak annyit mondott, ami az egész országra is jellemzo. A Nepálhoz képesti összehasonlításban kicsit zárkózottabbak az emberek. Nem beszélgetsz az emberekkel a nokrol, a barátnodrol.

Barát-barátnot én sem láttam még, csak férjet és feleséget (oké, kivéve a Shaniwar wada-ban). Viszont tényleg nincsenek egymáskezét fogó párok az utcán. (Ellenben többször láttam már férfiakat illetve fiúkat egymás kezét fogni, de nem azért mert homokosok lettek volna)

Az iskolában az emberi testrol csak az olyan részeket tanítják, mint pl. a szem, az orr..stb, egyéb más tanóra nincs. Holott Nepálban, már hatodik osztályban van felvilágosító óra (mint talán ahogy nálunk is volt, vagy lett volna).

Befejezésül egy olyan dolgot mondok, amit már többen mondtak nekem válaszként arra a kérdésre, hogy vegetáriánus-e vagy nem. O is, mint többen úgy válaszolt, hogy mindketto. Szerintem ez ellentmondásos, biztos valamilyen jelentése van, hogy így mondják.

Chikki. Lonavla speciál állítólag, de nálunk is kapni otthon Magyarországon. Az édesség, ami mézben mogyoródarabok és nehéz rágni.

Egyre több az állványzat a Ganesh ünnepségre készülés miatt. Majd erről részletesebben 30-i bejegyzésben.

Az éjszakai életről annyit, hogy alig van. A fiataloknak van egy hely, csak oda járnak. Egy disco, karaoke ilyenek. Zsúfolásig megtelve emberekkel, még táncolni is alig lehet. Kocsmát nem láttam még. Részegen mászkáló fiatalokat és öregeket sem. De hát, még csak két hét telt el, úgyhogy lehet, hogy pont elkerültük egymást.

Az éjszaka inkább csendesebb, mint nem. Este kilenckor is már alig akarnak elvinni riksával, ha nem a város közepére akarsz menni. Muszáj taxival menni. Az utak szinte üresek éjfél után. De előtte izgalmasabbak, mint reggel. Mármint a boltok inkább akkor vannak nyitva tovább. 

Ma is ugye Lonavlában voltam, volt pár előadás meg reggeli meg ebéd. Az eső ma is zuhogott, még a hegyek sem látszódtak, pedig állítólag ott vannak. Aztán az indiai sráccal (Saurabh) visszajöttünk Punéba. A vonatút teljesen ugyanolyan volt, mint odafelé, csak nem volt a félórás megállás azon a megállóhelyen. Árusok, kb ugyanolyan tömeg, nyitott ajtók.

Az eredeti Fanta névű, szerintem CocaCola termék durván nem ugyanolyan, mint nálunk. Volt pár hete szó róla valahol, hogy mi sem azt isszuk, mint pl. Nyugat-Európában, de ez még attól is másabb. Sokkal kevesebb szénsav, és inkább töményebb szirupos ital. A kóla neve pedig Thumbs up.

Na, a tegnapi hosszú írásért cserébe mára ennyi jut.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110828?authkey=Gv1sRgCNCi9NORhef2wgE

Ma reggel benéztem a cyber caféba megint. Ha esős idő van, akkor le kell venni a cipőt az utcán, és csak utána lehet bemenni. Most az van, úgyhogy ezt kellett tenni.

Van kókuszos Soan Papdi is:).

Délután elmentünk egy közeli városkába, Lonavlába (másként Lonavala). Egyébként azt kell tudni, hogy igazából valami hasonlót kell mondani, mert azt úgyis értik. Pl. Pune-t is sokan úgy ejtik, hogy Púné, sokan, hogy Púna. Egyébként az utolsót hallottam a legtöbbször. Mondjuk, hogyha én mondom kicsit másképp a dolgot, akkor fogalmuk sincs, hogy miről beszélek.

Azért mentünk oda, mert megint valami AIESEC-es esemény volt. Négynapos, valami konferencia, meghívott előadókkal, prezentációkkal stb… Én csak egy éjszakát maradtam. Sajnos szombaton elég későn érkeztünk, mert késett a vonat, illetve az indiai srác is, akivel utaztam.

Igen, tehát vonatoztam Indiában. A tolakodás már-már megszokott jelenség. De itt még mielőtt mindenki leszállna (, sőt, még mielőtt bárki is leszállni!), azelőtt akarnak felszállni. És a beérkező vonatnak az volt a végállomása, ment vissza onnan ahonnan jött. Szóval az nem kifogás, hogy nem tudni, hogy ki száll le és ki marad:). Jó persze, az indiai vonatok zsúfoltak, azt lehet tudni, nyilván mindenki le akar ülni. De hát akkor sincs értelme. Érdekes módon azt nem csinálják, mint amit nálunk otthon láttam, hogy a vonat beérkezése előtt átállnak a túloldalra, és onnan szállnak föl. Lehet ennek az oka, hogy itt még magasabb az utazószint, illetve az, hogy a sínekre rámenni tilos:). Inkább az utóbbi. Jó, az is természetes, hogy a vonat csak nyitott ajtókkal közlekedik. Szeretnek az ajtó mellett utazni az emberek. Egyébként nem volt vészesen zsúfolt, normálisan el lehetett férni. Egyik megállóban kellett ugyan kb. félórát várni, nem tudni miért. Addig le-fel szálltak a különböző holmikat és kajákat árusítók. Az egyik tipikus vonatkaja a Samosa. Valamilyen leveles tésztába tekert főtt burgonya.

Lonavla Punétól 70 km-re van. A vonatjegy 52 Ft-nak megfelelő rúpia. Mondjuk 1,5 óra kellett volna neki, hogy megtegye az utat, ha nem áll volna meg 30 percre. Egyébként szerintem csak hosszabb távon érdekes, hogy mennyire kényelmes széken ülsz, vagy milyen a tisztaság, erre az egy-két órára teljesen megfelelő volt a fa pad, és amúgy a tisztasággal sem volt semmi gond.

