2012.04.27.
2012.05.06. 05:35
Goa. Újra. A mai, péntek esti busszal megyünk, hárman, én és két japán ember. A meglepetés rögtön már a ház elõtt megvolt. Este kilenc, ilyenkor a riksások már rinyálnak, hogy jaj, Swargate, oda nem megyek, az messze van, nem lesz kit visszafelé elhoznom. Vagy a másik, hogy: oké, nájtcsárdzs, felszámolok hetvenhatszoros díjat, és direkt hosszabb úton viszlek oda. Az elsõ fajtából volt kettõ is, de az azutáni srác, teljesen meglepõdött azon a kérdésemen, hogy mennyiért dob el minket a helyre. Azon meg én lepõdtem meg, hogy õ meglepõdött, a fentebb részletezett dolgok miatt. Igaz õ is egy „rövidebb utat”, de semmit nem számolt fel.
Ennyi a történet mára. Csak egy jó tanács: a sleeper busz nem mindig jó. Fõleg nem a Pune-Goa szerpentines útra. Ezt múltkor megtanulhattam volna, de elfelejtettem.
2012.04.25.
2012.05.05. 05:34
Ma lefényképeztem egy folyót, amit teljesen benõtt a zöld növényzet, legalább száz méter hosszan, de tényleg teljes szélességében. Lehet, hogy tovább is, csak ott kanyar van, azt nem látom. Gondolom az alacsony vízállás miatt. A mai napnak gyakorlatilag más értelme nem volt. Bár, mégis. De csak alátámasztódott az indiai „leszarom, majd csak lesz valami” mentalitás. A részleteket hagyjuk.
https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/120425?authkey=Gv1sRgCKGsk42J6bH35wE
2012.04.24.
2012.05.04. 05:32
Ma elmentünk egy helyre, ahova egy ideig járni fogok dolgozni. Azon túl, hogy durván messze van, még más érdekessége is van a helynek. Nevezetesen ez egy bentlakásos iskola, bráhminoknak. Ugyanis ez a hagyomány megmaradt régebbrõl, amikor is a bráhmin gyerekek az erdõbe mentek a gurujukhoz tanulni. Itt is egy viszonylag távol a várostól van egy iskola, ahova hattól tizenhat éves korukig járnak és tanulnak a gurujuktól. Egyébként van egy idõsek otthona is az épületben, és a gyerekek nekik is segítenek. Vannak állatok és kert is, bár azt gondolom ez elég természetes. Viszont a fenntartáshoz több pénz kell – és így kerülünk mi is oda –, így a területen található egy kis üzem, ahol lemezalkatrészeket formálnak meg. Onnan szereznek pénzt. Nekünk velük semmi dolgunk, csak van ott egy garázs, ahol van elég hely egy gépnek, amit szét kell szednünk és dokumentálnunk.
Ma egyébként láttam öt (!) embert egy motoron. Kettõ a szabályos, hármat még elég sûrûn látni (fõleg azt a fajtát, amikor az apa vezet, az anyuka kezében meg ott van a csecsemõ, de a három felnõtt férfi sem ritka egy azon motoron), négyet elvétve lehet látni. Ötöt viszont most láttam elõször, de hozzá kell tenni, hogy ebbõl három még gyerek volt, de a legkisebb volt körülbelül nyolc éves.
(Ja és nem az Afro Celt Sound Systemnél hallottam azt a szövegelést pár napja, hanem a Dhol Foundation zenéjében, mellesleg mindkettõ jó)
2012.04.23.
2012.04.29. 06:25
A közlekedés témát még kiegészíteném azzal, hogy a sávok szélessége általában szabadon választott, mindig az a szélesebb, amelyikben több jármû van. Így eshetett meg ma velem az, hogy a kétsávos úton szembe három autó jött párhuzamosan.
2012.04.21.
2012.04.28. 06:24
Tegnap még volt egy történet. Kiöntöttem egy kevés teát a cégnél. Fogtam magam, szereztem törlõrongyot, amikor lehajoltam, hogy rendbe hozzam a dolgot, óriási megrökönyödést láttam a kollégák arcán. Mondták, hogy: Állj! Nehogy feltöröljem. Szóljak a takarítós srácnak, majd õ megcsinálja. Ezt tényleg akkor, amikor már minden adott volt, és csak egy karnyújtásnyira volt a kivitelezés.
Egyik szobatársam esete is megerõsített abban, hogy ez így mehet máshol is. Õ valószínûleg a hatás kedvéért túlozva, de úgy mesélte, hogy ketten fogták vissza, amikor a laptoptöltõjét akarta az asztal alatti konnektorba bedugni.
2012.04.20.
2012.04.27. 06:23
Úgy tûnik, ez a hét most errõl szól. Este elmentem egy koncertre. Egy iskola udvarán volt, és rengeteg ember jelent meg. Egy egész sorozat elõadás, beszélgetések vannak valami színész emlékére, így a zene is ehhez kapcsolódott. Volt három énekes és három zenész. Az elõadás közben néha filmrészletek. Érdekes módon elég sokáig tartott, el is jöttem a végérõl, mert még volt más dolgom is, amit a végtelenségig nem lehetett halasztani, meg õszintén, kicsit meguntam a végére. Igazából voltak jó számok, de ez az ülve zenélõs éneklõs, hajlítgatós éneklõs zene volt. De voltak jó részek..
Ami érdekes volt, hogy voltak olyan kétszázan, és, ha kettõ ember mondta, hogy „once more” egy szám után, akkor eljátszották újra. Ez a része elég interaktív volt. Amúgy ilyenkor mindig valami rövidített változatot játszottak másodjára.
Este hazafelé menet elvittem a két napja vásárolt újratölthetõ elemeket, mert nem mûködtek. Kértem egy cserét, adtak egy másik fajtát. Csak 1200 Ft-nyi pénzzel akartak átverni. Remélem, hogy az istenek utálják az összes csalót.
2012.04.19.
2012.04.26. 06:23
Elvileg múlt szombaton az alkotmányt ünnepelték ennyire. Még szobor is volt annak az embernek, aki megírta/aláírta.
2012.04.18.
2012.04.25. 05:55
Ma tánc ugyanott, csak most nem déli, hanem észak-indiai tánc. Túl részlehajló vagyok a déliekkel kapcsolatban, de, hát mit tegyek, az jobban tetszett. Ma pörgõs-forgós volt a tánc, tegnap inkább szögletes. A lányok közül inkább a tegnapi kettõvel beszélgetnék, a maiak viszont az indiai rajzokról jöttek le. Teljesen olyanok voltak, mint amit néha látok múzeumban, amikor a Mahabharatha-t rajzolják meg. Az arcuk.
