Igen, ma volt egy névadási ceremónia. Appa szerint ez Pune-style volt, ami annyit jelent, hogy nyugodt és csöndes.
A névadási ceremónia az újszülött gyerek miatt van. Neki kell egy név. De, amúgy úgy két-három hónapig nincs neve, még hivatalosan sem. Elvileg régen tizenkét nap után volt mindez.
Amikor megérkeztünk, akkor már zajlott valami. A pódiumon volt az anya és az apa. Egy pap szanszkrit nyelven mantrázott. Az szülõk nem csak néznek, hanem kell is pár dolgot csinálniuk. Fõleg az apának. Ezeket az instrukciókat a pap adja, hindi nyelven. Volt kókuszdió is. Meg víz, meg a rizsbe kellett valami kõvel írnia, amit a pap mondott neki. Aztán a legfontosabb része következett az eseménynek. A babaágyat (vagy hogy mondják azt, ami így billeg) felvitték az emelvényre. Aztán két nõ adott át egymásnak egy követ. Egyébként az események nagy részén mindig a nõk dolgoznak, és a férfiak megfigyelõk csak, kivéve a fõszereplõ férfit, mint pl. az esküvõn a férj, vagy most az apa. Visszatérve. Körbe-körbe adogatták egymásnak a követ. Aztán a gyereket ugyanígy. Aztán elhelyezték az ágyban. Volt ott egy levél egy fáról, egy nagy levél, amibõl valamilyen formát alakítottak ki. Ez valahogyan kapcsolódik Krisnához. Krishna egyébként ultimate, neki nincs kifejezetten területe, hogy minek az istene.
Ezután jött egy dolog, amitõl az elõzetes beszámolók alapján kicsit többet vártam, szerintem egy kicsit fel lehetne turbózni a dolgot. Mert, hogy félreértettem, és úgy tökre tetszett. Így is jó volt. Szóval ekkor derül ki a név. Egy lepellel takarták eddig, most azt leveszik. Ekkor az apa egy rokona (ha van lánytestvére, akkor õ, ha nincs, akkor egy másik nõrokon a kislány füléhez hajol, és megmondja neki a nevét, többször ismételve. A többi nõ a megmondó nõ hátát ütögeti közben. (Amikor hallottam a sztorit, akkor úgy jött le nekem, hogy minden meghívott (ami egyébként kb. 50 ember volt) odamegy a kisgyerekhez, és belesúgja a fülébe a nevét. Az úgy tényleg hátborzongatóan szép lett volna)
Azután ajándék átadás, persze kókuszdióval együtt. Aztán ebéd. Nagy ebéd.
A ceremóniára az ajándékba kapott fehér Kurtában mentem, így megint mindenki azt mondta egymástól függetlenül, hogy teljesen úgy nézek ki, mint Rahul Gandhi. Amikor hazaérkeztem délután, akkor az indiai srác, aki a lakásban volt, azt mondta, hogy teljesen úgy nézek ki, mint az a Gandhi srác. Rahul Gandhi.
Amúgy voltam fodrásznál is. Ez most nagy élmény volt. Igaz itt 20 Ft-tal drágábban mérik a dolgot. Ami a hajvágást illeti, az itt 130 Ft volt. De jobban tolják, mint az elõzõ. Itt a végén még fejmasszázs is van, ami egy nagyon élvezhetõ dolog, de azért nevetés nélkül nem bírtam ki. Érdemes kipróbálni, nagyon is.
Meg este csináltam chikki-t. Azt az édességet, amirõl Lonavla kapcsán beszéltem. Meg nem kóstoltam meg, hûlnie kell.
Kezdodik a cukornad szezon. Igy epulnek a bodek oda, ahol meg van hely. Cukornad szorpot arulnak, meg nem probaltam.
Aztan ez a Bollywood cucc. Azert B, mert Bombayben gyartjak oket. Sose neztem ilyet, igy en ezt nem tudtam. Csak, mert allitolag van olyan is, hogy Tollywood, amit meg Tamil-ban keszitenek. A deliek nagyon durvan toljak ezt a filmszereplo (ok hös-nek nevezik inkabb) imadatot.
Most van ket sztar, akit nagyon szeretnek. Allitolag a deliek olyanokat csinalnak a moziban, hogy, ha megjelenik a sztar a vetitovasznon, akkor hangosan tapsolnak, meg ejjeneznek, meg meg penzt is dobalnak kivetitore. Meg meg ket templomjuk (!!!) is van nekik, ahova imadkozni jarnak a deliek.
Meg tegnap volt egy buli a masik lakasban. Egy kicsit nagyobb, mint multkor. Szep volt, 35 fiatal, 21 kulonbozo orszagbol.
Este meg volt valami, de aztan nem lett belole semmi :)
Beneztunk a varosba ma delutan egy ugyet elintezni. Annak mindig örülök, egyreszt, akkor legalabb kimozdulunk az epületbol, masreszt a varos annyira valtozatos, es erdekes. Egyebkent azt mar nem csodalom, hogy nincs kepeslap, mert sokmindent ugy mutogatni nem lehet, jo, lehetne, de annyira nem durvan szep egy lapon. Csak a varos hangulata a nagyon jo.