Ezt lehet, hogy más tudta, de én nem, úgyhogy leírom. A pályaudvaron voltak szikhek. Kérdeztem, hogy mi az oka, hogy turbánt viselnek. Mondjuk fura kérdés, mert, hát szokás, vagy valami ilyesmi válasz lehetne rá. Ellenben az igazi válasz tök jó. A szikheknek nem borotválkoznak és nem vághatják a hajukat. Így, hát valamit kell kezdeni vele, ezért csavarják bele a turbánba. Az AIESEC-esek között is van egy szikh srác. Azt hittem, hogy ő ilyen modern turbánt visel, ám azt mondta, hogy nem ez nem modern, csak a fiatalkori. Igazából egy feszes sapka, kis dudorral a tetején, ahol a hajat lehet tárolni. A nagy turbánt mindenki maga dönti el, hogy mikor kezdi hordani. Ő a tanulmányai befejezése után fogja. Egyébként azt mondta, hogy a hat „k” közül ő csak hármat hord magánál mindig. A szakálla rendben volt, azt nem látta még borotva, se olló.

Na, igen, Lonlava. Azt gondoltam majd szépen szétnézek a helyen, mert a képeken, amiket előtte láttam róla csodálatos. Csak ugye szombat este későn érkeztünk, de nem is ez volt a fő gond, hanem az, hogy folyamatosan és nagyon zuhogott az eső. Jó, persze vittem esőkabátot, de nem vittem két cipőt. Egyébként a vízesések a szépek a helyben. Még a vonatról készítettem pár képet róluk. Csak a baj az, hogy akkor van vízesés, amikor monszun van, úgyhogy száraz időben nem lehet semmit sem látni. De azért még talán megpróbálom újra, a monszun utáni valamelyik száraz hétvégén. Amúgy a helyi emberek főként papucsban és szandálban (vagy saruban) járnak. Pont emiatt, inkább lemossák a koszt a lábukról otthon, minthogy hat cipőjük legyen, amit folyamatosan cserélnek.

A vonatúton végül négyen mentünk együtt. A srác és a haverjai és én. A kedves pillanat volt az útban az az volt, amikor a magyarországi hőmérsékletről kérdeztek. Az egyikük már itt fázott (kb 5-6 fokkal lehetett hidegebb, mint Punéban volt), de amikor mondtam, hogy nálunk van mínusz is és hó is, akkor kérdezte meg, hogy tényleg fáj-e, ha hógolyóval megdobnak.

Este majdnem volt buli, csak kijött a rendőrség, és így csak dumálgatás lett belőle.

A fiatalokról annyit, hogy bár ez azért egy válogatott társaság (a jelenlegi tagok interjúztatták őket), de ugyanúgy megvannak a szokásos ember típusok. A segítő, a barátkozós, a távolságtartó, a bátor, a bátortalan, a sokat beszélő, mindig a mikrofont elkérő véleménymegmondó, a kötekedős, a vékony a dagadt, a fiú a lány. Talán ami különbség, hogy a buliban kevesebben isznak alkoholt, viszont többen dohányoznak. Ők is tudják, hogy van egy viselkedésbeli szakadék az idősebbek és a fiatalok között, kb. a most 40-50 évesek körül. Talán egy fiatallal beszéltem, aki teljesen vegetáriánus, a többiek a szokásos is-is, bár sokan inkább egyáltalán nem. A dohányzás tényleg nagyon jellemző, nem tudom miért, nem akarom azt írni, hogy menőnek tartják, bár lehet, hogy ezt gondolom.

Mindenesetre táncolni mindenki szeret. Pl. az ebédszünetből így hívják vissza az embereket. Elindítják a szokásos zenéket, mindenki táncol, mindenki jön. Ez tart néha 10 percig, néha fél órán keresztül. Aztán folytatódnak az előadások.

Képek:https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110827?authkey=Gv1sRgCJ2L4J-GvqOW-gE

A 831-es igazán jól sikerült. 

 Tegnap este, miután a bejegyzést írtam elmentem a zöldségeshez és a helyi internet kávézóba, ők is elég olcsón számolják fel a dolgokat. 1 óra 60 Ft, és egész normális sebesség van hozzá. A zöldségesnél vettem almát és narancsot. A narancs ausztrál, az alma pedig új-zélandi. Illetve vettem még helyi almát. Elég érdekes formája van, viszont édes az íze. De ebből sokat nem lehet élvezni, mivel vastag a héja, van magja, elég sok, ellenebn jó nagyok. úgyhogy igazából inkább harc, mint gyümölcsevés.

Ezután haza, és végül egy AIESEC-es házibuliba mentünk, ahol az épp távozókat búcsúztattuk, vagy hát, volt buli, vagy hát valami a tetőteraszon. Pár ember volt ott, akikkel én is dumáltam sokszor, addig, amíg a Koregaon parkban laktam: James Kínából, Karim Egyiptomból és Adam Elefántcsontpartról.

Illetve a tegnapihoz még annyit, hogy egymással az üzletemberek angolul beszélnek, főleg, ha nagyobb bizniszről van szó. Vagyis tegnap ez volt, nem tudom mennyire jellemző.

Ma a recepciós sráccal beszélgettem, igazán vidám fiú. Majd talán egy külön bejegyzésben leírom, hogy ki mi merre miért. Beszélgetek még vele, és akkor lesz egy szép írás belőle. Csak 1 mondat tőle. India is a very rich place. Ja, igen, és a Manoj Kumar Singh, csak, hogy emlékezzünk, hogy róla lesz szó.

