És akkor ma kezdetét veszi a nagy túra. Maria, Adita, Daniela, Leo, Wolfgang és én. Cél Varanasi, Agra, Delhi, Manali, Shimla, Delhi újra, Jaipur. Jónak ígérkezik, tekintve a célpontokat, főleg a Taj Mahalt és a Himaláját.
Es akkor 27-ig biztos nem lesz semmi iras. Igy:
Boldog 50. Szuletesnapot apukamnak!
Boldog nevnapot hugomnak!
Kellemes karacsonyi unnepeket mindenkinek.
Ma volt szülinapi buli, közösen, Aline-vel, egy brazil lánnyal, akinek meg holnap lesz. Csináltam levest, ették, így akik hamar ott voltak, azok jóllaktak. Aztán buli volt rengeteg ideig, jókedv ismételten, úgy tűnik a bulizás jókedvet generál, na meg kevés alvást.
Ma is búcsú buli volt Ryotának a Shisha caféban. Volt sok ember, és megint sok jókedv. A cégnél is kaptam két tortát, jó a létszám miatt, úgyhogy el is fogyasztottuk, de nagyon kedvesek voltak ezzel is.
A mostani napok kevésbé szólnak Indiáról, inkább a barátságokról. Ryota, a japán srác elmegy holnap, csinált bulit, meg japán pizzát. Jó sok móka volt és tánc, jókedv, ilyenek.
Sok új ember érkezett, már rengeteg brazil van itt. Szóval vicces lesz nekik három egymást követő napon, és talán a negyediken is bulizni, nem ez a jellemző egyébként.
Megerkezett az elso szuletesnapi koszonto levelem.
Rajgad Fort. Talán a második legmagasabban lévő pont az államban. Shivaji - akit mindenki szeret - itt lakott, ez volt az egyik kedvence a több száz közül, amit ő építettet. Gyönyörű is, a kilátás is fantasztikus, nehéz is volt megmászni, meg nem is. Jó volt. Ez főleg a képekről szól inkább. Sok történet nincs ezzel kapcsolatban.
55 km-re van a lakásunktól, kora reggeli indulás. Matias, Alex és én, három ember, két motor. Jó volt megint a falvakban mászkálni egy kicsit. Csak ellopták a mobilomat. Mindegy, történnek néha szar dolgok, mást jobban sajnáltam volna.
Aztán este hazafelé még meg is büntettek volna a rendőrök, ha én vezetnék motort. Rossz hídon jöttünk át, amin elvileg kétkerekűek nem közlekedhetnek este 9 előtt. Most már legalább ezt is lehet tudni.
Reggel 4 órakor kelés. A terv a napfelkelte megnézése a város legmagasabb pontjáról, a Parvati dombról.
Meg is volt. A hangulata megvolt, templom is volt, már hajnal 5kor sokan voltak. A nap annyira nem volt gyönyörű, mint amilyet egyszer a Kő hegyről láttam. A reggeli utazásoknak meg mindig van egy vízműves hangulata, igaz, hogy talán több mint tíz éve volt, akkor is csak párszor, de ez akkor megmarad örökre.
Ryota, Tomoya, Tobi, Jerardo, Alex és én.
Aztán megreggeliztünk. Aztán megnéztük egy japán parkot. Nyugalom, csend, víz, virágok és halak, nagyjából ennyiJ
Aztán elmentünk közösen Appa unokájának a névadási ceremóniájára, ami pont úgy zajlott, mint az előző, néha kicsit hangosabb volt, meg vidámabb, de a tartalmi része ugyanaz volt. Bár még egy-két adalékot megtudtam.
Ugye kap a baba ilyenkor ajándékot. Ruhákat. Ül az anya ölében a gyerekkel. Jönnek a nők és adják az ajándékot. Ám előtte az van, hogy az anya mellett ül egy lány rokon, ölében egy kővel. Neki is ugyanúgy adják az ajándékot. (Ami nem egy: tessék, itt van, hanem közben csinálnak pár rituálét). A lány rokon is kapja a ruhákat, és leteríti az ölében lévő kőre, mintha felöltöztetné azt. Ez egy tisztelgés Krishna előtt. Egyébként, amikor evéskor imádkoznak, az is Krishna-hoz kapcsolódik. Erről majd később, ha megkérdeztem még egyszer, hogy mi hogyan.