Aztan felugrottunk egy teara Appa-hoz. A fia kapott most egy követ. Ez egy vaszonvalamiben van, ami a karjara van kötve. Jo, csak egy kis ekszerbe valo kö, nem nagy. Szoval egy hetig a karjara van kötve, es utana rakjak bele a gyurube. Ez ilyen asztrologias dolog, kigondoltak elore, meg megtanultak, meg megkerdeztek masokat, meg valami profi embert is, hogy melyik ko jo a sracnak.
Na most meselek par sort. Az indiai mentalitas kezd kicsit sok lenni, de talan igy megtanulom kezelni. Egyreszt jo. Masreszt akiket nem ugy kene, azokat is ugy fogom kezelni. Ezert nem olyan jo.
Szoval egyresz az aiesec szarakszik folyamatosan. A cegem, amikor beszel veluk, es akar valamit ugy, olyanokat mond nekik, mint, ha allatokkal beszelnenek.
Ezert kicsit megvilagosodtam, hogy a cegnel is miert mennek igy a dolgok. Adott egy munka, amit hataridore vallalnak el. De. Folyamatosan kell küldenünk az elkeszült reszeket a munkabol, hogy MEGNYUGTASSUK a megrendelot, hogy dolgozunk a munkan. Hat, baszki, ez nem gaz? Pont erre van ott a hatarido. Ami azt jelzi, hogy addigra mindenfelekeppen kesz leszünk vele. De az itt ugy tunik nem szamit. Emlekszem egy munkara es a hataridejere, ket hete lejart, meg mindig dolgoznak rajta.
Amin most dolgzunk, arra en mondtam, hogy nem lesz elegendo annyi ido ra, mert barmi kozbejohet, es kozbe is jott, es kozbe is fog jonni (pl az ertelmezhetetlen rajzok).
Mindegy, gondolom azert mondtaj ezt a hataridot, mert a megrendelo ugyis raszamol ket hetet, es, ha a valos datumra szamolna ra, akkor a cegunk nem kapta volna meg a munkat.
Tehat a megnyugtatasra a hatarido nem jo. Ugyanugy nem jo a telefonon erdeklodni sem, mert azt is tudjak mar, es mar en is, ha barmit kerdez az ember, arra mondani barmit lehet. Foleg nem az igazat. Es a "dolgozunk rajta" SOHA nem jelenti azt, hogy tenylegesen is törtenik barmi is az adott cuccal.
Neha mar durva.
Ma elaludtam egy kicsit. Mas nem tortent, eljott a parsoros bejegyzesek kora.
Ma is születesnap van. Simone az olasz, a masik lakasbol. Elvoltunk egy darabig, es persze a holnap reggel fajt es elaludtam akkor. Amugy vicces, hogy teljesen ugy beszel angolul, mint ahogyan a klasszikus videoban a srac aki szeretne egy villat az asztalara. Aztan vegul Simone is haza fog menni inkabb olaszorszagba.
Amugy az aiesecben sem csalodtam. Minden az elvaras szerint nem törtent meg.
Bementem a varosba. Gyerekekkel talalkozni. Meg szeptemberben kertek el a nevemet, meg talaltak meg fb-n. Aztan nagyon izgatottak voltak ma, hogy talalkozhatnak egy kulfoldivel.
Aztan dumalgattunk, meg felhivtak a csaladjukhoz, ami nem is volt rossz, tekintve, hogy ehes voltam. Aztan dumalgattunk a szulokkel is, meg arrol is, hogy a katolikusok karacsonykor mennyi alkoholt isznak, es raadasul a nok is. Mert, ahogyan en is latom, meg ok is, hogy a fiatalok nagyon minket akarnak masolni, es ezt latjak ok innen. Aztan megnyugtattam oket, hogy a karacsony nem kotodik kifejezetten az alkoholhoz. Azt nem mondtam, hogy barmelyik nap kotodhet alkoholhoz. Egyebkent, ja, kar erte. Azt se mondtam, hogy negyedikek vagyunk a vilagranglistan.
Azert elvoltunk. Masreszt az egyik srac novere egy sundar mulgi. (Csak, hogy villogjak a nyelvtudasommal.)
Muszaj vagyok igy ekezetek nelkul irni most.
Na, ahogyan azt mondtam, most ket hazassag lesz a cegnel. Es, hogy ekkor a noknek ajandekot kell adniuk a leendobeli ferfinak. Az egyik srac egy autot kapott, a masik pedig havonta fog fizeteskiegeszitest kapni, azt nem tudom meddig, mondjuk egy evig. Lehet, hogy korbe kene neznem ebben a kultoraban.
Amugy mindketto nagyon izgul, ez lesz nekik az elso.