Vacsorára Palak Paneer-t ettem. Ha minden igaz, akkor spenót és cottage-cheese, ahogy a Paneer résznél már írtam. Igazából ez most nagyon ízlett. Hozzá volt természetesen chapati. Vagyis, nem az, hanem másmilyen kenyér. Roti a neve, ha jól értettem.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110826?authkey=Gv1sRgCJfZ6KzQt5Oh5QE

 Ma elmentünk Mumbai-ba megnézni egy beszállítót az automatizálós projekthez. Sok érdekesség nem volt, csak a gép. Mumbai nagy, de várost nem néztünk, de a kocsiból is jó sokat láttam. Sok a híd alatt élő, sok a kéregető, sok az ember, sok új épület van és sok épül folyamatosan. A főnököm szerint ez a legborzasztóbb város, amit valaha látott. Úgyhogy nem csoda, ha nekem is durva.

Egyébként azért Mumbai és nem Bombay, mert kb. 15 éve visszanevezték a városokat az eredeti nevükre. Az eredetire, mielőtt az angolok idejöttek volna. Bombay is elvileg félrehallás miatt kapta a nevét, hisz azt végül is félre lehet hallani Bombay-nek, hogy Mumbai. Pune az angolok idején volt Poona, előtte talán Pune, azelőtt Punawari, meg még más is. Mondjuk a Chennai-ból hogyan lett Madras, azt nem tudom.

Egy közép-elegáns helyen ebédeltünk. Sorrendben leves, aztán valami szárazra sütött palacsinta méretű és vastagságú fűszeres kenyér. Majd hozták a tányérokat üresen, és csak utána jött a felszolgáló, és egyenként szedett mindenkinek egy kis fém edényből. Hozzá hozták a Chapatit, majd végül rizst. Az étkezés után hoztak valamilyen levet citromdarabbal egy fém kistálban. Ezzel tisztítják meg a kezüket evés után.

Hazafelé megint láttam egy majmot, ugyanott, ahol a megérkezés utáni úton, Mumbai és Pune között.

Amúgy ez a hét a riksások szempontjából csak annyiból volt érdekes, hogy a szokásos 30 rúpia helyett általában 40-ért akartak elvinni, de volt, amelyik 50-ért. Eddig sikerült 30-ra visszavinni.

 Ma meglátogattunk pár kisebb műhelyt, akikkel együtt tudna működni a cég. Hárman mentünk, engem is elvittek, tanulságos volt. Mindenesetre most láttam először működés közben kovácsgépet, az pl. tök jó volt. Kemény volt látni a tömeggyártást, ilyen technológiával. Motorkerékpárhoz készítettek alkatrészt. Amúgy igen viccesen kevés helyen tudnak rengeteg mindent elhelyezni. Pl. az egyik műhelyben csak 1 db CNC maró volt, de az a műhely (vagyis az egész cég) 80%-át elfoglalta, a többi a közlekedésre fenntartott hely és az iroda volt. A másik helyen meg láttam szíjhajtásos esztergát, az se gyakori már. Voltunk még több helyen, de sok minden nem érdekes belőle. Ja, csak, hogy az egyik helyen épp teaidő volt, kaptunk teát, de természetesen ugyanolyat.

Ma is vettem Soan Papdit (Szón Paperi-nek ejtik valamiért), már nem azért, mert a tegnapit megettem volna, hanem mert mondták, hogy három fajta van. Narancsos, mangós és csokis, és ma mondták, hogy a csokisat próbáljam ki. Mivel eddig nem azt vettem, így ma vettem olyat. Csokis. De amúgy nagyjából ugyanolyan.

Az egyik fiatal kolléga mondta teánál, hogy a Dahihandi miatt (az emberi piramisos dolog, ami tegnapelőtt volt) csak Bombayben 200-an sérültek meg. Ez amúgy szerintem egy cirkuszi mutatvány is, meg biztos már más valaki is látott ilyet, elvileg Spanyolországban is szokás ilyen tornyot csinálni. Amit tegnap láttam az ötszintes volt. Tavaly volt a legnagyobb, amit valaha láttak, az tizenkét szintes volt.

Ma már megtanultam marátiul leírni a nevemet, illetve megnéztem egy könyvben az abc-t. Majd meglátjuk megragad-e valami.

A képeken talán látható sokszor, élőben viszont biztosan, hogy sokan eltakarják az arcukat. Na, ez elvileg semmilyen vallási hovatartozást nem akar jelenteni. Nem fekete színűvel takarják el az arcukat, hanem bármilyen színű ruhadarabbal. Egyrészt, amikor motoroznak, a kosz miatt, másrészt, néhány éve nagyon komoly járvány volt, különösen itt Pune-ban, és onnan maradt ez meg. 

Mai képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110824?authkey=Gv1sRgCIzKjs3_xaOV_wE

Ma már majdnem nem történt semmi, azon kívül, hogy délután vettem még Soan Papdi-t. Most zöldet, de ugyanolyan. De végül utolsó pillanatban egy vacsorameghívást kaptam a főnöktől. Nyilván elfogadtam, de sajnos a könyveket, amiket hoztam nem tudtam nekik megmutatni, hisz reggel ezt még nem tudtam. Egyik fia az USA-ban tanul, másik fia még itt van, 16 éves. A fián kívül a felesége volt itt, egy ismerősük és a főnök apja. Egyébként ez egy szimpla lakás, a harmadikon, egy normális környéken. Mondjuk az igazi házuk nem itt van, ezt csak ideiglenesen bérlik, amíg az eredetit felújítják. A lakásban csak a szűk család lakik itt, a mellettük lévőben laknak a főnök szülei. De állítólag régen négy generáció lakott egy házban.

A nagyfater is egy óriási ember, és elég műveltnek tűnt, azt állítja, hogy sokat olvasott Magyarországról. Pár dologgal alá is támasztotta, meg egyébként tök érdeklődő volt, mint ahogy mindenki. A főnök fia viszont tudta az országot Besenyei Péterről, a repülősről azonosítani. Egyébként meg Liszt Ferencet és a Rubik kockát is ismerték még, többel nem is próbálkoztam.