Volt ebéd is, a srácok jól elvoltak. Adtam én is ajándékot.
Volt ott három ember, akik megmászták már a Mount Everestet, ez nekem hatalmas dolog, el is voltam ájulva.
Aztán vártunk három lakótársra egy helyen. Egy órát vártunk, így aztán az utcán alvás lett belőle, a reggeli korán kelés miatt.
Naim, Matias és Benjamin jött, és együtt elmentünk a Baner Hill-re. Az épülő új épületek látszódnak onnan, ott 10 éve még biztosan semmi sem volt.
A boltok zárva vannak a főúton egész nap. Jönnek a nagy bevásárlóközpontok, és fossá fogják zúzni ezt az egészet. Szóval a kis boltosok ezzel tiltakoznak.
Lenéztünk a Shisha kávézóba, megint remek zene ment.
Most pár napot nem írtam le. Sok bolgra való dolog nem történt. Azért az események történnek, néha azért ismétlik magukat. Az is töretlen, hogy imádok itt lenni.
Valamiert az oktober 12 hianyzik. Unalomuzeskent most bemasolom ide.
2011.10.12
A csípős levesben a kókuszdarabokat és –reszeléket egy kis időbe telt feldolgoznom. De még most is enyhe túlzásnak tartom.
Tegnap, ami volt, az a Kojagiri Pornima. De ami itt volt, arról az irodában azt mondták, hogy az csak valami helyi akármi lehetett, mert ezt az ünnepet csak otthon, lakóközösségben, kertben ünneplik. Elvileg telihold volt tegnap, a Dussera után az első. Ekkor valami speciális tejterméket kitesznek a holdfénybe, amit a család utána elfogyaszt. Elvileg gyógyhatásúvá válik, vagy legalábbis jó az egészségnek.
A sapkára meg az van írva, hogy Shiva híve vagyok.
Esküvő. Igaz kedden is volt egy, de hát ez, azért sokkal izgalmasabb volt. Sokkal jobban is tetszett. Hatalmas tömeg volt. Szerintem kétszáz ember lehetett legalább. Zene, tánc, a férfi családja táncol ilyenkor. Ők örülnek. A nő családja annyira nem, mert a lány családot vált ilyenkor. Szóval van zenekar, akik csinálnak egy kört a környéken. Elől az ünneplő tömeg, csak férfiak. Aztán mögöttük a szekér, meg a zenekar. Tánc, nagyon hangos zene. Szeretnek táncolni, és szeretik a külföldit is megkérni, hogy táncoljon velük. Hát, még fejlődnöm kell, mert ők jól tolják. Néha rohadt vicces. A szekér után a vőlegény fehér lovon, díszes ruhában. Volt egy sztori, hogy valaki kicsit kövérebb volt, és neki szerveztek egy elefántot.
Na, ez egy ideig tartott, legalább egy órán keresztül, nehezen akarták abbahagyni. Aztán az esküvő a szétválasztó lepellel. Aztán rizsdobálás, amiről azt mondták, hogy nem tudják, miért van, lehet, hogy valami könyvben ez benne van. Aztán amikor valami történt, akkor meggyújtották a petárdasorozatot. Ja, igen. Ez a keddivel szemben nem bráhmin esküvő volt, hanem alacsonyabb kasztbeli embereké, de szintén szervezett házasság.
Ezután mindenki elment kajálni, kivéve a férjet, és a feleséget. Akik rengeteg mindent csináltak. Nyakláncadás (amit aztán örökké kell a nőnek viselnie), virágfűzés nyakba akasztás. Aztán volt olyan is, hogy ültek és egy fonallal körbetekerték őket. Itt is a nők végezték a melót. A férfiak csak néztek.
Jó volt. Élveztem. Szerencsére nem hoztam hibás döntést, mert a keddi után nem sok kedvem volt ma menni.
https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/111127?authkey=Gv1sRgCK39nsOfxvGvsAE#
Ma sem történt semmi különös. Ja, igen. De. Esett az eső. Talán statisztikailag 3 évente egyszer esik novemberben az eső. Esett, de gyakorlatilag semennyi.
Ma talán nem történt semmi a szokásos munkán kívül.