Teljesen más ruhában voltak a maiak, igaz valami dísz-száriban, de a tegnapiak is, mégis teljesen másmilyen volt.
Az elõadást megint az a csávó kezdte, aki a templomról beszélt, ma még sokkal többet, így akár rendesen a munkaidõ letelte után is tudtam volna indulni. De, ha meg akkor indulok, és nincs ma, akkor meg a felét kihagyom a táncnak. Hiába, ez az elégedetlen, rohanó világ… Szóval félóra volt, már tegnap untam azt a tíz percet, ma sem volt jobb.
Viszont ma rengetegen voltak kíváncsiak a performance-ra. Közel 3x annyian, ami még mindig csak 60 fõt jelent.
Ma négy lány volt, és inkább együtt táncolás volt, mint egymással. Inkább tánc volt, mint párbeszéd és történetmesélés, de valószínûleg itt is voltak események, sõt biztos. Mindenesetre a koreográfia más képet mutatott, mint tegnap. De szép volt ez is, élveztem. Igazából úgy gondoltam, hogy találok majd egy helyet, és munka után mindig arrafelé fogok járni, megnézni heti egy-két elõadást. Ez eddig nem sikerült, viszont van annyira jó, hogy még mindig vágyjam rá.
Az elõadás kicsit rövidebb volt, mint tegnap, így a phuja a templomban idõben el tudott kezdõdni. Nyolckor. A phujáról már rengeteget beszéltem, egyszer meg kéne mutatnom, de mivel pontosan nem tudom, hogy lehet-e ilyenkor fényképet csinálni, vagy esetleg videót, így elfogtam egy felvételt, azt majd személyesen, akit érdekel. Youtube-ra nem rakom fel, az biztos.
Ja, igen, ami fontos, és visszakereshetõ, az pedig az, hogy a mai elõadásnak a neve „Kathak” volt. Wikipedian angol nyelvû szócikk biztos van róla, mert láttam.
2012.04.17.
2012.04.24. 05:55
Juhé. Végre. Hét hónap után végre sikerült találnom egy eseményt, ahol nõk táncolnak. Utoljára szeptemberben láttam ilyet, de akkor nem profik voltak, csak a gyerekek a háztömbbõl. (Bár õk is majdnem olyan jók voltak, mint ma a profi táncosnõk.) Alapvetõen nem vagyok az a Balettba járós ember, de ezt folyamatosan kerestem, mert azért ez mégis más.
Szóval az elmúlt hét hónap alatt nem sikerült találnom ilyet, most is csak nagy szerencsével. Eddig bárkit kérdeztem senki sem tudott egy helyet mondani, ahol táncot lehet nézni. Ez két dolgot jelenthet, hogy nincs ilyen lehetõség, vagy, hogy egyáltalán nem érdekli õket. Valószínûleg mindkettõ egyébként, mert ma is csak a facebookon találtam rá erre, és a nézõk száma a teljes érdektelenséget jellemezte. Összesen 20-25 fõ jelent meg, beleértve a stábot is.
A tánc dél-indiai táncot jelent. Chennai-ban állítólag gyakran vannak elõadások, nem hiába, Tamil Nadu az egy „más” (értsd: jobb, de ki tudja) hely eddigi tapasztalataim alapján. A neve: Bharatanatyam (írják külön is, ahogy jólesik) és egyébként a Pathfinder Dance Group elõadásában látható ma.
Az estét úgy terveztem, hogy a Balbaug templomban kezdem, mert oda is hirdettek programot. Odamentem, kérdeztem embereket, de nem tudtak semmit. Igaz sokat angolul nem tudott senki, és én sem voltam kitartó eléggé, de úgy tûnt, nem lesz ott semmi. Pedig körbe is kérdeztem. Viszont nem jó kulcsszót, ugyanis a music, performance, orchestra szavak álltak ugyan, de nem volt eléggé szakszerû. A kirta lett volna a helyes megoldás. Az félreérthetetlen.
Átmentem a másik helyre. Ez az Omkareshwar Temple, a folyóparton. Ekkor már egy kicsit elvesztettem a hitemet, hogy valamit is fogok látni ma, de amikor a két szép indiai lány megjelent, kicsit jobb kedvem lett. Õk voltak a táncosnõk. Magas, szép arcú lányok, szépen kifestve.
A héten ilyen Örökségi Hét van. Mindenféle program mindenhol, de nem olyan sok egyébként. Vannak filmek, de hindi vagy marathi nyelven. Gyerekprogramok, adománygyûjtés, illetve zene és tánc. Érthetetlen módon szinte minden esemény hétköznapi napon van, munkaidõben.
Az elõadás kezdetén egy férfi beszélt, szerintem a templom történetérõl, feleslegesen hosszan, fõleg mert nem értettem sokat, csak a vegyes nyelv miatti angol szavakat. Aztán jött a konferanszié, aki minden darab elõtt mondott egy rövidebb történetet. Valószínûleg, hogy mit fogunk látni. Ez ugye azért szokás máshol is, de itt nagyjából úgy nézett ki a dolog, hogy az idõ egyharmada volt a szöveg, és utána kétharmadban a két lány eltáncolta azt. Ezek nem is táncok, inkább történet eljátszások táncolva.
A zene is jó volt, semmi modern, semmi Bollywood, teljesen tradicionális hangszerek (felvételrõl mondjuk). Volt is egy rész, amire egy kis idõ kellett, mire rájöttem, hogy honnan ismerõs. Az Afro Celt Sound Systemben Dhol Foundationban van ilyen szövegelés. Az egy jó zene, érdemes meghallgatni. Igaz õk szikhek, ez meg hindu, de az egy közös motívum a zenéjükben.
Sajnos a kamerám cserbenhagyott még egy fényképet se tudtam csinálni, megint akkumulátor problémák voltak, és megint nem felejtettem el, csak valami gebasz volt. Szóval, muszáj leszek erre az eseményre innen emlékezni. A szervezõ lánnyal beszélgettem, és adott tippet, hogy hogyan juthatok ilyen információkhoz hozzá. Mármint, hogy mikor lesz valami izgi elõadás Pune-ban. Remélem igaza lesz, és még látok pár ilyet, mert érdekes tényleg. Fõleg, ha még a történeteket is ismerném, amit táncolnak.