A vacsora menetrendjében nem volt semmi érdekes, először sör a kanapén ücsörögve, és dumálgatva, azután evés az asztalnál. Semmi extra nem volt, olyan volt, amiket ebédelni szoktam, csak egy kicsit több. Most viszont a kézzel evés azért jellemző volt, és most nem csak a kenyeret, hanem mindent, szépen összefogva a mindenféle rizses dolgot.

Egymással három nyelven beszélnek, de most minden angolul zajlott. Amikor rákérdeztem, hogy miért beszélnek angolul, mármint egymás között, amikor nincs más náluk, akkor kicsit kínos volt, végül a fiuk elmondta, hogy azért, mert nem igazán érti a marátit. Ehhez még hozzátették, hogy van olyan dolog, amit kifejezetten egy adott nyelven kell mondani. Pl. az az idősebb munkatárs (aki, ha elfárad az angolban, visszatér marátira) is szeret pár dolgot angolul mondani. Pl. a basically, establish, Degree.

Észrevétel: Pune tényleg egy fejlett város, összehasonlítva Bombay-el, sokkal tisztább, zöldebb. De pl. azzal szemben, mint amire számítottam, nincs tele Mc’Donaldssal, PizzaHuttal, se semmi hasonló hellyel. Nem mintha akartam volna odamenni, de valahogy arra számítottam, hogy többel fogok találkozni, majd’ minden sarkon. Erre 1 db mekit láttam eddig, és elvileg csak két ilyen Costa kávézó van a városban. Jellemzően megmaradtak a hagyományos kifőzdék, az út melletti árusítás, ami inkább jobb, látnivaló szempontjából. 

Képek:

110821: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110821?authkey=Gv1sRgCIShtq66g4OQ7gE

110822: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110822?authkey=Gv1sRgCLCyir71n9m4wgE

 Szombat van. Ma délután a lakótárs lánnyal (ugyanis a harmadik tag épp Kenyában van) elmentünk a Shaniwar Wada nevű helyre. A kinézete alapján muszlim hely. Jó nagy, nem annyira csendes, de nyugodt hely. Nem csendes, mert az utca zaja behallatszik. Mindenesetre szép nagy zöld területek vannak, diákokkal és családokkal teli. Nekik 5 Rs a belépő, nekünk 100. Lehet ücsörögni, mászkálni, ilyenek. Van, vagy lesz egy leírás a képek között a helyről, de sok minden nem derül ki belőle. Kb 4 különböző csoport volt, akik fényképet akartak csinálni velünk. Diákok is odajöttek, hogy lehetnének-e a barátaink. Ajánlottak egy helyet, itt a közelben, amit érdemes megnézni, de az végül zárva volt. A helyen sok pár is elvan, elvonulnak helyekre, viszont vannak rendőrök, és ha meglátják őket csókolózni, akkor rájuk szólnak. Utána kimentünk ott is még páran fényképezkedtek velünk. A srácok kint kriketteztek, a nők ültek, a férfiak feküdtek.

Bementünk egy kicsit szegényebb területre, ott körbenéztünk. Nem sok különbség van, ott is vannak boltok az utca mellett. Meg kicsit romosabbak a házak. Jó, nem a nyomornegyedben voltunk az is igaz. Ettünk, visszajöttünk.

Az út mellett mindenféle kaját árulnak, abból én nem eszek, mert minden kosz rámegy. Dinnyebelet, uborkát meghámozva, és egyéb dolgokat.

Na és a képek:

110817 https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110817?authkey=Gv1sRgCJu--POH_J7-fg

110818 https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110818?authkey=Gv1sRgCJGZ5NWS4OTMkgE

110819 https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110819?authkey=Gv1sRgCOL4xuG559H-zQE

110820 https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110820?authkey=Gv1sRgCNuM39zj-LX1TA

 A mai képek közt lesz látható a hely, ahol lakom. Igazán szépen fest. Az egyikben, jobbra, az első emeleten van a szobám. Belül is szép. Ami még érdekes lehet a mai napban, hogy Appa Deshpande, a Mount Everestes úr meghívott magukhoz ebédre, természetesen igent mondtam. Majd később lesz ez, valamikor. A Laxmi Road-on lakik, ami az egyik legforgalmasabb utca a belvárosban.

Tehát a munka. A most induló projektet választottam ugye. Ez, amint írtam automatizálás. Egy olyan gépet tervezünk, ami főzött ételt csomagol be alucsomagolásba. 2400 db/óra a cél gépenként. Az emberek, akiknek a munkáját kiváltjuk ezzel a konyhára fognak menni főzni, mivel az eddigi 300 db/órához képest több főzött ételre lesz szükség. Eddig kézzel csomagolták a lábasból a kaját a zacskókba, ami elég unalmas monoton munka. Bár gondolom a konyhában se lesz nekik sokkal izgalmasabb, de legalább a gép nem a munkájukat veszi el, hanem csak a cég termelését növeli. A cél tehát egy gép tervezése, ami a aluzacskóba tölti a kaját, leméri, ha negatív eltérés van, akkor még valamennyit hozzáad, majd lezárja, és végül egy rekeszbe továbbítja. A héten az én feladatom a többiekkel együtt (akik közül van akinek van futó programja, van, akinek csak ez van) az volt, hogy a koncepción gondolkozzunk. Mit hogyan. Youtube videók segítségével igen közeli megoldásokat lehet találni például. Ez volt tegnap és ma, egyéni gondolkodás. A jövő héten lesznek már sűrűbben meatingek ezzel kapcsolatban, de majd meglátjuk. Ravindra azaz Ravi a másik viszonylag fiatal, aki benne van még, ő 31 éves. Rajta kívűl a cégvezető és még két idősebb mérnök volt ott az első meatingen.