Emberek gyülekeznek, már elég sokan vannak. Este 8. Mindezt azért, mert napközben jött a hír, hogy Delhiben megütött valaki egy politikust. A politikusnak talán Pawal vagy Pawak a neve, és mezõgazdasági miniszter. Õ Maharashtra-beli és aki megütötte, az egy szikh csávó volt, aki egyébként öt év után most szabadult a börtönbõl. Azért ült, mert megütött egy politikust. Ja. Szóval komolyan veszi a nép az ilyet és utcára megy. Keresik a legkisebb eseményt, ami mellett lehet tüntetni. Ezzel mutatják, hogy mi történik akkor, ha egy szeretett politikust megüt valaki. Kimennek, tüntetnek, kiabálnak. Majd kiderül meddig tart.
A szikh csak azért ütötte meg, mert dühös a növekvõ árak miatt, és, mert, hogy szerinte korrupt az áldozat. Ezt mindenki tudja. Állítólag sok a „második szintû” (vagy milyen) bevétele.
Amúgy komoly. Lejött a HR, hogy mi van, és, hogy inkább ne menjünk az utcára. Utakat zártak le, és a boltokat is bezáratták a szimpatizánsok. Szerencsére, amelyiken mi járunk haza, ott nem volt semmi. A srácok viszont a lakásban nem tudtak vacsorázni, mert nem találtak kajáldát nyitva.
Prianca hazament Baroda-ba, ahol lakik. Nagyon tetszett ez az egy hét, amíg itt volt. Sokat tanultam tõle, és nagyon tetszett, ahogyan a fiáról beszélt és az, ahogyan szereti õt.
Sujay Patwardhan esküvõje volt ma. Õ egy srác a cégnél. A férj családja boldog, a lány családja szomorú. A lány családod cserél ekkor. Az esküvõn egy pap készíti fel a két résztvevõt az eseményre. Van naphoz imádkozás is. A ceremónia alatt a férj és a feleség a színpadon egy lepellel van elválasztva, miközben egy ember valamit mond. Elvileg valami viccet is mondott, és még nevettek is az emberek rajta. Közben rizsdobálás volt, bizonyos idõközönként, biztos valami jelszóra. Igazából rohadt fáradt voltam, így nem volt erõm kérdezgetni és odafigyelni a dolgokra. Az ebéddel meg megint kicsit túlzásba vittem a dolgot, így még holnap is tele van a gyomrom. Meg amúgy motoron utazni sem jó teli gyomorral ilyen utakon.
Este Kendra búcsú bulija volt.
Arra a kérdésre, hogy, hogy tetszik az indiai tél, inkább nem is válaszolok. Merthogy, amikor megkérdezték, akkor nem éreztem semmi provokációt benne, habár vehetném annak tekintve, hogy eddig annyiban merült ki a tél jelenléte, hogy este rövid ujjú pólóban motoron utazni kicsit hideg. Az éjszakai minimum 15 Celsius fok nem olyan kevés még szerintem. Így összességében az idõjárás itt nagyon jó. Soha sem olyan meleg, mint Mumbai, nem csoda, hogy sokáig Pune egy ilyen funkciót is betöltött. Ide jöttek hûsölni a hivatalnokok a nyáron Mumbai-ból.
A cukornád dzsúsz remek dolog.
Tegnap este 11-kor felvetõdött, hogy induljunk el Mumbai-ba. 20 perccel késõbb már az állomáson voltunk. Mondhatnám, hogy szeretem az ilyen hirtelen jött ötleteket, de ez csak akkor igaz, ha a nap úgy alakul, ahogyan az alakult a következõkben. Vonat nem volt, busz sem, így az utolsó lehetõségként taxival mentünk át. Nem egy nagy összeg, ez a kétszáz kilométer 1500 Ft-ból kijött fejenként. Persze a megfelelõ mennyiségû és minõségû alkudozás után. Kendra (az amerikai lány, aki egyébként, mint kiderült a Yale-re jár…), egy indiai lány, Prianca, egy indiai srác, Naim és én. Éjfél körül indultunk, talán kicsit késõbb. Az érkezést 4.00-ra kalkuláltuk. 2.30-ra meg is érkeztünk az éjjel.
