Tomoya-val egész jó volt utazni, sose vesz sehol semmit, így ami északon volt a csajokkal, az most nem volt itt. Shoppingolás. Nem zavart a hiánya egyáltalán. Tomoya végül egy helyen látott két gipszmadarat, az nagyon tetszett neki, azokat megvette, egy kedves dolog volt számomra látni, hogy mennyire örült neki :)

Na, egy sztori – vagy nevezzük nyílt levélnek – a sorban állásról. Az az, ami itt nem megy. Mindenféle magyarázattal próbál mindenki elõrejutni. Hogy, csak ellenõrizni akarom, hogy jó e, vagy, hogy már voltam a sorban. Innen üzenem, bármit akarsz, akkor is a sor végére kell menned. Ide kapcsolódik, bár az idõrendbõl most kitérek. Mettupalayamban akartunk pár jegyet venni, hárman voltunk a sorban, egy tag elõttem, épp jegyet vesz, egy úriember mögöttem. Volt egy kínai nõ ott, aki épp kérdezett valamit Ooty-ról, én válaszoltam neki, miközben az elõttem álló úr befejezte, és én is azt akartam, mármint a mondatomat. Ekkor a mögöttem lévõ ember a fejemen átnyúlva odaadta papírjait a nõnek. Ekkor az „Exuse me, what are you doing?!” kérdésemre adott válasz priceless. „You were talking to someone, what ELSE can I do?”. Muhaha, bazdmeg, várjál két másodpercet. 

Körbenéztünk még a városban, vettünk csokit a társainknak Pune-ba. Benéztünk a tábláján hirdetett szöveg szerint a világ legszebb rózsakertjébe. Valószínûleg pár hónap kell neki még, most még semmi sem virágzott. 

Végül a kisvasúttal elhagytuk tehát Ooty-t. Egészen Coonoor-ig nem volt semmi érdekes, lehet, hogy mert már láttuk, de ami utána jött, az sokkal izgalmasabb volt. Mély szakadékok felett, erdõben, alagútban, és ami egy fontos pont: gõzmozdonnyal. Szerintem az elsõ gõzmozdonyos élményem, legalábbis a közelmúltból biztosan, mert ilyen hangos dologgal még nem utaztam. A kocsink egybõl a mozdony mögött volt, így lehetett hallani, sõt még a meleg gõzt is érezni néha. Biztos, hogy az angolok hagyták itt. Fogaskerék, fogasléc kapcsolat. Volt helyünk az ablak mellett, ami nem egyértelmû egyáltalán sajnos, sok helyi ezzel közlekedik, ahogy azt már írtam. Ami nem lenne gond, de a nyolcfõs kabinban tizenhárman voltunk. Nem turistabarát. Lehet elsõ osztályú jegyet is váltani, ha a csajommal jönnék, akkor azt választanám. Tomoya nem a csajom, és amúgy is végigaludta az utat. 

Amit nem láttam október óta, az most itt volt. Esõ. Megérkeztük Mettupalayamba, onnan helyi busz Coimbatore-ba. Ahonnan a terv az volt, hogy eljussunk Bangalore-ba valahogyan. A világ legegyszerûbb dolga ez volt, megkérdeztük, hogy hol vannak a buszok. Aztán odavezetõ gyaloglás közben egy „ügynök” mondta, hogy 350 rupees non-ac seater. Mivel éjjel mentünk, így nem volt meleg, a busz nagyon szép volt belülrõl is, az ár is remek volt, 350 km 350 Rs.