Este körbenéztem itt a környéken, de igazából csak ez az egy utca van itt, ahol van valami. Aztán sokáig semmi. Vagy csak lakóházak. De utcai árusok sincsenek igazán. Itt az utcában is úgy van, hogy mindenkinek van egy kis boltja, és ott árulja a dolgait. Van két bolt, egy fodrász, két kajálda, egy szabó, két zöldséges, egy tisztálkodási szeres és ennyi. Mind nyitva nem tudom meddig, én kilenckor voltam ott. Ja és van egy édességboltos is. Két fajtát próbáltam ki, mert igen drága 2000 Ft/kg körüli áron vannak. De az a kettő jó tömény volt, és igazán finom, szerintem manduladarabokkal, de lehet, hogy tévedek. Aztán ettem még egy nagy adag valamilyen rizst. Dal Khichadi, ez a neve. Ez viszont a mennyiséghez képest igen olcsó. Egyébként nagy fémtálban tálalnak minden ételt, mellé a szószt kis fémtálkákban, ahonnan ki lehet szedni kanállal. Általában van citrom is mellévágva.

Kérdezzetek bátran, bármiről.

Amire tegnap azt írtam, hogy Lajabi az: Gilebi. Majdnem sikerült megjegyeznem:).

Igen, ma is ünnepnap volt, valakiknek. Pl. a bankokban nem volt munka, és iskola sem volt az általános iskolásoknak. A cégnél, ahol vagyok pl. a következő a menetrend: nincs egyéni szabadnap. Az ünnepnapokat számítják be szabadnapoknak. Na, de abból is rengeteg lenne, így választottak 20 olyan ünnepnapot, amit szabadnapnak adnak. Ezek nagy része szeptemberben és októberben lesz.

Ma már igazán izgalmas dolog nem nagyon történt, leszámítva, hogy van a cégnél egy ember, aki 3x megmászta már a Mount Everestet. Dolgoztunk a projekten. Az egyik idősebb ember, amikor elfáradt a meatingen az angol beszédben, akkor visszaváltott marátira. Egy kis pihenés nem ártott nekem sem :).

Az igenre ingatják a fejüket, a nemre pedig ugyanazt csinálják, mint Magyarországon. Vettem végre elektromos szúnyogriasztót, így legalabb nem kell minden este bekennem magam. Este kaptam egy egyszerű mobilt a cégtől, úgyhogy most már van indiai telefonszámom is, ami pedig: +917507210265. A tea, amit iszunk (amúgy is tiszta vízből készült, de ugye fel van forralva így nem lehet gond) az egyelőre minden nap ugyanolyan. A két eltelt nap alapján, illetve, máshol is, ahol ittam ugyan ez a fajta volt. Színre és méretre inkább kávénak, vagy tejeskávénak mondanám, de tea íze van.

 Tegnap este átkerültem egy helyre, úgy néz ki, hogy ez lesz a végleges. Egy Ausztriában tanuló albán lány van itt az indiai barátjával, és majd még fog jönni valaki az én szobámba is.

Pashan Road, Someshwarwadi, Shivranjan Towers B3, S3, Pune. Ha valaki erre járna esetleg.

Egy modern indiai lánynak milyen problémáik vannak? Szinte kitalálhatatlan. Az, hogy valaki egyszer azt mondta rájuk, hogy dagadtak. Amúgy a diákok egymással angolul beszélnek, egyrészt, mert sok helyről jöttek, másrészt pedig angolul zajlik az oktatás, és ahhoz vannak hozzászokva. A fiatalok nem vegák. Valaki közülük azt mondja, hogy azért nem, mert más államban máshogy főznek, és nem tudtak az itteni vega kajákhoz hozzászokni.

Ma reggel mentem a céghez először. Valamiért az terjedt el rólam, hogy görög vagyok. Több projekt közül választhattam, hogy melyikben szeretnék részt venni. Mindegyik ételkészítő üzemeknek szól. Automatizálás. Van, ami megrendelésre csinálnak, van, ami saját ötletből, eladásra kínálnak. Ami érdekes lehet, hogy van kétszer tizenöt perc teaszünet az ebédszünet mellett, és szeretnek sokat dolgozni. 8.30-tól 18:15-ig, vagy az érkezésnek megfelelő ideig, úgyhogy valamilyen szinten kötetlen a munkaidő.

Na most nem tudom, hogy lesz-e valami érdekes a héten, ha lesz írok, ha nem lesz, akkor nem írok, inkább körülnézek, hogy legyen valami, amiről írhatok. 

 Vannak a tradicionális és a modern lányok. A modernek nem nagyon viselnek már szárit, és egyébként is 90%-ban csak az középkorú és a feletti nőkön látni ilyen ruhát. A modern csajok úgy öltözködnek, mint egy európaiak, néha talán színesebben. Amennyit a két-három napban láttam. Farmer, póló, napszemüveg. A férfiak mind ingben vannak, csak a viszonylag öregek nem. Ők főleg ilyen kötött cuccban. Maharasthra jellemző viselete a fehér sapka, de csak az öregek hordják.

Ma 0 órakor kisebb tűzijátékkal kezdődött a nap, a függetlenség napja. A városban sehol nem látni erre utaló jeleket, mert ahhoz, hogy kitedd a nemzeti zászlót, engedélyt kell kérned. Csak a jóval kisebb forgalom utal arra, hogy ma van valami.

Reggel elmentem a környékre venni magamnak valami kaját. Pav Bhaji nem volt, Chana-t vettem. Egyelőre elég lesz az, amiket ismerek, és tudom, hogy milyenek, és hogyan néznek ki. A kajálda előtt, az utcán pucolták gyerekek a hagymát, ott sütötték olajban a dolgokat.

