Reggel kettõkor vettük magunkat és kimentünk a pályaudvarra. Jött a vonat, felszálltunk, szinte üres volt, ahhoz képest, hogy az elõvételben mennyire gyorsan elfogytak a jegyek. Úgy tûnik ez a Tatkal opció miatt lehet. Én ettem érdekes gyümölcsöt, a belsejét kellett enni, sok mosást nem igényelt, ezért mertem bevállalni. Kókuszszerû íze volt. És ma csak utaztunk, a teljes vonatút 28 óra Tiruchirapalli-ba, az elsõ állomásunkra. 

Na, ma igen boldog voltam. Kaptunk jegyet Tiruchirappalli-ba. Mostmár csak vissza kell onnan jönni. Nem is igazából onnan, majd Bangalore-ból, ahogy az „A terv” szól.
Nem jók az elvárások, párszor már rájöttem, de legyen itt egy kis kedvcsináló. Miért megyünk, és hova:
Tiruchirappali – a világ legmagasabb üzemelõ templomát megnézni.
Madurai – óriási templomot nézni, ami nem a világon a legmagasabb, de nagyon szép
Munnar – mászkálni a természetben kipihenni az óriási hõséget, ami az elõzõ két városban volt, teaültetvények zöldjében csodálkozni.
Ooty – romantikusat vonatozni oda, majd körülnézni, hogy mi van ott
Bangalore – vonatra vagy buszra szállni, hogy Pune-ba vissamenjünk. Ha van idõ, akkor megnézni a várost.
Útitárs: Tomoya Suzuki, Japán.

Ha minden rendben megy, akkor holnap reggel egy úr a cégnél vesz nekünk vonatjegyet, és lesz jegyünk Dél-Indiába. Ha nem, akkor még kigondolom, van olyan, hogy open-ticket, ami egy külön történet, és inkább nem szívesen venném igénybe egy 28 órás útra. Vagy megyünk egy másik városba busszal. Meglátjuk.
Az „A terv” a következõ: Pune – Tiruchirappalli – Madurai – Munnar – Ooty – Bangalore – Pune. Egyelõre egy darab jegy sincs meg, de ezen annyira nem kell aggódni. Szezon vége van, és még mindig Indiában vagyunk. Valahogyan meg lehet oldani, sõt, olcsón valahogyan meg lehet oldani, ehhez szinte semmi kétség nem fér.
A „B terv”, az kicsit melegebb (hõmérsékletben): Pune – Mangalore – Kochi – Munnar – Madurai – Pune, valahogyan. 
 

Megvettük a repülõjegyeket Delhibe. Egész olcsó volt, volt 11e Ft-os akció így került 27ezerbe, tehát 6000 Rs-be. Ha minden a terv szerint zajlik, akkor onnan Chandigarh – Amritsar – Kashmir felé mozdulunk. Kashmirban még kiderül, hogy hova, valószínûleg Srinagar, és pár szép táj a környéken. Ha nem, akkor Jammu és pár szép táj a környéken. Ez lesz májusban. 
Szeretnék már valami koncertet, élõ zenét hallgatni, és mivel a szikhek zenéje nekem bejön, így remélem az egyik Chandigarh-os estén találunk valamit.
 
 

Legyen egy indiai angol - magyar szótár. Ha valaki indiaival akar üzletelni, vagy együtt dolgozni, annak hasznos lehet.
Five minutes - étteremben 15-20 perc, ismerõsre várva 30-40 perc, munkahelyen 1-2 óra.
Tomorrow - ha nem baszogatsz, akkor soha, ha baszogatsz minden nap, akkor egy hét.
On 15th - 15-ig ne kérdezzél semmit, aztán pedig "tomorrow"
For sure - természetesen NEM
I will do it - természetesen "tomorrow"
 

Lohagad Fort. Egy újabb túra, de ez most nem volt annyira jó. Egyrészt kezd meleg lenni. Na azért annyira nem, mint egy Kármán koliban, de azért hegymászás közben így is izzasztó tud lenni. Ez a hely ajánlás alapján lett betervezve, mert állítólag jó. De azért annyira nem volt az, persze jó volt mászkálni, de „épített” út volt, így eléggé fájt a talpam a végére.
HÉV-vel mentünk oda, aminek elvileg 10.05-kor kellett volna Pune állomásról indulnia, aztán sikerült 11.40-kor ezt megtennie. A 70 km-es jegy volt 13 Rs (60 Ft). De szerintem sokan ingyenes szolgáltatásnak tekintik ezt, mert elég vegyes volt a társaság. És még kaller sincs.
 

Sok minden nem történt a héten. Pár utazás tervbe vétele történt meg, de egyben csalódás is, mert két hónapra elõre nem lehet vonatjegyeket venni. (Én abból indultam ki, hogy múltkor sikerült egy hónappal az utazás elõtt). Mindegy lesz megoldás, rizikózunk sürgõsségi, utazás elõtt váltható jeggyel, vagy utazunk lassabban busszal. Meglátjuk.
Még ami a héthez tartozik, hogy mostantól soha nem veszek dinnyét itt. Kb hetedszerre mondom, hogy ez lesz az utolsó, talán még a szezonban, egy hónap múlva megpróbálom, de az eddigi mind elkeserítõen szar volt. A feléig el lehet menni a piros részben, aztán már kellemetlen az ízé.
Ennyi, nézzük holnap mi fog történni.
 