A munkarol meg annyit, hogy a JCB-nek (ez a legkiralyabb markologep marka) dolgozunk valamit. Azt nem mondom, jo. Eletemben ilyen borzaszto muszaki rajzokat meg nem lattam meg. Tele van hibaval, es ami erdekes, hogy Nemetorszagbol küldtek azokat.
Meg ma kiderült, hogy a mutato es a közepso ujj között tartott penzt atnyujtani illetlenseg. Azzal csak rombolod az erteket.
Amugy ez a fejingatas meg rajottem, hogy micsoda. Szerintem azt akarjak olyankor mondani, hogy "talan". Ha ez igy van, akkor mar minden vilagos.
Azt meg nem csodalom, hogy a varos kicsit szervezetlen, foleg kozlekedesugyileg. Nalunk is sokszor alig lehet elerni javulast, nem, hogy egy olyan varosban, ami megötszörözte a lakossagat 30 ev alatt.
Mondhatjuk, hogy semmi említésre méltó nem történt. De, az elefánt ma is ott volt.
Ma jött egy csoport pénzt akartak. Egy zenekar, vagy nevezzük inkább úgy, hogy három ember hangszerrel. Aztán bejöttek a házba, és a ház tulaját keresték. Közben nekiálltak zenélni, és valami olyasmit mondtak, hogy: Üdv rád és házad népére, és kéne 1000 Rúpia.
Elefánt volt az utcán a cég előtt, de nem szabadon, a pénzt szedték össze. Nagyon ügyesen megtanították a pénzt feladni az ormánnyal az elefántirányítónak. Uttar Pradesh-ből jöttek, ami azért messze van, ha azt vesszük, hogy soha nem utaztak járművön, csak az elefánt jött egymaga. Szóval jönnek, hogy pénzt szerezzenek az elefánttal, ami amúgy nagyon aranyos volt, és nem emlékszem, hogy elefántot érintettem volna-e valaha.
Volt még hazafelé egy Ferenc József szakállas férfi, ami amúgy is fura, de indiaiban főleg, meg egy biciklit motoron szállító ember.
Phaltanban egyébként sokszor nagyon büdös volt. Főleg a belvárosban. Simán el tudom képzelni, hogy semmi csatornázási rendszer nincs, vagyis csak annyi, hogy az út mellett járólappal le van takarva a vályú, amiben a termék folyik. De nem sokszor, csak naponta 1-2 órát volt ez.
Pune-ban semmi gond nincs, néha van valami füst valahol, a szag része nem különbözik az otthonitól. Na, inkább mondjuk úgy, hogy nem durván kirívó. Csak egy, a folyó. Az durva szokott lenni néha.
Ma annyi történt, hogy mindez eszembe jutott.
A cégnél alig voltunk ma, sokan kiterjesztik a szabadságukat ilyenkor két-három nappal. Legalább több teát lehetett inni. Meg azért nyugalmasabb így.
A cégnél van két srác, most házasodnak. Mindkettő intézett házasság, és azt is mondják, hogy inkább ez a jellemző. Amikor már adottnak érzi az időt a srác, akkor szól a szüleinek. Ők elkezdenek keresni az ismerősök között, hogy ki lenne alkalmas. Elsődleges szempont a kaszt. Annyira nem kell félni ettől, azt is mondták a srácok, hogy ez így még jobb is. Azért nem kell félni, mert van két-három találkozó, amikor egymásra tudnak hangolódni a házasság előtt. De, ha nem sikerül, vagy esetleg a szülők olyat választottak, aki a fiúnak nem tetszik, akkor a tárgyalások abbamaradnak, és új lány után néznek. Ha meg tetszik, akkor indul a szervezés. Tehát, annyira nem durva, mindenesetre azért még így is fura.
Hagyományosan a nőnek kell valami ajándékot adnia a férjnek, például egy ékszert, vagy egy autót. Illetve az összes költség a lányos családra hárul. Délen állítólag kilószámra adják az arany ékszereket a férjnek. Ezt állítják. Mert, hogy ott sokkal gazdagabbak laknak. Így a szülők, ha lány gyerek születik, azonnal elkezdik gyűjteni az arany ékszereket.
Ezért is nem örülhetnek annyira a lánygyereknek a szülők. Talán. De most volt az indexen, hogy sok indiai lány Nasuka névre keresztelnek (höhö, keresztelnek), szóval neveznek el, ami azt jelenti, hogy „nem kívánt”. Azért szar lehet ilyen névvel leélni az életedet, de aki ilyen nevet kap, talán nem ez a legnagyobb gondja. Meg, aztán úgy nevezteted magad, ahogyan akarod. Szóval erről megkérdeztem a többiek véleményét, akik azt mondták, hogy ez inkább úgy 60-70 évvel ezelőtt volt jellemző.