Az elõadás – ami templom udvarán volt – után köszönet mindenkinek, ajándék, taps. A köszönetnyilvánítás itt úgy zajlik, hogy az elõadás után bement mindenki, aki akart a templomba, ahol szoktak imádkozni az emberek, és egy közös phuja-t tartottunk az elõadókkal, az õ tiszteletükre.
Jó volt ez a nap. Még ilyet!
2012.04.16.
2012.04.22. 08:50
Október közepe óta elõször esett ma az esõ. Meg is lepett. Az elején a nagy meleg miatt inkább szaunában éreztem magam, de szerencsére estére még lehûlést is hozott az esõ, nem csak páratartalmat.
2012.04.14.
2012.04.20. 06:05
Gondoltam bemegyek dolgozni, mert nem sok programom volt mára, de mivel hajnal ötre értünk haza, így délután az ismerõs „arra se emlékszem, hogy csörgött volna az óra” érzéssel keltem ki az ágyból. Így maradt mára a semmi. Kipróbáltunk egy punjabi kajáldát a közelben, de semmi extra. Aztán a bringákat délután visszavittük a boltba, ami a város teljesen másik végén van, elég tré volt az autók közt menni nappal.
Közben viszont volt valami, amivel már hajnal 1-kor is találkoztunk. Kék zászló. Majd megkérdezem, hogy milyen ünnep volt. Mindenesetre ez az, amit irigyelek tõlük nagyon. Az utcán táncolás, és minden, ami vele jár. Amúgy, mint mindig, a férfiak és a nõk csoportokban vannak itt is. Nõ férfival, férfinak, hozzájuk közel: nem táncol. Viszont gyönyörû az egész, egyenként is.
Éjjel azért ekkora buli nem volt, ott csak pár suhanc éljenzett a motorjukon a zászlóval.
2012.04.13.
2012.04.19. 06:05
Este felvettük a bringákat, és hazakerekeztünk velük. Majd ahogyan terveztük, éjjel 1-kor elindultunk vissza, várost nézni. Hogy mégis milyen a belváros éjjel. Amire számítottam, az nem volt. Azt hittem teljesen üres lesz. De nem, még a belváros sem. A fõbb utak meg még zsúfoltnak is mondhatóak.
Sok rendõr van például, és sokkal több Ganesh szobrot lehet felfedezni így, hogy lehet nyugodtan körbenézni.
Az biztos, hogy bõvítettük a „mit tudsz a városról” témakörünket. Férfiakat masszíroztak az utcán, éjjel háromkor, majd láttunk nõket, saját testüket árulni, ami annyira nem meglepõ, csak ezt is láttuk. Rendõrökkel tele az a környék, valószínûleg a biztonságra ügyelnek, minthogy az erkölcsre.
Hajnal négykor még mindig nem ment mindenki aludni, mi viszont igen, elindultunk hazafelé. Egyrészt érdekes volt, másrészt annyira azért nem egy óriási élmény. Fõleg, hogy a sok hülye autósra is figyelni kellett.
2012.04.08.
2012.04.18. 06:23
Jaj. Ma van egy pihenõnap otthon, csak körbenéztünk egy kicsit a környéken. És mit láttam. Egy fiatal srác náci zászlóval a pólóján, és ilyen felirattal: One man, One rule, One empire…. Annyira nem is meglepõ, mint amennyire tûnik. Az indiaiak vonzódnak Hitlerhez. Ez több beszélgetésbõl kitûnik. Tetszik nekik, hogy volt célja, és, hogy volt ereje a megvalósításhoz (?). Ez igencsak alátámasztja az elõítéleteimet velük szemben. Megmondom õszintén, kevés indiai fiatal van, aki jó benyomást tett rám viselkedésével.
2012.04.07.
2012.04.17. 06:22
A Sinhagad Fort-hoz megyünk fel, ahol én már voltam, és emlékeztem, hogy az kocsik és motorok szempontjából nem annyira vészes. Más ilyen utat nem is nagyon tudok.
Indiában még nem bicikliztem, fõleg nem 60 kilométert. Egy jó tavaszias érzés volt bennem, fõleg a seggemben, mert, hogy azt mindig újra és újra be kell törni a hosszabb kihagyások után. Tomoya és Elvin valamint Elvin egy munkatársa és neki az egyik haverja a csapat mára. Akik egyébként (mármint a két indiai srác) valami olyat mutattak be reggel, amire eddig még nem volt példa. A megbeszélt helyen voltak, és ráadásul idõben. Mi is idõben érkeztünk, majd továbbkerekeztünk együtt. Az út visszaemlékezést adott a többi gyakornokra, akikkel októberben voltunk itt. Már senki nincs itt közülük.
Reggeli tea után, kb. másfél óra után a vízszintes terep végére érkeztünk, kicsit furcsa volt, én elõre egy 5 és félórás utat saccoltam. Na, nem erre, hanem a teljesre. Na, viszont ami itt volt, ott nem mentünk mi fel gyalog, ezen az úton lefelé jöttünk, és nem jegyzeteltem, sose gondoltam volna, hogy ez majd egy bringatúrához még hasznos lehet. Az biztos, hogy életem egyik legnagyobb biciklis kihívása következett, felfelé menet ez többször megfogalmazódott bennem. Elég hosszú volt, sokszor elég meredek, érezni lehetett a különbséget a kis lánckerék áttételek között is rendesen. Nem tudom, hogy milyen mérõszám van az utak állapotára, de ez kifejezetten szar volt. Egy darabig, aztán meg nagyon új és jó, ez felfelé és lefelé is jó.
Szeretek biciklizni, nem is tudom eddig miért nem csináltam itt, talán az autóktól féltem, és a tömegtõl, ami egyedül hajnalban és a meredek erdei szakaszon nem volt jellemzõ most.
Ó, igen. Nagyon jó bringákat kaptunk, tényleg, még elõl és hátul is tárcsafékek voltak, az üzletben az ilyeneket 100e Ft környékén adta a csávó.
Na, mindegy, végül az utolsó pár km jó úton felértünk, egyesével, mindenki a saját erejét magának beosztva, és ami vicces, ha az indulástól számítjuk, akkor én 5 óra 15 perc alatt voltam itt, így a tippem mégis jó lett. Ettünk, ittunk, vártuk a megérkezõket, majd pihentünk, dumáltunk, ahogy ezt szokás. Kicsit körbenéztünk az erõdben, de sok minden itt nincs, ez múltkor is kiderült már. A cél már teljesítve volt, és nem az erõd volt az.