Ekkor nem sok minden volt az utcán, csak pár autó, rengeteg utcán alvó ember, és sok kóbor kutya. Ami ezután jött az érdekes. Odajött két kutya, mintha valami kaja kéne nekik. Úgy tûnt. Mivel senkinél nem volt semmi, így csak a simogatás jutott nekik. Aztán elindultunk az állomás felé, hogy igyunk egy teát, és hogy elüssük az idõt. A két kutya követett, és, mint késõbb kiderült csak azért, hogy a többi kutyától megvédjen minket. Merthogy az állomáson vettünk nekik kenyeret és kekszet is, és egy falatot nem kértek belõle.
Az állomáson toltunk egy teát. Közben a napközben taxiként szolgáló, egyébként nagyon komoly kis járgányokkal hoztak mindenféle árut a vasútállomásra. Rengeteg virágot, gyümölcsöt, és zöldfûszereket. Azért ez is egy látvány volt.
Amúgy egy technikai jó tanács, amit most tanultam, nem tapasztalatból, hanem mondták. Ha útvonalat kérdezel, akkor sose taxi vagy riksa sofõrtõl kérdezd. Kérdezd inkább a boltban az eladót, õ nem fogja bezárni a boltot amiatt, hogy kövessen.
A tea után vissza a kiindulóponthoz, ami nem más volt, mint a világ második leggazdagabb hindu temploma, a Siddhi Vinayak. Nem is az a lényeg, hogy mennyire gazdag, és, hogy az idol arany, és, hogy minden arany, hanem ez az egész, ahogyan a hindu lány viselkedett elõtte, utána, alatta, összehasonlítva azzal, ahogyan egyébként viselkedik. Rengeteg tudás van a fejében.
A fényképezõmet kint le kellett adni, beléptetõ rendszer volt. Reggel 5.30-kor nyit a templom, ekkor kezdõdik a napi egyszeri aarti. Természetesen tömeg volt. Az is természetes, csak talán még nem mondtam, hogy bármilyen szent helyen (hindu muszlim, jain) le kell venni a cipõt, még a táskádba sem rakhatod. Ne vigyél koszt magaddal be.
Szóval fényképet csinálni nem tudtam. Egy viszonylag hosszú aartin vettünk részt. Biztos vagyok benne, hogy sokan így kezdik minden napjukat. Bár, mondjuk, ha azt vesszük, hogy Mumbai-ban 15 millióan laknak, gyakorlatilag nem is járnak ide sokan reggelente. Zsúfolt volt, de nem egy nagy hely. Kókuszdiók, virágok és pheda.
A kutyák a templom bejáratáig jöttek velünk visszafelé is.
Miután kijöttünk elindultunk megint az állomás felé. Benéztünk egy keresztény templomba. Hát, nekem inkább a vicc kategória volt, de, ha indiai kereszténynek nevezzük, akkor az õ dolguk, hogy hogyan csinálják. Volt egy szobor, amit a belépéskor érintgettek az emberek, ami nálunk nincs. A hinduk szokták ezt csinálni. A szenteket csak a bráhminok érinthetik, de vannak a szent fák is például, amiket szoktak érintgetni. Egyrészt ez. A zenére is lehet mondani, hogy indiai keresztény misén ez megy, nem baj. De a keresztrõl integetõ Jézus azért már túlzás. Szerintem a kezei mással voltak elfoglalva, hogy ilyen durva legyek. Nem is maradtunk sokáig. Ja, igen. Goan nyelven folyt a mise.
Ezután az állomás. Helyi vonatra szállás, amivel vasárnap révén lehetett utazni. Elvileg hétköznapokon esélytelen. Azt hiszem nálunk valami nagyon nincs rendben a tömegközlekedési jegyárakkal. Itt 72 Ft-ból kapsz egy oda-vissza jegyet a két végállomás között, ami kb 30 perc, ÉS, ha ennyi nem lenne elég, akkor még annyit, hogy ez napijegy. Akárhányszor utazhatsz.
Churchgate, vágállomás, innen nincs messze a Gateway of India. Itt található a Taj Mahal hotel, ahol pár éve volt a balhé, amikor pakisztániak csónakkal átjöttek, és elfoglalták a hotelt, illetve a tömegbe lõttek. Ma egy felvonulás volt a tengerészek részérõl. Zenekar volt.
„Gondoltad volna, hogy egy nap egy indiai lánnyal fogsz beszélgetni itt?” Hát, mondom nem. Szóval ez egyébként majd minden nap eszembe jut: mennyire durva már. Azt nem tudom mondani, hogy mit nem adhatnék egy ilyen pillanatért. Mit nem adok egy ilyen pillanatért. Ennek meg értelme nincs. Mindegy. Indiában lenni minden pillanatban leírhatatlanul jó, ez a lényeg.