Megkérdeztem Smita-t, a lányt, akivel reggelente szoktunk együtt munkába menni, hogy jönne-e Hampi-ba. Erre ő csak annyit mondott, hogy nem igazán szokott Pune-n kívül menni. Max Mumbai, de az is csak azért, mert a család fele odavalósi, és néha ellátogatnak oda. Azon kívül SEHOL nem volt még életében. Szóval, hogy a szülei mérgesek lesznek. Egy 29 éves lányról van szó egyébként. Lehet, hogy írtam már másról hasonlót, amikor a srácot nem engedték át hozzám szombat délután, vagy egy másikat este 10-kor le az utcára. Mondjuk, ezek után az már tényleg durván hangzik.
Meg még a házasságra, meg az intézett házasságra visszatérve. Sokan úgy tartják, hogy jobb is egy intézett házasság, mert, ha a lány szerelemházasságot köt, akkor az a lány egy flörtölős lány, és akkor az veszélyes, hogy nem csak velem kedves.
Ma csak írtam, igyekeztem befejezni még hétfő előtt a dolgokat, már csak a képek hiányoznak az elmúlt hét eseményeihez.
Megjött a lakás 3/10-e a nagyobb túrából. Elmentek a Taj Mahalhoz, Jaipurba, Udaipurba, a pakisztáni határhoz, Delhibe, és Ahmedabadba. A vonaton a szobatársamat kifosztották, de csak azért, mert a legolcsóbb jegyet választották, ahol aztán végül azt nem is ellenőrizték, mert ott mindig annyian vannak, ami tényleg filmbeillő. Azt mesélték, hogy öten ültek a „kalaptartón”, ahova a csomagokat szokták tenni az emberek a vonaton.
Ma is írom az elmúlt nap történéseit. Így estére már sikerült is befejezni. A másik lakásban nincs senki, így a magyar lány megint átjött, ettünk tojásrántottát, elsőt itt, ráadásul magyar pirospaprikával. Én készítettem.
Többiek leléptek MG roadra, nekem még kell ez a mai nap a regenerálódásra.
A japánok igen elektronikafüggők. Szerintem. Egyrészt mindegyik rengeteg kütyüt tart magánál, másrészt, amikor Ryotta, az új japán srác megérkezett, a múlt szombaton, előtte pénteken kapcsolták le az áramot a lakásban és ötször kellett elmagyarázni, hogy azért nincs wi-fi, mert nincs áram. Most, ahogy hazajöttem kiderült, hogy három napig átköltözött egy hotelbe emiatt. Amúgy a legjobb arc itt.
Este megünnepeltük Tobi születésnapját. Készült pár megfizethetetlen videó.
A mai reggeli események után véget ért utazásom Phaltan-ban. 10 óra körül indultunk el a Pune busszal. Nagyon szép tájak voltak. Tényleg, ez az, amit látni akartam. Részletekre biztos nem fogok emlékezni, de az egész fílingjére biztosan. A fényképezőm tele volt, emiatt csak pár mentális fotót készítettem. A vaku nem villant. Szóval ez a buszos utazás haza csodás volt. Itt is persze a megállókban árulás, buszra feladás. Nagy címlettel meg nem érdemes fizetni, nehogy egy cseh pincér szolgáljon fel. De olyan volt. Busz után futás, bár ekkor az árusnak kellett a pénz.
És, hogy az van, hogy örülnek, ha tudnak segíteni. Komolyan. Wadgaon Sheri-be akartam menni, volt, aki nem tudta, volt, aki meghallotta, és elkísért a buszig. Valaki említette, hogy szeretnek külföldivel beszélgetni, idegen nyelven beszélni.
Ja, igen, a falukban igen jellemző a tehenek szarvának kifestése. Vagy csak narancssárgára, vagy az indiai zászló színeire. Főleg. Nyilván szent állat. És nyilván a szeretet kifejezésére.
A nők meg, akárhol vannak, gyönyörű száriban vannak. Akárhol. Bárhol.
Aztán 2 körül hazaérkeztem, és elkezdtem az utolérésemet, de a magyar lány átjött, aztán jól elvoltunk inkább. Meg a többiekkel, akik nem mentek a nagy túrára. Voltak páran, akik elmentek Delhibe, meg még talán Punjab-ba is. Én egyáltalán nem bánom, hogy nem mentem. Oda még mehetek, ez az ünnepség meg csak most volt ez alatt az egy év alatt.
Egyébként Kashmirra a legjobb időszak a május állítólag. Goára meg február-március.
Goa egy bráhmi szemében egy bűnös város. Nyilatkozni akkor fogok, ha már jártam ott. De, hogy ott csirkét esznek, meg alkoholt isznak az emberek. Ez az, amiért bűnös. Nem tudom, hogy mit gondolhatnak Európáról így.
Szóval az írás az elmúlt három napról majd kicsit később következik. Hosszú lesz, újramagyarázásokkal, hogy aki csak azt olvassa, annak se legyen érthetetlen.
Reggel megnéztük Phaltan főbb nevezetességeit. A városról annyit kell tudni, hogy kb 70e lakosú csendes kis város. A ház, ahol laktam, a belvárosban van. A régi város városfallal van körbevéve.