Délután az MG út felé vettem az irányt. Azt hittem közel van, de tévedtem, úgyhogy igazából csak sétáltam egyet a környéken, nem akartam riksázni, nem volt semmi különösebb célom ott. Ekkor csináltam a képeket, amik a 110815-ös mappában vannak. Vettem magamnak egy inget. Nem tudom, hogy hányszoros árat mondanak, de még a felére lealkudva is igen örültek. Úgyhogy majd legközelebb a negyedét mondom, talán azzal már jól járok. 100 Rs volt a felső.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110815?authkey=Gv1sRgCPK8_vy648PCRA

Vishash Dehradunban lakik, a Himalája aljában. Azt mondja gyönyörű a hely, el is tudom képzelni. Télen, amikor leesik a hó, mindenki lejön lakni a városba, amikor nincs hó akkor visszább mennek a hegyekbe. Aishna-nál laktam tehát szombat estig. Utoljára kaptam Chana vagy más néven Chola nevű kaját. Ránézésre valami bab volt, de mégsem. Mindenesetre főtt kaja, fűszerrel, meg rizzsel. Ez is igazán jó volt. Megmutattam a Magyarországról és a Szentendréről szóló könyvet. A Szent Jobb nagyon tetszett nekik, illetve a Rubik kocka volt az, amit ismertek. Aishna Delhiből származik, ő is tanulni jött ide. Delhiben csak hindiül és angolul beszélnek, mert nagyon sok az odavándorolt ember. Így tehát ott nincs helyi nyelv, nemúgy mint itt Punében a maráti. Egyébként annyi különbség van közte, hogy pl. Vishash meg sem érti a marátit. Sokan jönnek ide tanulni, elvileg 1,5 millió diák van itt. Szombat este átjöttünk a Koregeon Parkba. Itt fogok lakni pár napig, amíg az Aundh kerületben tisztázódnak a körülmények.

Tehát este átjöttünk ide. Riksával. Alig akarnak elvinni, ha messzebbi területre akarsz menni, mert nem nagyon számítanak visszafelé fuvarra. Szóval, mint nálunk otthon a taxisok, extra pénzért elvisznek. Aztán sikerült lebeszélni erről, és végül szinte normál áron elhozott. Amikor megtudta, hogy Európából jöttem eléggé megörült, még énekelt is, bár erre nem kértem meg :). Kérte, hogy mutassak magyar pénzt neki, de 50 Rs-ért nem kellett neki a 200 Ft-osom. Kérdezte, hogy az én nyelvem európai-e.

A nagyon lepukkant lakóterületeken kívül a többire az a jellemző, hogy biztonsági őr őrzi őket. Még a bankautomatákat is őrzik egyébként.

A koregeon parkban sok külföldi AIESEC-es lakik. Kb 10-el találkoztam, sokuk most ment valami előre megbeszélt túrára, arra már nem tudtam jelentkezni. Sok a DT-s itt (ezek az önkéntesek), de van MT-s is (Management Traineeship). Mindenféle országból vannak itt, ahogy az egy ilyen nemzetközi szervezetnél lenni szokott. A DT-sek 8 hétig vannak itt, most van hátra nekik még két hét. Iskolákba járnak, diákoknak tartanak előadásokat, nők jogairól és hasonló dolgokról. Van egy török srác, ő MT-s. 6 hónapra jött, de ha tetszik a cégnek, akkor marad 2 évig. Fontos számára, hogy megtanuljon vagy kínaiul, vagy hindiül, és mivel ide kapott lehetőséget, így hindiül fog megtanulni.

Éjszakára elcsendesül a környék eléggé. Reggel énekhangra keltem fel. Egy közeli ház aljában egész nap valamilyen vallásos szertartás zajlik, egy férfi azonos hangmagasságban énekel.

Az még a tegnaphoz tartozik, hogy vannak építkezések az utakon. Ezek az építkezések éjjel nappal történnek, de úgy, hogy pl. ami mellett elmentünk ott szinte teljes sötétségben ástak egy gödröt valamilyen vízvezetéknek.

Ma, vasárnap reggel elmentünk 12:20 körül ebédelni. Egy viszonylag drága helyre mentünk négyen, a neve Malaka Spice, elég közel a lakóhelyhez. Nem tipikusan indiai, inkább dél-ázsiai kaját adnak. Én Rempeh Veggiest ettem. Elvileg simán, de a pincért ajánlotta, hogy vegyek hozzá rizst. Jól tette, mert elég durván csípős volt magában. Még rizzsel is szépen kitisztította a légutakat, és patakokban folyt mellé a víz rólam.

Délután 3 körül elindultunk James-el, egy kínai sráccal egy múzeumot megnézni. A riksás alig tudta, hogy hol van, de elvitt, közben kérdezősködött. Ez a Raja Dinkar Kelkar múzeum. Elvileg egy magángyűjtemény volt valamikor. De leírhatatlan, ami a múzeumban volt. Nem vettem fényképezésre lehetőséget nyújtó jegyet, mert nem tudtam milyen lesz, úgyhogy nem is akarok sokat beszélni róla. Biztos, hogy ezt még egyszer meg fogom nézni, és akkor készítek fényképeket is. A lényeg, hogy nagyon szépen kidolgozott munkák vannak ott. Ajtók, lámpák, eszközök. Külön célszerszámok, pl. mangóvágó. Mindamellett, hogy direkt erre a célra készültek, nagyon részletesen ki vannak dolgozva. De erről akkor részletesebben legközelebb.

A múzeumból visszafelé sétáltunk egy keveset. A fényképeken látható, hogy milyen zsúfoltak az utcák, de nem csoda, hisz a főúton a központban voltunk (valami Letsi road, kiejtés alapján), és ráadásul ma ugye vasárnap van. Úgyhogy gyorsan fogtunk is egy riksát, ami elhozott minket vissza.