A hétvégére csak egy mozi jutott, mert mindenki tök fáradt volt kimozdulni. A film megint félig hülyeség volt, és bõven bollywood kategória, de legalább a zene megint jó volt. Chaar Din Ki Chali a címe.

Szóval a Holi egyfajta nyár ünnep. Én azt ajánlom, hogy ne Pune-ba gyertek ünnepelni. Lehet, hogy csak azért, mert nekem munkanap volt, és a mulatság délután van, így sokban nem volt részem. Mert, hogy Pune-ba inkább pénzt csinálni jönnek az emberek, és most is sokan dolgoznak. Bezzeg északon UP és Bihar államban ez mindenkinek munkaszüneti nap, és ott ELVILEG sokkal nagyobb ünneplés van.

Holnap Holi. Ma este is van egy része. Tüzeket raknak, és annak imádkoznak. Igazából az a Napot jelképezi, és a Naphoz meg azért imádkoznak, hogy süssön megfelelõen, termeljen sok párát a tengernél, és azt hozza el esõ formájában a monszun alatt.

 chalo.blog.hu

Na, van új lakás. A régibõl, a 604-bõl ki lettünk rúgva, mert az aiesec nem fizette a bérleti díjat. Se a villanyszámlát, se a gázt. Sokat nem akarok rinyálni, annyira nem érdekes, de február 10-én kaptuk a levelet, március 1-én kellett volna lelépnünk. 1-én én átköltöztem egy másik helyre, ahol a gyakornokok 1/3-a él. (3 ház van ebbõl az egyikbe). Elvin jött még ide. Mások mentek a másikba, megint mások barátokhoz. Aztán lett egy új ház, tegnap. Azt néztem meg ma. Élni benne egyelõre nem lehet, mert valami irdatlan mocsok van ott. Holnap átvittem a cuccom felét, nagyjából ennyi történt. Még az azutáni nap sem költöztem oda teljesen, mert még mindig gáz… Amugy hangulata lenne, ha nem lenne koszos :)

Sikeres alvás egy nem annyira kényelmes buszon, majd 5.30-kor ébredés. Ez tehát egy indiaiak által tervezett túra. Reggelire toltunk egy teát, meg poha-t. Közben a túra két vezetõje elindult felfelé, hogy elõkészítse a terepet. Végül, valószínûleg – hogy egy klasszikust idézzek –tudtak egy rövidebb utat, mindenesetre a hegy lábánál nekünk kellett várnunk rájuk.

Két dolog volt mára. Délután összeszedtem Akira-t, a kis japánt, és ahogyan megígértem magamnak elmentünk a színházba. Rossz döntés volt. Azt hittem valami móka lesz, meg tánc meg zene, de az nem volt. Mindegy legalább megtudtam, hogy amúgy sincsen soha mostanában olyan. És a neve is megvan. Lavani. Pár érdekes dolog a színházból. Eleve kettõ van, igaz napi három elõadás, de alig volt ember benne. Kb egy PMK teremnyi az egész. A telefonok nem, hogy lehalkítva nem voltak, de még fel is vették, és beszéltek is rajta. A végén nem volt tapsvihar, a taps tartott 20 másodpercig, ami egy pozitívum szerintem. Nekem az borzasztó, amikor otthon, még, ha nem is jó az elõadás, akkor is negyed óra taps van. Aztán meg vissza-vissza… Itt legalább nem ezért járnak ide.

Aztán betoltunk egy-egy adag breadcrumps-t, mászkáltunk a városban, de este 9 után már alig van valami. Készítettem pár keresztezõdéses videót, aztán beugrottunk Appa-hoz, leraktuk a járgányt, és irány az elõre megbeszélt hely.

Tegnap Manoj mondott egy viccet marathiul a többieknek, mikor megkérdeztem, hogy mi volt az, azt mondta, hogy „non-veg joke”, ami csak annyit tesz, hogy szexrõl szól. De nem volt vicces egyébként.

Igazából most már lehetne dátum nélkül írni a dolgokat, most sem minden ehhez a naphoz fog kötõdni.

Egy hetet is simán ki lehet húzni úgy, hogy nem mûködik a motoron a duda.

Sikerült összeszedni pár szálkát a kezembe tegnap. Az egyiket kiszedettük a sebészeten. Azért ott, mert mélyen volt, és esélytelen volt tûvel kipiszkálnom. 

  https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/120217Valasztasok?authkey=Gv1sRgCKS1utjNxL-coAE

 Mivel Daniele nagyon akart erõdöt nézni, így találtam egyet a közelben, ami persze nem nehéz, így ma azt néztük meg. Õ egy brazil lány. Összesen hatan voltunk, és nagyon szépen mindenki más országból. Wili, Elvin, Rado , Daniele, Olya, én.

 Elnéztünk egy amatõr krikett meccsre páran. Elvin, az azerbajdzsáni srác szoftveres cége vesz részt valami amatõr versenyben, aztán azt néztük meg. 

 Megvan a módja annak, ahogyan ünnepelni lehet egy választási gyõzelmet. Reggel 10kor kitoltak a garázsból egy adag hangfalat az utcára, és egész nap ment a zene egy rövid, kétórás délutáni pihenõtõl eltekintve.

 Na, megnéztem. Azért nem látni az utcán csókolózó embereket, mert azért börtön jár. 3 hónap börtön, vagy pénzbírság, vagy mindkettõ. Ezt írja az internet. 

 A kínaiakban pozitívan csalódtam. Sokkal nyitottabbak, és lazábbak, mint ahogyan azt gondoltam volna.