Aztán lefelé a lehetõ legnagyobb sebességgel lejöttünk, kb. 15 perc alatt. A rosszabbik úton kaptunk egy adag masszázst, majd vissza Pune, a kerékpárbolt, és haza. Szerettem.
2012.04.06.
2012.04.16. 07:21
Holnap bringázni megyünk. 1 napra béreltünk páran járgányt az este, majd holnap este visszük vissza. Este a városban néztünk körbe, elvittem a srácokat arra a helyre, ahol az elsõ indiai kajámat ettem. Nekik annyira nem jött be, nekem még mindig nagyon. Aztán az este tök jó volt menni a belvárosban, alig voltak emberek, úgyhogy egybõl jött is az ötlet, hogy csinálhatnánk egy éjszakai városi bringázást máskor. Mondjuk, nem tudom, lehet, hogy nem lesz annyira izgalmas. De meg lehet nézni, hogy kik miért vannak ekkor az utcán, egyáltalán van-e valaki.
Este Tomoya-nál aludtunk pár órát, innen megyünk holnap a túrára.
2012.04.02.
2012.04.16. 06:21
Na. Most már igazán meleg van Pune-ban. Viszont van légkondi az irodában.
2012.04.01.
2012.04.16. 05:00
Aranymetszes. A harmada meg hatravan, es nincs hianyerzetem, nem ezrem, hogy mindjart vege, es meg alig csinaltam valamit itt. Ahogyan terveztem, nagyjabol azok osszejottek, igaz nem voltak nagy terveim, igy bizonyos dolgokbol sokkal tobb is sikerult. Persze van, ami nem. Pl.: az indiai etelek elkeszitese sem. Egyreszt szerintem lusta vagyok ehhez, es megelegszek azzal, hogy ezeket az alapanyagokat otthon ugysem tudnam megvenni. Egyebkent bele is kezdtem egy-ket dologba, de vagy nehezen sikerult, vagy sehogyan sem, vagy tenyleg csak itteni alapanyagbol lehet elkesziteni. Ez ugyben meg van kis ido, meg lehet, hogy kigondolok valamit.
2012.03.31.
2012.04.14. 06:19
Bangalore.
Nem is tudom, teljesen másképp képzeltem el ezt a várost. Azt hittem ez egy kopár vidék. Ahhoz képest elég zöld volt, és még esõ is esett a reggel. Mivel egész India egy nagy étterem, kicsit meg voltam ijedve, amikor két kilométer gyaloglás után sem találtam utcai kaját, sem beülõs kajáldát, és még fodrászt sem. Biztos az útvonal volt rossz. Az éjszakai buszozás miatt eléggé fáradtak voltunk, és Bangalore amúgy is csak átszállásnak volt tervezve, így az idõölést a múzeumban fõleg a fotelban töltöttük. Amúgy Bangalore nagyon nem indiai számomra. Reggel nyolckor kifejezetten Budapestre emlékeztetett, akkor még nem volt a szokásos õrült közlekedés. Szép kormányépületek, zöld parkok, egyszínû irodaépületek, múzeumok. És tényleg, hogy reggel 10-kor sem lehet egy normális reggelit találni.
Megnéztünk egy tudományos múzeumot. Általános iskolásoknak jó lehet, lehet ez, lehet mindenféle dologgal játszani.
Aztán megnéztünk még egyet, ott hindu szobrok voltak. Meg egy fotel.
Aztán kimentünk egy parkba, és el is telt az idõ. Ettünk még egy jó Dél-Indiai kaját, és irány a hely. Amilyen jó volt a Coimbatore - Bangalore járat, annyira volt csalódás ez a mostani. Reggel vettünk egy jegyet Pune-ba. Igazából vonattal lett volna az igazi (késõbb kiderült, hogy az biztosan jobb megoldás lett volna, bizonyos vécére járás miatt), de én nem mertem az open-ticket-tel próbálkozni, mert akkor ki tudja, lesz-e egyáltalán helyünk. Így biztos volt. Na, de, ha az iroda azt mondja, hogy este nyolckor megy a busz Pune-ba, akkor azt azért még feltételekkel kell kezelni. Lehet, hogy csak két órás késéssel indul, lehet, hogy nem is Pune-ba megy, csak megáll 15km-re tõle, lehet, hogy koszos egy csöppet, lehet, hogy nem is annyi a menetidõ, mint amennyit mondanak, és lehet, hogy a hátsó üres helyekre kókuszdiót és szõlõt rakodnak. Igen, az összes „lehet”, most „biztos” volt. Oh, igen, még a buszjegybõl is sikerült alkudnom 150Rs-t, pedig már a kezdõösszeg is jóval a redbus.in-es árak alatt volt, most már tudom, miért. Mindegy, másnap megérkeztünk végül. Immár az új lakásba.
Ezzel a déli kirándulásnak vége.
Ja, igen, Bangaloreban sikerült méter szerint fizetnünk a riksásnak, háromszor is. Nem nagy ügy, csak a csalók autójából ki kell szállni, ha másodszori felszólításra sem a métert akarják alkalmazni.
Ime egy 400 kepes valogatas delrol:
2012.03.30.
2012.04.13. 06:18
Tomoya-val egész jó volt utazni, sose vesz sehol semmit, így ami északon volt a csajokkal, az most nem volt itt. Shoppingolás. Nem zavart a hiánya egyáltalán. Tomoya végül egy helyen látott két gipszmadarat, az nagyon tetszett neki, azokat megvette, egy kedves dolog volt számomra látni, hogy mennyire örült neki :)
Na, egy sztori – vagy nevezzük nyílt levélnek – a sorban állásról. Az az, ami itt nem megy. Mindenféle magyarázattal próbál mindenki elõrejutni. Hogy, csak ellenõrizni akarom, hogy jó e, vagy, hogy már voltam a sorban. Innen üzenem, bármit akarsz, akkor is a sor végére kell menned. Ide kapcsolódik, bár az idõrendbõl most kitérek. Mettupalayamban akartunk pár jegyet venni, hárman voltunk a sorban, egy tag elõttem, épp jegyet vesz, egy úriember mögöttem. Volt egy kínai nõ ott, aki épp kérdezett valamit Ooty-ról, én válaszoltam neki, miközben az elõttem álló úr befejezte, és én is azt akartam, mármint a mondatomat. Ekkor a mögöttem lévõ ember a fejemen átnyúlva odaadta papírjait a nõnek. Ekkor az „Exuse me, what are you doing?!” kérdésemre adott válasz priceless. „You were talking to someone, what ELSE can I do?”. Muhaha, bazdmeg, várjál két másodpercet.