Nem biztos, hogy annyi fényképet csinálok, amennyit szeretnék, és nem biztos, hogy pont azok vannak lefényképezve, amiket szeretnék. Csak sokszor megyünk riksával, onnan nem lehet jó fényképeket csinálni, viszont rengeteg érdekességet lehet látni. Úgyhogy azok remélhetőleg megmaradnak az emlékezetben. Ha tehetném, minden másodpercről külön fényképet csinálnék. Minden másodperc különböző, és önmagában gyönyörű.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110814?authkey=Gv1sRgCIGPibv4w5aLYA

 Na, tehát megérkeztem épségben, itt vagyok. Kicsit hosszú lesz a bejegyzés, de az első 1,5 napon már nagyon sok minden történt. Jelenleg az egyik AIESEC-es lánynál lakom, Aishna-nál, amíg nem rendeződnek a végleges lakással kapcsolatban a dolgok. Végül az Aundh kerületben fogok lakni remélhetőleg, ami nagyon közel lesz a munkahelyhez, hisz az is abban a kerületben van. A régi lakás, amiről még az elején szó volt a Google Maps szerint 1 óra utazás, de hát, az szerintem csak a maps szerint. Egy pillanat alatt akkora dugó tud kialakulni, hogy akár a duplájára növekedhet a menetidő. Szóval, jó lesz a másik lakás.

Az útról pár szó: repüléssel nem volt gond, az első gép késett 3/4 órát az elindulással, a második simán ment. Devecsert ismertem fel először, a zagytárolóról, aztán a Balatont.

Bombayben jó idő fogadott, épp nem esett az eső. a KK travelt majdnem simán megtaláltam végül ők találtak meg, olyan kiáltással, hogy Mr. Mark! Mr Mark! Bombayben hihetetlen volt látni mindent, ami ott volt. 250 km Pune, de 6 órába telt idejutni, az autópályával gond nem volt, leszámítva, hogy az elején a rendőr megállította a sofőrt. Olyan kocsival mentünk, ami nem szállíthat utasokat, csak családtagokat. Ezek a fehér rendszámos autók. A sárgarendszámosok szállíthatnak. Aztán szerintem valami pénzzel oldották meg a dolgot, meg kb félóra tárgyalással. Szóval visszatérve Bombay-re. Ott is sokat időztünk az úton, szerintem több mint 1 óra volt, míg a repülőtérről az autópályára jutottunk. Az út mellett végig, vagy 20-30 km-en csak bolt. Mindenki árulja a saját holmiját, amit beszerez. Persze tematikusan, szóval nem mindenki árul mindent, hanem csak egy adott terméktípust. Viszont egymás mellett tényleg különböző dolgok jelennek meg. Aluminium létra mellett a ruhabolt, mellette kerékpár javító, és így tovább. Minden bolt kb 5 négyzetméteres. Faisil nevű sráccal utaztam, meg a lányával, meg még egy fiatal emberrel. Faisil Dubaiból jött, ott él pakisztáni feleségével. Kérdeztem, hogy ehhez mit szólnak a szülei. Állítólag, ha ő boldog, akkor a szülők is azok, és ugyanez van a lány szüleinél is. Állítólag. Dj Dubaiban. Szereti a pénz miatt, Indiát az időjárás miatt szereti, meg, hogy szép zöld a táj. A szülei kipróbáltak sok helyet, de ők csak Indiában érzik jól magukat. Az autópálya teljesen modern, jól járható volt. Szépen kifaragott bazalt hegyeken keresztül, jó magasra is felmentünk. Aztán vissza. Pune kb. 450 méter tengerszint feletti magasságon van. Az út mellett láttam majmokat szépen menni a köveken. Na igen. A közlekedés. Hát, azért hallani lehet mindenhonnan, hogy nagyon durva. Hát az, de nagyon. Lesz fent pár videó, onnan el lehet képzelni, hogy milyen. A dudálás, az alapvető dolog. Nem is azért dudálnak, mert előrébb akarnak menni, vagy követelnek valamilyen viselkedést, hanem csak úgy, jelzésképpen, hogy itt vagyok, megjöttem, mivel szerintem nem nagyon használnak visszapillantó tükröt. Megálltunk egy helyen kicsit pihenni, ott visszahajtotta a tükröt a vezető, aztán amikor elindultunk akkor látta, hogy az anyósülés melletti úgy maradt, visszahajtva, úgy 5 km után. Aztán kihajtatta a fiatal sráccal, majd 10 perc után mondta, hogy nem kell az neki, hajtsa vissza :). Faisil azt mondta Pune-ről, hogy kb 70%-ban nem idevalósiak lakják. A srác, aki a helyi gondviselőm mondta, hogy kb 1,5 millió diák tanul itt, mivel nagyon fejlett az oktatás. Ami érdekes volt, hogy Pune-ba érve láttam először tehenet csak. De azután már elég sokat. A sofőr nem igazán beszélt angolul, de amikor már mindenkit kirakott, akkor mesélt nekem pár dolgot. Pl, hogy Pune és Bombay abban hasonlít, hogy nagyon rossz a közlekedés. Mondjuk ő is átment a dupla záróvonalon, de mindegy :). Végül megérkeztem a helyre. Brahma Sun City a Kalyni Nagar-ban, itt él pár AIESECes külföldi.

Egy kis idő múlva megjelent Vishash Dora, egy indiai srác, ő lesz egy darabig a helyi gondviselőm, meg még egy srác. Motorral mentek, nekem meg egy riksást hozattak, aki elvitt arra a helyre, ahol most vagyok. Riksázni nagyon király :) Harcolnak, hogy a lehető leggyorsabban elvigyenek az adott helyre. Néha rámegy a motorosra, de alig van ütközés. Legalábbis eddig ez a tapasztalat. A sok dudálás miatt figyelnek egymásra. De persze a hátránya, hogy nagyon hangos, mármint a közlekedés. 230 Rúpia volt (kb x4 = x Ft) de személyre szabott helyre visz, befér a bőrönd bőven, és vagy 50 percig utaztunk és élménynek se rossz :).

Megérkeztünk a helyre. Egy AIESEC-es lány lakása. Viszonylag nagy, több szobából áll, viszont nagyon egyszerű. Nincsen gyakorlatilag semmi, csak pár szék, a szobában, ahol lakom ott 1 ágy, meg párnák a földön. A WC tisztának látszik, a tartályból fertőtlenítős lé folyik. Az európai csatlakozó használható. Ja igen, és van egy szolgájuk is, ő nem beszél angolul.