Csendes város. Erre a 70e főre - ami csak a várost jelenti - nincs tömegközlekedés. Egy darab busz sem jár. Csak távolsági buszok vannak, azok is két irányba. De nincs is nagy mozgás, ott parkolsz, ahol akarsz, magas itt is az egy főre jutó tehenek és szamarak száma.
És az van, hogy a szamarak is szabadon mászkálnak napközben. Este tudják az utat haza, aggódni nem kell értük. Ha meg napközben akad munka, akkor csak begyűjtik őket. Ha nincs, akkor meg egyenek, amit akarnak.
Tehát Phaltan főbb nevezetességei. Két templom és egy Rajwada, vagyis egy palota. Most sokan voltak a templomban, sorban állás is volt, az ünnep miatt. Szép volt a templom. Volt egy fa, ami nagyon fontos nekik. Állítólag a hátfájást enyhíti, ha odateszed a hátadat. Mármint utána nem fog már fájni.
A másik templom meg érdekes volt. Ez is vésett volt, így az elmúlt napokhoz képest már nem volt sok újdonság. Bár városban most láttam először ilyet. Kívül a falon vésett alakzatok. Mindegyik különböző. Változatos, az életről szóló dolgokat ábrázolták itt. Ez is a lényege, ez egyfajta oktatás. Nő fésűvel és tükörrel, hangszeres emberek és szexuális pozíciók. De szerintük is szexről csak azzal beszélsz, akihez már közel kerültél.
A városban nagyon aranyosak az emberek. Lehet, hogy, csak azért mert nem értem, hogy mit beszélnek. Egyszer azért egy direkt angol szöveget hallottam a kollegámtól, amint azt egy másik embernek mondja, miszerint: „nem kell aggódni, nagyon barátságos a maráti kultúrával”. Egyébként, ha Pune-ban megnéznek, ahol tényleg sok külföldi van állítólag, legalábbis több mint itt, akkor el lehet képzelni a döbbent arcokat, amiket itt láttam. Elvileg sokan beszélnek rólam, hogy itt van egy külföldi rövidgatyában, és a Deshpande családdal ünnepli a Diwali-t.
Este megint körbenéztünk kicsit. És cukornádat ettünk. Csak simán a nádat, nem késsel-villával, jó, nem, mint, ha máskor azzal ennénk. :D. Édes, mint a cukor.
A következő három nap eseményeiről két féle leírás lesz. Egy az, ami nem a tradicionális Diwali ünnepléshez kapcsolódik, magyarul minden, ami azon kívül történt, és egy meg minden, ami azzal kapcsolatban történt. Azt majd később, mert pár képet még össze kell gyűjtenem. Mivel a barlangokkal szinte megtelt a fényképezőm. Gondoltam Aurangabadban majd valami cyber caféban feltöltöm őket a pendriveomra, de oda is későn érkeztünk meg este.
Szóval aggódni nem kell, nem telt történésmentesen a következő három nap, csak majd arról egy összeszedett írás lesz, amit talán még nagyobb tömegnek is megmutatok.
Szóval ma éjjel 2.30-ra értünk a Nagar road-ra, ahonnan közel van a hely, ahol lakunk. Ketten leszálltak én pedig tovább mentem egészen a Pune Station-ig, ahol végülis ilyenkor is találni riksát, és végigmenve a városon: máshol is. Egy muszlim gyerek vitt el a Swargate nevű buszpályaudvarra. A cél ugyanis Phaltan, amit talán már említettem. Így legalább láttam Pune-t éjjel. Ma kezdődik a Diwali, a Ganesh templomot a központban már díszítették. Éjjel 3-kor.
Nem tudom. Éjjel háromkor egy olyan buszpályaudvaron megtalálni a helyes buszt egy kisvárosba, ahol senki nem beszél angolul kicsit nehéz. Inkább nehéznek hangzik. Főleg egyedül, egyedüli fehér emberként. De gyakorlatilag sima ügy. A Diwali miatt mindenki utazott, így ilyenkor is 3 buszt kellett megvárni, hogy valaki felszállhasson. A többi előtte mind tele volt, senki nem tudott felszállni. A szokásos zsúfolt indiai buszos és vonatos képekhez képest igen szigorúak voltak. Itt nem volt busz oldalán lógás és tetején utazás. Aztán már annyian akartak Phaltanba utazni, hogy többszöri kérésre két és fél óra után indítottak egy különjáratot. Ez is teljesen megtelt. Nagyrészük 20 év alatti volt, azt nem tudom miért. Kicsit osztálykirándulásos hangulata lett így. Még ülőhelyet is szereztek nekem a srácok. Sokat nem tudtunk beszélgetni az angol nyelvtudás hiányában, én meg előszedtem az összes maráti tudásomat, így a hogy hívnak, mi a pálya, és a hány éves vagy-ig jutottunk.
Próbáltam nem elaludni, de nem sikerült. Egy nem túl kényelmes pózban próbáltam ébren maradni, de kb. mindenki aludt. Meg sok félni való nem volt, nem néztek ki annyira durván, hogy bármitől is tartsak.