Körbenéztünk még a városban, vettünk csokit a társainknak Pune-ba. Benéztünk a tábláján hirdetett szöveg szerint a világ legszebb rózsakertjébe. Valószínûleg pár hónap kell neki még, most még semmi sem virágzott.
Végül a kisvasúttal elhagytuk tehát Ooty-t. Egészen Coonoor-ig nem volt semmi érdekes, lehet, hogy mert már láttuk, de ami utána jött, az sokkal izgalmasabb volt. Mély szakadékok felett, erdõben, alagútban, és ami egy fontos pont: gõzmozdonnyal. Szerintem az elsõ gõzmozdonyos élményem, legalábbis a közelmúltból biztosan, mert ilyen hangos dologgal még nem utaztam. A kocsink egybõl a mozdony mögött volt, így lehetett hallani, sõt még a meleg gõzt is érezni néha. Biztos, hogy az angolok hagyták itt. Fogaskerék, fogasléc kapcsolat. Volt helyünk az ablak mellett, ami nem egyértelmû egyáltalán sajnos, sok helyi ezzel közlekedik, ahogy azt már írtam. Ami nem lenne gond, de a nyolcfõs kabinban tizenhárman voltunk. Nem turistabarát. Lehet elsõ osztályú jegyet is váltani, ha a csajommal jönnék, akkor azt választanám. Tomoya nem a csajom, és amúgy is végigaludta az utat.
Amit nem láttam október óta, az most itt volt. Esõ. Megérkeztük Mettupalayamba, onnan helyi busz Coimbatore-ba. Ahonnan a terv az volt, hogy eljussunk Bangalore-ba valahogyan. A világ legegyszerûbb dolga ez volt, megkérdeztük, hogy hol vannak a buszok. Aztán odavezetõ gyaloglás közben egy „ügynök” mondta, hogy 350 rupees non-ac seater. Mivel éjjel mentünk, így nem volt meleg, a busz nagyon szép volt belülrõl is, az ár is remek volt, 350 km 350 Rs.
2012.03.29.
2012.04.12. 06:18
Vonatjegy vásárlásán ügyködtünk, vissza Pune-ba, de ez nem sikerült, majd meglátjuk mi lesz. Ooty még mindig, és itt is az angolok által adott név egyszerûbb. Másik neve: Udagamandalam.
Lesétáltunk Coonoor-ig, közben pár kisebb városon keresztül mentünk néztük a tájat, néztük a színes házakat. Coonoor-ban pedig majdnem lekéstük a kisvasutat. Így is egy kisteheratót kellett leintenünk, hogy idõben érkezzünk az állomásra. Szóval felfelé vonatoztunk kicsit, és eldöntöttük, hogy holnap ezzel megyünk le egészen, ameddig lehet, Mettupalayam-ig.
Ja Ooty-ról annyit, hogy van a város és a közepén egy kb. ugyanakkora méretû lóversenypálya van.
2012.03.28.
2012.04.11. 06:11
Reggel elindultunk busszal Coimbatore-ba, ahol át lehet szállni a kisvasútra. Legalábbis az internet ezt állította. Szóval busz. Amikor a „Madupatty irány” nevû útra mentünk, akkor volt egy másik opció, a Coimbatore irány. Na, itt sokkal szebb ültetvények vannak, máskor szerintem ide jövünk. Szép volt erre a táj, de elvileg most nem látni sokat a nevezetességekbõl, fõleg a vízesésekbõl. Majd tényleg legközelebb akkor kell idejönni, szeptemberben. Keralát elhagyva átkerültünk a pálmafás Tamil Nadu államba. A határon még a rendõrök meg is nézték, hogy mit viszünk, igaz csak a helyieket, tõlünk nem is kérdeztek semmit.
Oh. A buszon egyszer csak mindenki felállt, és nézett ki az ablakon. Egy elefánt ment el elõttünk, egy vadon élõ. Az úton ment keresztül elõttünk. Úgyhogy most még közelebbrõl láttam egyet. Tomoya nem, õ aludt.
Na, az internet átvert, illetve a józan eszem is. Egyszerûen lehet azt gondolni, hogy egy kisvasút nem csak reggel 7-kor megy fel, hanem 3x-4x egy nap. De, hát, nem. És igazából ez nem is turistáknak van, hanem helyieknek, mert a 36Rs-es buszjeggyel szemben a vonatjegy 8 Rs. Így zsúfoltság is van, nincs az a kellemes ablakon kibámulás. Szerintem nem értenek hozzá. Mármint a turizmushoz. Több járat, jóval drágábban. Mindegy, most busszal mentünk fel, a tapasztalat az késõbb lesz.
Megérkeztünk Ooty-ba. Két éjszakát töltünk itt. Ez is egy hegyi város, egész nagy, sok külföldivel. Egyébként a brittek tudták, hogy hova kell építkezni, hol jó a levegõ és a hõmérséklet. Ezek brit városok és falvak errefelé, az egyiket pl.: Wellington-nak hívják.
A Munnar Coimbatore buszúton volt egy város, talán Udampet-nek hívják, meg kéne néznem a neten. Nagyon romantikus városnak tûnt, ha valaki megkérne, hogy rajzoljak le egy dél-indiai várost, akkor ezt rajzolnám. Ha tudnék rajzolni. Sok banán és kókuszdióárussal az utcán. Illetve a buszút maga is szép volt 100 km rengeteg pálmafa ültetvénnyel (?). Mert, hogy nem erdõ volt, hanem telepített, a szabályos sorokat elnézve.
Egyébként még akár vonattal is felmehettünk volna, másnap reggel, mert mondta a nõ, hogy 45-en vannak a várólistán, de ez csak annyit jelentett volna (ahogy az késõbb kiderült), hogy van egy vagon azoknak, akik elõre nem váltottak jegyet, és ugyanoda szállhatnak a várólistások is. Ott van 60 hely, de ezt persze a nõ nem mondta, csak, hogy várólista 45.
2012.03.27.