A hotel mellett elsétálva Jaguar taxik.
Mumbai utcáinak, legalábbis itt, valahogy más hangulatuk van, mint ami Pune-ban van. Nekem tetszik, lehet, hogy csak azért, mert új. Leopold kávézóban evés-ivás.
Még reggel hétkor a Churchgate-nél volt nem semmi látvány, amikor egy parkban ötszázan kriketteztek.
Majd meglátogattuk a város másik végét, ahol egy társunk, vagyis az én szobatársam, Rámi lakik most pár napot, mert valami kezelésen van itt a városban. Megleptük, beszélgettünk. Aztán vissza városba. Ja igen, a hév persze ajtók nélkül jár. Ami még durva, hogy külön szerelvény van a nõknek és a férfiaknak. Nem bal és jobboldal, hanem külön kocsi. Van egyébként egy koedukált is, de elvileg, ha a tisztán nõiben utaznék, akkor 5000 Rs-t kéne büntetésként fizetnem.
A nap végén elmentünk a Haji Ali-ba, ami szintén egy fontos hely. A muszlimoknak. A tengerbe nyúló ösvényen lehet eljutni a szent helyre. Nagy tömeg. Bent is sokan. Nagyon szép belülrõl.
Rendkívül élveztem ezt a napot. Nagyon más nekem nem is kéne, mint ez az érzés.
Na, ez most lehet, hogy olyan lesz, mint amikor azt mondják, hogy a tehén az lila, de én azt hittem, hogy a földimogyoró úgy terem, mint ahogyan megvesszük a zöldségesnél. Jó, nem a sós csomagoltra gondolok, hanem, amit meg kell bontani, és akkor ott a mogyoró, amit megeszünk. Vagy az úgy terem és csak itt kell megpörkölni? Vagy otthon is megpörköljük a héjával együtt, vagy, hogy van ez?
Mert amit vettem most, az nagyon távol áll attól, mint amit otthon, bontás után találok a héjban.
Természetesen az újabb adag chikki kísérlethez kell a mogyoró.
Lenéztünk egy jazz-klubba. Tömve külföldiekkel. Jó zene ment.
Elvileg - bár ennek azért alaposabban utána kéne járni – a hinduk közül csak a bráminok voltak vegetáriánusok régen. Ide azért tényleg a kérdõjel kell. A többiek ettek tojást. Azt azért már non-veg-nek tartják itt Indiában. Meg voltak, akik húst is ettek, közülük is majd’ mindenki csak csirkét.
Mindegy, elvileg mostanában divat vegának lenni. Nem baj. Mondjuk, akkor nem tudom, hogy hogyan van egy tonna receptjük csak zöldségekbõl. Mondjuk biztos a non-veg azt jelentette, hogy hetente egyszer vagy még ritkábban találtak húst otthon.
Ami pedig érdekesség, és egy rövid kis anekdota is lehetne, az a következõ. Manapság sokan esznek húst a hinduk közül is. De 99%-ban egyikük sem visz húst a munkahelyére az elõre elkészített ebédben. Inkább otthon esznek vacsorára, valami komolyabb ital, pl. egy sör mellett.
Aztán.
Az van, hogy kerestem egy olcsóbb éttermet a közelben. De nem találtam. Megkérdeztem egy lányt a munkahelyen, hogy tud-e valamit. Nem tudott. De közben mondta, hogy van olyan, hogy nõk készítenek kaját másoknak. Én akartam más lenni, így a mai nappal már a harmadik kaját kaptam a nõtõl. Itt a közelben lakik. Az elsõ nap a szembesítés volt, meg, hogy ki mikor miért, de azt, hogy mennyiért még konkrétan nem. Csak, hogy havi ezer alatt. Ami szerintem tök jó. Több szempontból is. Egyrészt nem sok pénz, az étteremben csak az egyik részéért fizetnék ennyit, és ez pedig három részes kaja. Aztán ott van, hogy nem kell csinálnom semmit, csak odamennem, leülnöm, várnom két percet, és távoznom a kajával. Háztartásbeli, így este mindig otthon van. Vagy ki tudja. Aztán az is fontos, hogy megint sok fajta indiai kaját ehetek. Eddig kiválóak voltak. Biztosan változatosabb, mint amit én ki tudnék találni, plusz még kitalálgatnom sem kell. Nem is tudom, milyen hátránya van ennek. Nem tanulok meg fõzni. Talán ennyi. De, hát, indiai alapanyagból indai kaját, magyar alapanyagból magyar kaját.