Tehát Pune-ból 5.30-kor sikerült elindulnom. 8-ra érkeztem Phaltanba. Vijayendra és Ganesh várt rám a buszpályaudvaron. És akkor innentől szakad meg az időrendi sorrend.
Tehát azért, mert következett minden, ami a náluk a Diwali.
Nap végén ellátogattunk a kollégám három barátjához, persze mindenhol enni kellett. Az egyik optikus, a másik tanár volt, a harmadikat nem tudom, de neki a gyerekei mérnökök. A mérnökös házban azért kemény körülmények voltak.
Ajanta caves
Az út oda kicsit hosszabb, kb. 100 km-re van Aurangabadtól és az út borzasztó. Ami volt az úton és vicces az a három élő birkát motoron szállító két férfi. Az egyik vezetett a másik mögötte ült és köztük keresztben a birkák.
Ajantaba megérkezés már úgy kezdődött, hogy ahogy kiszálltunk az autóból máris jött egy-egy árus, hogy barátságot kössön velünk és majd miután megnéztük a templomokat azután az ő boltjukban vásároljunk. Igazából, aki engem választott az igen rosszul járt, főleg, ha a többiekkel hasonlítjuk össze. Mert előző nap este eldöntöttem, hogy semmit nem fogok venni. Akármi akármit mond. De erről később.
Hivatalosan is minden le akarnak húzni az emberről, az árusokon túl, akik bármire képesek, hogy az összes pénzt kihúzzák belőled. Fehér embernek lenni itt igen nehéz feladat, hetvenszer azt mondani, hogy nem kérek semmi, és emiatt kicsit üldözötté válni a nyugodt sétában. Meg amúgy is, ekkor azt hiszik, hogy turisták vagyunk, közben mi itt keresünk pénzt.
Szóval hivatalosan is olyan szolgáltatások vannak az idegenvezetőn túl, hogy szandálcipelő (mivel az összes barlangnál le kell venned a szandált és cipőt és papucsot) vagy vehetsz olyan jegyet is, amit, ha felmutatsz, akkor egy ember megvilágítja neked a festményeket.
Ellora a barlangok miatt érdekes, Ajanta meg a festmények miatt. Főleg, persze Ajantában is szépek a barlangok.
Megnéztük, szépek voltak. Összességében nekem Ellora jobban tetszett, főleg a 16-os miatt, mint Ajanta. Ajanta zsúfolt volt kicsit, persze az is gyönyörű.
Aztán lejöttünk, és a vásárlósak persze emlékeztek ránk. Rossz lóra tett, aki engem választott, mert a többiek még akartak is vásárolni, és szerintem csúnyán át lettek verve. Az enyém két kis elefánttért 3000 Rs-t akart kérni, ki is mentem a boltból. Az 14000 Ft körül van. Végül 1000-ért odaadta, amire még így se vagyok büszke, gondolom ettől még olcsóbb.
Lehet, hogy megsértettem az alkudozás szabályait, mert 3000-es indulásnál mondtam neki 300-at. 700-nál már majdnem sírt. 400-nál már könyörgött, hogy 300-tól egy kicsivel menjek már feljebb. Nem mentem.
Este a felborult kamion nem volt jó látvány. Egyébként azok azért szépek, mert ez is egy versengés, hogy kié a szebb. Persze nem jár érte semmi, csak gondolom, megnézik egymásét, és elismerik szavak nélkül.
Este elindultunk haza. Éjszakai járattal. 2.30-ra értünk Pune-ba, de ez akkor már a holnap.
Ellora caves - Verur
Gyönyörű, igazából a képeken minden rajta van, aki akar, olvashat sokról angolul. Buddhista, Hindu és Jain templomok vannak itt. A 16-os számúnál két órát töltöttünk. Talán valahol írták, hogy ez a világ legnagyobb sziklába vájt temploma. Képek válogatása hosszú lenne, és lehet, hogy valakinek pont az lenne érdekes. Mondjuk, azt nem tudom, hogy így hogyan fogok otthon mesélni személyesen a dolgokról, ha mindent leírok, de az is igaz, ha nem írnám le, akkor sok mindent el is felejtenék.
De a templomokról csak annyit tudok mesélni, hogy tényleg fantasztikusak, ahogy felülről lefelé bontották ki a templomot, és végül milyen részletességekbe bocsátkoztak. Nagyon nagy, nagyon magas. Többi tényleg a képeken. Van, akinek a szépen kidolgozott oszlopok tetszenek, van, akinek a nagy terek belül, nekem a szobrok inkább, főleg a fő.
Igen, még annyi, hogy sok templom mellett kívül egy vízgyűjtő aknát is véstek, csak mert hasznos volt. És belül a fő szobor körül volt egy folyosó, amin körbe lehetett járni a „szobát”, amiben az idol van. Viszont nem mindegyik körül volt ilyen folyosó.