2012.04.10. 06:10
Még mindig Munnar. Ma elmentünk egy helyre, a neve Chokarmudi. Egy vulkán által létrehozott hegy, azt másztuk meg. 5.30-kor indultunk. Reggel jó hideg volt, de pár felfelé tett lépés után már le is cseréltem a hosszú nadrágomat. A képeken is csodálatos, ahogyan egyrészt a felhõkkel azonos szinten járunk, látjuk a hegycsúcsokat a messziben és látjuk lent a zöld teaültetvényeket. Dennis vitt el minket oda, pár pénzért, de az egész délelõttöt eltöltöttük ott és még reggelit is kaptunk, meg banánt.
Mentünk fel a csúcsig, néha jó nagy szakadékok voltak. De egy hegyrõl elég ennyi szó, azt mászni kell.
Dennis kért tõlünk pár szót, így gazdagodott az emlékkönyve egy japán-magyar bejegyzéssel. Egyébként volt benne egy magyar bejegyzés már, mutatta. Tavaly februárról valósi.
Mást nagyon nem csináltunk ma. Holnap reggel is korán kelünk, megyünk a következõ helyre. A szabadidõ nem végtelen, mindenhol kétszer annyit, ha nem többet kéne eltölteni, hogy ne csak lássunk, hanem érezzünk is többet.
2012.03.26.
2012.04.09. 06:10
Dennis-szel, aki egyébként keresztény, elindultunk a körtúrára. Láttunk dolgokat, de én annyira az ilyet nem szeretem. Mármint, odamenni a célpontra, és ott körülnézni, aztán menni a következõ helyre. Én inkább megnéznék kevesebb helyet, de dupla annyi ideig feküdnék a fûben. Mindegy, sok mindent láttunk, az irány a „Madupatty Direction” volt. Láttunk óriási méhkaptárokat, rengeteg zöld teaültetvényt, ami mindig zöld, akár monszun, akár száraz idõszak legyen itt. Mi a szárazban voltunk, amibõl itt délen már nincs sok hátra, így állíthatom, hogy zöld mindig. Egyébként elvileg szeptemberben a leges legszebb.
Voltunk elefánt háton egy ideig, ami kicsit luxuskategória. 20 perc az erdõben, kb. 1500 Ft. Mindenesetre élmény. Ami jellemzõ itt, és mindenki azt árulja, (ahogyan késõbb Ooty-ban) az a házi késztésû csokoládé, és persze a különbözõ ízesítésû teák.
Van pár tó, ahova járnak az emberek, de csak egy fénykép erejéig, hogy juj, itt jártam.
Elég messzire mentünk, amennyit fizettünk neki, annyi lett volna csak a gáz a riksába. Itt akármikor megállhattunk, de még így sem mondom azt, hogy kényelmes volt, mindenesetre szép dolgokat láttunk.
Oh, igen, visszafelé jövet a Top View nevû végállomástól láttunk vadon élõ elefántokat.
Keralaban vagyunk, itt is másmilyen az étel. Ami speciális itt, hogy óriási, de tényleg, óriási, kb.3x akkora rizsszemek vannak. De a fõtt zöldség rész annyira nem jött be, kicsit szárazan csinálják itt, és ezt más éttermekben is bebizonyították.
Amúgy rengeteg szállodát lehet itt látni, de vicces, pl. azt a szót, hogy HOTEL használják éttermek megnevezésére. A hotelben a normális áron adott indiai ételeket osztják, a restaurant-ban pedig drágább és elegánsabb minden.
Tomoya az ebéd után felment a szobába aludni, én körbenéztem a városban. Mondtam már ezt a keresztény dolgot? Szóval, ha nem: itt délen sok keresztény van, ami abból adódik (sok vélemény és cikk alapján), hogy itt sokkal komolyabban veszik a hinduk a hindu vallást. És mivel itt van a kasztrendszer, így sokkal inkább baszogatták az alacsony kasztbelieket, így azok kiléptek, és felvették a keresztény hitet, amivel nem tudom, hogy megoldódott volna-e bármi. Nekik kell ezt belülrõl érezniük. Tehát ezért van itt rengeteg keresztény.
A lányok még mindig szebbek délen, mint északon. Ja és van kommunista párt. Plakátokon megjelenik a sarlókalapács és Lenin Marx és Engels…
A városban vettem egy kókuszdiót, és életemben elõször bontottam ki puszta kézzel. Csak hozzá kell vágni a betonhoz, ezt mondták. Így sajnos a leve nem maradt meg, de sikeres volt a kibontás. Fehér volt, a lelkem is tiszta.
Sikerült a szobában egy még jobb ajánlatot kikényszeríteni, így a kezdeti 600Rs/nap-ból 300 lett. Így fejenként egy éjszakáért kevesebb, mint 700 Ft-nyit kell fizetnünk.
Este a sörboltban az eladó bevezette a „natural cold” fogalmát, amikor arra a kérdésünkre, hogy van-e hideg söre, válaszolt így. Én aztán nem is vettem.
Délen kedvesek az emberek, még mindig csak kevés idõt töltöttünk itt, de ezt szerintem már lehet általánosítani. Fõleg itt, a hegyvidékben, sehol nem éreztük, hogy le akarnak húzni, vagy, hogy csak azért kezdenek el velünk beszélgetni, mert aztán pénzt akarnak tõlünk. Simán lehetett bárkivel dumálni bármirõl, ami persze egy idõ után unalmas, de sokszor kiderültek érdekes dolgok.
Munnar-ban lehet nézni tradícionális kardforgatós táncot. Ez engem és Tomoya-t sem érdekelt annyira, így nem néztük meg. Jobban érdekelne valami nõi tánc.
2012.03.25.
2012.04.06. 05:58
Madurai. Igazából ez az, amit látni szerettem volna nagyon. A BBC Indiáról készült filmjében volt róla egy jó bemutató, azért.
Szépen megérkeztünk rövidgatyában. Aztán szóltak, hogy ez így nem oké. Nyilván fel vannak készülve a hülye turistákra a boltosok, így ingyen ajánlanak egy fehér lepedõt, amit a derekadra kell kötni, így lehet csak bemenni a templom területére. Egyébként a boltosok leszólító szövege nem az, mint Jaipurban, hogy „My friend, come to my shop”, hanem az, hogy „Have you seen the temple from the top”. Ami nagyjából ugyanaz, de valamivel kedvesebb, itt ajánlanak is valami extrát. Az elsõ helyen megnéztük, de semmi extra látvány nem volt. Csak egy idõben láthattunk két tornyot. Ja, és persze ilyenkor is bolton kell áthaladni, de nagyon egyszerûen sikerült elmenekülni. Nem is értettem, túl egyszerûnek tûnt.