Cukornád van-e nálunk? Úgy hallottam, hogy az fõleg csak melegebb éghajlatokon van. Nálunk meg csak a répa?
Merthogy, ahogy írtam a cukornád ügy van most. Ki is próbáltam, hogy milyen az. Kiváló, tényleg. Persze citrommal és gyömbérrel. Van egy gép, ami helyben préseli a nádból ki a levet, ahhoz hozzá a két dolog és kész. Víz hozzáadása nélkül.
Ma volt itt egy indiai lány, Prianka. Hát, ekkora hatással ember nem volt még rám életemben. Komoly dolgokat mondott, és hittem neki. Sok ember mond komoly dolgokat, ezek közül soknak nem hiszek. Neki tudtam hinni. Jó meglátások, emberiesség.
Egy NGO-nak dolgozott pár éve, van egy örökbefogadott fia. 26 éves. Gujarati. Van pár álma, közülük az egyik most teljesült. Találkozni akart az indiai miniszterelnökkel. Találkozott vele. Nem is az a lényeges, hogy beteljesítette az álmát, szerintem. Hanem az, hogy hogyan kerülhetett oda. Az NGO-nál gyerekekkel foglalkozott. Család nélküliekkel. Remekül csinálta, talán több díjat is kapott érte, és emiatt hívták meg egy beszélgetésre. De nem is az a lényeg, hogy emiatt meghívták egy beszélgetésre az elnökkel, hanem az, ahogyan a munkájáról beszélt, hogy miket csináltak, hogy miért jó tanítani a gyerekeket. Mint ahogyan Szilárd Leó tízparancsolatában is szerepel biztosan más megfogalmazásban. Nem a végcél elérése a legfontosabb, hanem, hogy milyen úton éred el azt. Hogy közben mennyi jó dolgot tettél, és, hogy mennyire szeretted azokat. Valahogy így volt abban a tízparancsolatban, és szerintem ez pontosan olyan lehetett.
Az is egy fontos dolog. Amit ki is rakta fb-ra. Ne mondd azt nekem, hogy köszönöm. Nem magam miatt csináltam, hanem azért, mert adni akartam valamit, amiért nem várok el semmit.
Az indiaiak soha nem köszönik meg az ételt. Mert az anya tudja, hogy a gyereke mit szeret, azt készít neki. És tudja, hogy ez a feladata. És szereti a gyerekét, így nem is feladatként fogja fel.
Kedvesnek lenni és szeretni nem szavakkal kell.
Olyan nincs, hogy sávváltáskor indexelés, de nem nagy gond. Olyan sincs, hogy követési távolság betartása. Ha meg betartod, akkor meg lassítgathatsz a közben átkelõk miatt.
Amúgy. Kérdés. A jóléti társadalom csak beteg embereket generál? Vagy csak segít a betegeknek a betegségük véghezviteléhez? (Ezt most hirtelen felindulásból egy cikkre reagálva). Ha van pénzed, akkor mindent megtehetsz? Ha pénzre van „szükséged”, akkor bármit, azaz BÁRMIT megcsinálsz?
A chikki nem lett a legjobb, majd próbálkozom késõbb. Az módosító javaslatokat már megkaptam. Este búcsú buli volt a magyar lánynak. Egy körút után hazaindul majd decemberben.
Nekem is megvan már a vonatjegyem Varanasi-ba, és a szabadságom arra az idõszakra. A továbbiakról késõbb, azok a jegyek még nincsenek meg. Egy remek társasággal fogunk kicsit körülnézni Északon. Kell majd valami kabátot szereznem, lesz talán 5 Celsius fok alatt is talán. A vonatjegyek amúgy viccesen alacsonyak, de elõre le kell foglalni, talán több mint egy hónappal, persze csak azt, ami helyjegyes. Így Varanasi, ami elég messze van egyébként 450 Rs (ami most már 4,5-el szorzandó, hogy a Ft-ra számításkor).