Indiában van egy olyan dolog, hogy a kisebb városokban és onnantól lefelé nincsen áfa a termékekre. Két éve van ez a szabály. Ezt többen megerősítették, nem csak itt, a munkahelyen is. Így hát körbenéztünk utána. Mondjuk, azon is el kell gondolkozni, hogy hogyan fogom hazavinni.
Voltak majmok teljesen szabadon, kajára utazva. Ügyesek. Nálam nem volt kaja, de mástól sikerült elvenniük. Vagy inkább csak kialkudták, hogy hogyan csináljunk velük képet. Kajával.
https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/111024?authkey=Gv1sRgCKOey52YqKyQDA
Elkezdődik az első komolyabb túra. Ezért is nem voltam sokáig. Andreassal és Tobival: Aurangabad, Ellora, Ajanta. Ez volt a terv, gyakorlatilag meg is valósult. Reggel buszra várás. Még ebben is akadt valami érdekes. Természetesen, hogy el ne rontsuk kimentünk pár perccel korábban. De a busz indiai idő szerint jött, vagyis a megfelelő késéssel. Ami vicces volt, hogy volt egy család, akik az eredeti időponthoz képest 30 perccel később érkeztek teljes nyugalommal. A busz persze 40-el később. A távolsági buszosok amúgy meg is várnak a listájuk és a megjelölt beszállási hely alapján.
Az út Pune-ból Aurangabadba sok kis falun keresztül vezetett. Igazából annyira nem is durvák a körülmények, mert ugyanezt a városban is lehet látni. Csak az egy főre jutó tehenek száma lesz magasabb. Mondjuk a tákolt bódéra szerelt parabola antenna kicsit túlzás. Bár akármilyen durva is egy falu, soknál nagyon gyönyörű templomokat látni.
A busz egyébként teljesen normális volt, csak az szélvédőn Jézusról és Máriáról volt kép.
Voltak nagyon szép faluk is. Bár mivel ezt az írást 28-án este írom, így tudom, hogy akkor már láttam szebbet.
Egy angol lánnyal is megismerkedtem, Pheobe-vel. Pont ugyanabban (az interneten található legolcsóbb) hotelben fogunk megszállni, és pont ugyanazzal a tervvel rendelkezünk.
Ja, és az úton, esküszöm, hogy macedón zászlót láttam. Tudom, hogy a tibeti hasonló, csak az piros-kék. Ez piros-sárga volt a középen sárga körrel. Ugye?
Keresztény temetőt is most láttam, igazából borzasztóan néztek ki.
A terület, amin utaztunk elég száraz volt, pedig a monszun nem is olyan rég fejeződött be. Hogy milyen ez később, nem tudom. Biztosan még szárazabb.
Jó riksa szolgáltatást kaptunk a hotelig. Aztán még utána is. Ez a város, Aurangabad, és a környék muszlimokkal sűrűbben lakott, mint Pune. Több Mosque is található itt, nyilván ez együtt jár. A riksás is muszlim volt, Amman. Igazán jó fej volt, bár gondolom csak a pénzért, és, hogy vele menjünk el a helyekre. Így vele mentünk el az Aurangabad caves-hez, a kőbe vésett templomokhoz. Ez annyira nem érdekes, van pár szép szobor, de a következő napok templomai sokkal szebbek. És még annyit, hogy itt mindegyik buddhista volt. Ami kérdés, hogy akkor Ganesh hogyan kerül oda, mert ott volt, az nem kétség.
Volt rengeteg papagáj szabadon.
Aztán lesétáltunk a hegyről gyalog. Közben egy helyen mentünk keresztül, ahol nagyon aranyos emberek laktak, és szeretnek a külföldiekkel beszélgetni, akár csak pár szót is, mondjuk sok mindenről nem is lehet ilyenkor beszélni, de attól még nagyon aranyosak voltak.
Házdekorációt csináltak, valószínűleg a Diwali miatt. Szépítgették, volt, aki festette, volt, aki csak sárral támogatta a házfalat. Szép színesek voltak a házak.
Aztán Bibi Ka Maqbara, ami a fake Taj Mahal, vagyis, eredetileg annak a vetélytársa lett volna, de inkább nevezzük koppintásnak. De legalább képeslapot lehetett kapni. Mondjuk a teszt levelek még nem érkeztek meg otthonra két hét alatt. A kedvenc fényképem a hétről itt készült. Ahogyan a fehér inges férfi átöleli a muszlim nőt az épület felé haladva. Ritka alkalom ilyet látni, főleg a szinte üres térrel együtt.
A muszlimok is kedvesek, legalábbis itt azok voltak. Azt mondják, hogy ők csak az urdut beszélik. De az sem tér el sokban a hinditől egyébként. De, ha megkérdezel egy muszlimot, hogy beszéli-e a hindit, akkor a nem lesz a válasz. Sokszor.