Aztán kaptuk a leplet, egy másik boltban. Ott utána tök sokat elbeszélgettünk az eladóval, nyilván õ is akart valami hasznot húzni, de csak beszélgettünk végül egy félórán mindenrõl. Kérdeztem mennyi a párnahuzat itt. Kérdezte, hogy mennyi ez Puneban (ekkor már kiderült). Mondtam, hogy 50 cucc párjával. Ekkor döbbent le, és vesztette el a hitét, hogy mi bármit is fogunk venni ott. Azt állította, hogy 60-ért veszi õ darabját. Ugyanolyan típusról beszélek. Az igazság, hogy Pune-ban én 100-ért vettem két darabot, ami még így is jóval kevesebb, az 50-et azért mondtam neki, hogy mondjon olcsóbbat, akkor meg is vettem volna.
A Trichy-i templom nevét elfelejtettem mondani, de igazából egyszerû megtalálni, szóval az a Sri Ranganathaswamy Temple.
Most tehát Maduraiban vagyunk és belépünk a Meenakshi Sundareswarar templomba (avagy Meenakshi Amman Temple). A tornyok sokkal jobban díszítettek. A Ramayana történetét ábrázolják.
Kétszer körbejártuk a templomokat, egy helyen ki is rugdostak minket, mert az csak hinduknak volt elérhetõ, Sok helyen ki van írva, ha arról van szó, de itt szerintem nem volt kiírva. Bár szerintem Tomoya a hátsó bejáraton indult befelé, és ezért. Belül nagy tömeg volt, óriási sor, hogy áldást kapjanak. Mivel most csak magunk voltunk, nem volt idegenvezetõ, így egyetlen történettel sem lettünk gazdagabbak, csak figyeltük, hogy mégis mit hogyan, mennyire csinálnak azok a hinduk, akik eljönnek ide. Igazából mindenre azt lehet mondani, hogy óriási.
Bent volt egy esküvõ. Gondolom olyan érzés lehet itt esküdni, mint nekünk a…izé… na, jó, nem vagyok nõ. Mondjuk a Mátyás Templom.
A következõ fontos momentum az után történt, hogy elhagytuk a templomot. Madurai, a templom nyugati bejáratához közel van egy hely: AMIRTHA. Ez csak egy étterem, de itt ettem az eddigi legjobb indiai ételt eddig. 45Rs-bõl, ami jelenleg 200 Ft annyit lehet enni, amennyi beléd fér. Csak annyit kell mondani, hogy South Indian Meal. A konfiguráció a jól ismert Thali, bár lehet, hogy még nem mondtam, hogy mi az, szóval számomra jól ismert. Egy nagy adag rizs, nem dhal, hanem sambar, és egy tonna sabji, talán öt különbözõ. Magyarra mindez lefordítva. Rizs, szósz, és egy tonna nem nyers zöldség. Mindenbõl annyi, amennyit akarsz. Igazából a kiosztott adag elég bõven, de, ha van kedved, akkor még kérhetsz rizst, semmit nem számolnak fel. Otthon csak a rizs kerülne ennyibe, még a boltban vett gyorsrizs is.
Az egész déli túrán nagyon kevés hagymával találkoztam. Lehet, hogy itt még komolyan veszik azt, amit egyszer írtam, hogy vágyfokozó illetve, hogy a földben élõ élõlényeket ne bántsák, ezért nem húzzák ki onnan.
Na, elindultunk a szálláshelyre, ami elég jó volt 24 órás check-outtal, így egész estig maradhattunk volna, de hát, sajnos nem volt night trip Munnar-ba. Így délutántól estig utaztunk, este nyolcra megérkeztünk, majd lefagyott mindenünk. Ugyanis felérkeztünk a hegyekbe. Éjjel nagyon hideg van itt, fõleg, ha valaki az iszonyat melegbõl érkezik, felelõtlenül. Bajunk egyikünknek sem lett végül, de hamar belementünk a szálloda ajánlatába, ami egyébként is igen jó volt – nem sokan utaznak ide ilyenkor. Két busszal jutottunk el, egyik Theni-be, majd onnan Munnar-ba. Theni után szépen kizöldül minden, rizsföldek, pálmafák, aztán pedig a hegyek következnek.
Munnarbab este találtunk egy riksást, aki igen jó fej, Dennis, és holnap elvisz minket mindenfelé, persze pénztért, de majd kiderül, hogy mennyiért.
2012.03.24.
2012.04.04. 05:20
A vonat elég izgalmasan közlekedik. Volt, hogy 45 perccel hamarabb értünk egy állomásra, nyilván ezt valami fontosabb helyen vártuk meg, és indultunk idõben újra, de végül 30 perccel késõbb érkeztünk meg Tiruchirappalli-ba, aminek van egyébként egy egyszerûbb neve is Trichy. Egyébként délen ez jellemzõ, lesz még ilyen.
Mindegy, megérkeztünk. Elvileg meleg lesz ma, mert délen vagyunk. Lássuk.
Reggeli, aztán spórolás riksán, így helyi busszal jártuk körbe a várost, így 200 rúpia helyett 6-ból ott voltunk a templomnál. A buszok zöldek nagyrészt mind. Ami északon nincs, itt van, istenképek a helyi járatokon is. Pune-ban csak a privát buszokon van ilyen.
Érezni, hogy sokkal vallásosabbak itt az emberek, gyakorlatilag az elsõ perctõl kezdve, ahogy megérkeztünk. Az összes nõnek hosszú haja van, mindenkinek be van fonva, és 80 százalékban virágot kötnek bele. Hogy miért? Ha így mennek templomba, az istenek elé, akkor több figyelmet kapnak a jó illatuk miatt. A férfiak leborotválják a hajukat, és fehér port kennek rá, ha akarnak valamit.
Trichy-ben van a világ legnagyobb üzemelõ temploma. Ezt félreértettem, nem a legmagasabb, hanem a legnagyobb kiterjedésû és nem egy, hanem 50. Mindegyik Vishnu templom, bennük idolok vannak. A terület körüli házakban bráhminok laknak. Egy helyi arc felajánlotta, hogy idegenvezetést tart nekünk. Én ezektõl ódzkodok, mert ekkor az van, hogy körberohanunk aztán vége, és fizess, kérlek. Most is egyébként ez volt, viszont sok érdekes történetet megtudtunk.