Lementünk a városba egy közeli helyre, vagy 10 percre innen, hogy együnk valami vacsorát. Mivel a Pisti ismerősnője mondta, hogy sült zöldséget ehetek bátran, így kipróbáltam egy kaját, amiről később tudtam meg Kellytől, hogy ez a helyi nevezetesség. Helyi, szóval az állam Maharasthra nevezetessége, helyi fűszerekkel megbolondított (:)) kenyérrel összekevert sült zöldségek, vele együtt sült sajt, és a tetejére ismét sajt szórva. Vishash szólt, hogy vigyázzak, mert csípős, de annyira nem volt az, csak mint, ha csipős pirospaprika lenne rászórva. Az íze viszont hihetetlen finom volt, az ára pedig 20 Rs. Neve: Breadcrumps, de nem zsemlemorzsa, csak így hívják. 

Vishash Delhi környékéről származik. Itt tanul 3 éve, és ő sem tud hozzászokni a közlekedéshez azóta:) Valamilyen hasonló vallású, mint a Sikhek, de nem hordanak olyan kötött fejkendőt, viszont elvileg a hindu vallások közé sorolták be az övét.

Az indiaiak sokat ünnepelnek. Hétfőn lesz a szabadság napja. Ma (szombaton)viszont Roki vagy Rokhi nap van, ami egy lány-fiú ünnep a testvérek között. Emiatt kevesen vannak az utcán. Az egymással való törődést ünneplik otthon. Kezükre kötnek valamit, amiről rojtok lógnak, valami textil.

Kelly Dixon-nal (ő az a lány aki segített a kapcsolattartásban amiért van céggel, és akinek sokat köszönhetek, hogy itt lehetek) még nem találkoztam, talán ma. Mindenesetre Vishash szobatársasitól megtudtam, hogy miért van amerikai neve. Ugyanis, azt már hallottam, hogy a kaszton kívüliek közt mi a legújabb szokás. Úgy próbálják megoldani a dolgokat, hogy áttérnek más vallásra. Egyre gyakrabban veszik fel a katolikus vallást, hogy így a folytonos kasztrendszer miatt kapott szabályokat ne kelljen betartaniuk. Magyarul, hogy ne basztassák őket. Na és amikor áttérnek, akkor nem lehet indiai a nevük többé. Kérdeztem, hogy milyen más szabályokkal jár még ez, de nem tudták, vagy nem jutott eszükbe. Az öltözködés nem tartozik a valláshoz (már amilyen szinten, lásd fejfedők pl.), szóval szárit pl hordhat. 

Ma is körbenéztünk a városban. Pár kéregető jött, nem sok. Viszont vannak különbözőek. Van aki csak kér, de nem követelőzik. Csak kér csendben, ők könnyen lerázhatóak. Vannak olyanok, akik zenélnek pénzért, viszont odajönnek, hogy és kérik, hogy zenélhessenek. Ezeket csak láttam, engem nem kértek meg. Szép narancssárga turbánjuk van. Aztán volt olyan is, hogy ment 2 nő és 3 gyerek. A nők vittek valamit a fejükön, nem tudom mi volt az, és volt náluk dob. A gyerekeknél meg ostor. Na ők olyanok, hogy elédcsapnak az ostorral, amíg nem adsz nekik pénzt. Na ők odajönnek hozzád, de Vishash elzavarta őket, úgyhogy miattuk se kell aggódni.

Vettünk mobilt. Nem az én nevemre, de talán magyarországon is úgy van, hogy helyi állampolgárnak kell lenned. Eltartott egy kis ideig, amíg megcsinálták. Még igazolvány kép is kellett hozzá (természetesen nem az enyém, hanem aki csinálta magának, hogy aztán nekem adhassa). A telefonyszám 10 számjegyű, nyilván, hogy jusson mindenkinek.

Egyelőre ennyit a mai és a tegnapi napról. Kimerítő kicsit, de, hát lásd az első bejegyzést.

Képek itt: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/India?authkey=Gv1sRgCLrpppnNpZykWA

Ami még eszembe jutott hirtelen: az építkezések, és az autók.

Amikor megérkeztem Kalyni Nagarba, a többi AIESEC-es házából láttam, ahogy építkeznek. Ez egy viszonylag új terület, sok nagy lakóházzal. Nagyon tiszta környék. Mellette a következő házak épülnek. Na és itt jön a durva része. Nők is dolgoznak az építkezésen. kb olyan 40m x 200m -es házakat építenek. Kézi betonkeverővel. A homokot a nők rakják a gépbe, a homokkupacból kaparják bele egy tálba, majd a fejükön viszik oda. Száriban. Igen, a lányok nagyon szépek errefelé, és szinte mindenki száriban van. Aki nem, az pedig egy másik helyi viseletben, aminek egyelőre nem kérdeztem a nevét. Vagyis elfelejtettem, majd leírom. Szóval a nők is dolgoznak, körülöttük futkároztak a gyerekeik.

Az autók közt a kamionok és a nagy furgonok az érdekesek. Még nem fényképeztem egyet sem szemből. De majd később biztos fogok. Lényeg, hogy nagyon szépen fel vannak díszítve, mindenféle színben, főleg sárga és piros. Fából faragott díszekkel a tetején. De az állapotok elég érdekesek. Van amelyiken az ajtó ilyen padlásajtó jellegű fából készült valami volt. A motorosok meg Honda Hero-t használnak főként, vagy pedig valamilyen robogót. Bukósisak nélkül mennek a városban, csak kb 5%-uk visel sisakot. A nőket is viszik, és ők is motoroznak. Akiket visznek, azok hátul ülnek, féloldalasan, a szári miatt. 

Márk Indiába megy szakmai gyakorlatra. Szeretné megosztani élményeit, emléket adva ennek az egyelőre még hihetetlen túrának. Főképp, hogy családja és barátai tájékoztatást kapjanak felőle, valamint, hogy maga is részletesen visszaemlékezhessen később minden eseményre.