Gujarati helyen kajáltunk. Gujarati Thalit. Korlátlan fogyasztás, de nem önkiszolgálós, hanem felszolgálós. Mindig jönnek és kérdeznek, hogy ez vagy az kell-e. Nem az, hogy mit szeretnél, hanem, ami nála van, abból kérsz-e. Nekem ez a dolog annyira nem jön be. Igaz most nagyon éhesek voltunk, és jó is volt, mert két napig tele is lettem. Mondjuk így el lehet képzelni az első estét. Szóval nem jön be annyira, mert én így nem tudok nyugodtan enni. 500 Ft-nyi pénzért lehet annyit enni, ami beléd fér, de ez az ár nem az éhes és felelőtlen európai gyomorra van tervezve szerintem.
Ami érdekes, és nem a túrához kapcsolódik, hogy Tajvan másik neve Chinese Taipei, ahogyan a kínaiak hívják őket, de ezt nem szeretik a tajvaniak. Ezzel szemben viszont a hivatalos nevük: Republic of China. Érdekes. És így magyarázd meg a hotelben, hogy honnan jöttél.
Szállás jó volt, Hotel Shree Maya.
https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/111023?authkey=Gv1sRgCPit0sSGv9LfNA
Mellesleg egy sör a boltban 450 Ft. Ez az itteni fele fizetéshez képest még durvábban hangzik. Tehát, mintha otthon majd’ 1000 Ft lenne. Mondjuk, az alkoholszintre az van írva, hogy nem haladja meg a 8%-ot, de az akár 1 is lehet.
Áram nincs. És persze az 1 órára odaérekből lett 3, de mivel ezt sejtettem, így bementünk a városba délelőtt minden aggodalom nélkül. Megtanulni kezdem a mentalitást, csak át ne vegyem, bár ez talán már az átvétel része volt. Szóval majd el kell felejteni.
Városban megkerestük a busz indulási helyét, és közben rá kellett jönni, hogy Pune-ban tényleg nincs egyetlen egy párhuzamos utca se.
Ami még külön érdekes volt, hogy a keresés közben csak jó instrukciókat kaptunk, senki nem mondott nagy meggyőződéssel rosszat. Lehet, hogy mert valami hihetetlen egyszerű dolgot kerestünk.
A nőknek meg tényleg nagy szerencséjük van, bárhol, de tényleg bárhol tudnak nagyon szép ruhákat venni. Férfiruhát két helyen láttam, a nagyon drága boltban, meg a Gandhi múzeumban. Az első helyen drága volt, a másodiknál meg volt két fajta összesen, és mindkettő nagy volt rám.
Ma megint tűzijáték volt, úgyhogy lesz ez még tovább is.
A lakásban lekapcsolták az áramot, gondolom azért, mert az aiesec nem fizette ki a számlákat. Csak mert nem a szokásos áramszünet van, mindenhol máshol van áram a házban, illetve ez a számla nem kifizetés már megtörtént többször az aiesec-kel. Mindegy, így most van egy hangulat itthon. Sőt, igazából szerintem nagyon jót tett.
Diwaliból eddig annyi, hogy van fény pár házon, és a nők vásárolnak. Meg a már említett tűzijáték.
Na, amúgy azt tényleg nem értem, hogy azok a bivalyok hogyan találnak haza maguktól, merthogy senki nincs velük, az biztos. De, valahova mennek, nagy meggyőződéssel. A tehenek is mennek az utcán, abban sincs semmi meglepő, kedves dolog, hogy a boltosok néha kiraknak valami kaját, és ott megállnak, vagy megáll a tehén egyedül.
Munka után elnéztünk egy templomba. Az látszódott már kívülről is, hogy nem egy hagyományos hindu templom volt, vagyis nem olyan, amiket eddig láttam. Aztán kiderült, hogy ez nem egy istennek készült templom, hanem valamelyik volt Maharadzsának. De itt is volt harang, amit meg kellett kongatni. Nem tudom, hogy milyen gyakran van aarti itt, de most az volt. Abban sem vagyok biztos, hogy az aarti és a pujah szinonimák, de kívülről nekem ugyanolyan volt, meg valaki rá is bólintott, hogy ez pujah, miután mondta, hogy ez aarti. Mindegy, valami tiszteletadás az idol előtt.
Tömve nem volt a templom, nem is volt nagy hely, lehet, hogy azért mert sokszor csinálnak ilyet, vagy más valamiért. Azért volt pár ember, akkor értünk oda, amikor felálltak, és elkezdtek énekeli, hozzá tapsolni, valamennyire már ismerős dallamokat és szövegeket hallatni. Hozzá egy ember a harangot kongatta, meg voltak dobok is. Körülbelül negyedóráig tart ez a dolog. Az éneklésen kívül ekkor más nem igen történik. Vagyis, kétszer megfordult mindenki a saját függőleges tengelye körül, és a végén, szokás szerint a földet kézzel megérintés és utána a test megérintése történt.
Este a környéken komolyan nem tudom milyen indíttatásból, de tűzijáték volt az utcán, de hozzá semmi. Még az lehet, hogy mostantól kezdve ez lesz még bő egy hétig.