Az összes templom és kapu fehér színû volt alapvetõen, ez a színes festés elég új, kb. 40 éve kezdték el.
Van egy hely, ahol kókuszdiót törnek fel az emberek. Házasodni akarnak menni. Visznek egy kókuszdiót, és lám, belül fehér, az én lelkem is tiszta, így tudok házasodni. Ha véletlenül nem fehér belül a kókusz, akkor csak eljönnek még egyszer.
Volt egy festmény Hanuman-ról (a majomfejû isten, az erõ istene) amint valamit tart a kezében. Én annyira nem ismertem fel, de az elvileg egy hegység. Volt ugyanis az a történet, hogy megkérték, hogy nagyon gyorsan hozzon egy bizonyos gyógynövényt a Himalájából. Felkerekedett hát szép csizmájában, viszont félúton elfelejtette, hogy milyen növény kell. Visszafordulni és újra elindulni már nem volt idõ, és mivel a továbbiakban sem jutott eszébe a név, így fogta az egész Himaláját, és elhozta azt, biztos, ami biztos. Azt nem tudom, hogy ki vitte vissza.
A homlokon néha látni fehér porral bekenést. Függõleges három csík Vishnut, a vízszintes Shivát jelöli. Így már könnyen azonosítani lehet, hogy ki kinek áldoz tiszteletet, és/vagy akar meggyõzni.
Volt egy kapu. A tag azt mondta, hogy Heaven’s gate, nyilván a Nirvanara gondolt, sõt, biztos. Szóval a kapu egy évben egyszer van nyitva, ez egy nagy alkalom, sokan jönnek. Ha látják, hogy mi van bent, akkor már sok aggódniuk való nincs tovább, mert eljutnak arra a király helyre. Na, de mi van a többi emberrel, aki pont aznapra nem kapott szabadnapot. Van egy hely, és ha onnan látod a zárt kaput, akkor is eljutsz oda. Vannak persze bizonyos peremfeltételek, falak, meg, hogy hova tedd a lábad és a tenyeredet. Láttam a kaput.
Az aranykupolás templomba csak hinduk mehetnek be, sõt, csak is indiai hinduk. Egyébként van egy hely ahova az egyik kollega akar elmenni, bizonyos Tirpuati Mandir (matlab: templom), ahova hónapokra elõre kell sorszámot kérni, és bent talán maximum egy percet tölthetsz el.
A fõ kapu, az a nagy, ami elõtt a tehén pózol elég új. 1960-as évek. A többi pedig X-XII századi építésû.
Ami vicces volt bent, voltak szent helyek, amiket mi is megnézhettünk. Volt egy bráhmin, aki miközben áldást adott a sorban megjelenõknek, elõvette a mobilját, mert épp valaki hívta. A másik helyen meg elém ugrott egy, épp mp3-as lejátszóról hallgatott valamit. Nem nagyon illettek ezek a képbe. De, hát nem színházi elõadás ez. Ez a jelen, a papok is itt élnek.
A zöld szín a hinduban szerencsét jelent. Sokan viseltek zöld szárit, és ezzel is magyarázható, hogy a buszok is zöldek voltak nagyrészt. Gondolom, más színeknek is van jelentése (mint ahogy a fehérnek volt), így más színû buszokat is meglehetne magyarázni.
Eddig tartottak a történetek, most fizettünk. Volt még rengeteg idõnk a vezetõ miatt, így kicsit pihentünk bent, majd ettünk egy ebédet. Banánlevélrõl. Ez a következõkben is így lesz a túrán, itt délen ez a tányér. Nem kell elmosni vegyszerekkel, környezetbarát, mellesleg jó látvány. Persze ezt is tisztítani kell elõtte, de azt csak vízzel. Itt sok banán van, ezért természetes ennyire, szinte minden étteremben vagy akár gyorskajáldában is ezt osztják ki.
Aztán buszoztunk megint egyet egészen a Rockfort templomig. Kb az egész város egy síkság, csak a közepén van egy kõdarab, amire építettek egy templomot. Megnéztük közelebbrõl, mivel az aljánál le kell tenni a cipõt, így éreztük a beton hõvezetõ képességét. Az neki elég jó, így égetett rendesen. Betonon rohanás, kövön pihenés. Aztán felértünk, a templomba is, amit fõleg kilátónak használtunk. Megnéztük a várost felülrõl. Szép színes házak, bár így csak a tetejük látszik fõleg.
Sétáltunk egyet a városban, elindultunk az állomás felé, helyiekkel beszélgettünk, szép mosolygósak, és kedvesek. Amikor ilyeneket mondok, akkor ott van, hogy, „jól van, de csak egy napot töltöttél el itt”. Hát Jaipurban és Delhiben is csak párat. Ott valahogy az ellenkezõje tûnt fel.
A déli lányok szebbek az északiaknál. Szép csokibarnák mind, de persze ez még kevés lenne.
Vettük az állomást, riksa nélkül megúsztuk a napot, vettünk General Classos jegyet Madurai-ba. Elvileg gáz ez az osztály, persze most se volt makulátlan, de erre a két órára kibírható volt.
Madurai-ban kértünk egy riksát hogy dobjon el egy olcsó hotelbe. Ez a legegyszerûbb megoldás ilyenkor szerintem, igaz a túra egyetlen (egyetlen késõbb realizált) átverése történt meg, kb 100 forintnyi pénzzel. Nem nagy összeg, és még hotelt is kaptunk 400Rs-ért az éjszakára. Templom-közelben, a belvárosban. Mondjuk ilyenkor sok vendég nincs, könnyen belemennek az alkudozásba. Hotel Ashoka Palace, Town Hall Road. Ajánlani tudom. A hõmérsékletrõl annyit, hogy nem volt elég hideg a víz a zuhanyzóban.
Ami érdekes, hogy a banán és a szõlõ is dupla áron van Pune-hoz képest, pedig ez is egy nagyváros, és délrõl viszik északra ezeket az árukat. Minõségrõl nem tudok nyilatkozni, igazából Pune-ban is ugyanazon az áron lehet kapni jót és rosszat is, bár a banánban nem tudnak annyira mellényúlni, mint görögdinnyében. Madurai-ban jó volt mindegyik minta.