Mahabaleshwarba mentünk. Ha van itt valami, akkor az az eper. Ha eper van valahol, akkor az itt van. Ha már olyan mértékû a realisztikusságom, hogy én is észreveszem, akkor ott lehet, hogy gond van, de muszáj úgy kezdenem, hogy: ha ezek az eprek természetesek – és itt jön a folytatás és a lényeg – akkor valami irdatlan jók. Muszáj így mondani. Mindenesetre tényleg finom volt.
Szóval hatan mentünk, Benjamin akart siklóernyõzni, mert az állítólag olcsó ott. Végül zárva volt, így hát körbenéztünk csak a városban. Egynapos, nem ott alvósra terveztük. Körbenéztünk. Eper volt. Sokkal több minden nem. De állítólag monszun szezonban kell odamenni, legalábbis a kollegák ezt állították. Aggódni tehát nem kell, júliusban sem fogok unatkozni.
A közlekedésrõl már írtam sokat, ismétlés lesz, de még kiegészíteném pár dologgal.
Volt az, hogy a piros lámpánál addig tolják elõre a járgányt, amíg fizikailag lehetséges, és a keresztbejövõ forgalommal nem ütköznek. A piros lámpa egyébként egy külön történet. Sok helyen csak rendõri kísérettel mûködnek a lámpák. Egyébként van egy-két értelmetlen hely, ahol van lámpa, ott még lassítást sem véltem eddig felfedezni piroson áthaladáskor. Viszont a céghez vezetõ úton amúgy sincs sok lámpa. A tizennyolc kilométeren összesen öt lámpa van, ebbõl az egyik értelmetlen helyen, a másik meg rendszeresen nem mûködik, a harmadik ritkán nem mûködik. A másik kettõhöz meg van rendõri jelenlét. Egyébként tényleg, ami fizikailag nem kivitelezhetetlen, azt megcsinálják az utakon. Ki mondta pl, hogy csak egy irányba lehet haladni az úton, meg mik azok a sávok? Megfordulni is csak ott nem lehet, ahol a két irány közt fal van. Amúgy durván néz ki a dolog, de annyira mégsem az. Tök amatõrként is simán lehet közlekedni. Gyorsan nem hajtanak, egyrészt, mert annyira zsúfolt, hogy még a követési távolság betartása is lehetetlen. Másrészt nem tudom, lényeg, hogy figyelnek egymásra alaposan, és nem csak elõre néznek.
A közlekedési táblák nincsenek agyonhalmozva, gondolom azért, mert azok fizikailag semmi korlátot nem szabnak, így értelmük sincs. Sok választék nincs is a táblákra. A jogosítvány arról szól, hogy megkérdeznek néhányat a 68 (tényleg annyi, van egy táblázatom) táblából. A felét kell eltalálni. Elnézve a táblákat nem tûnik nagy kunsztnak.
Szóval, hogy zsúfolt. Van egy pár keresztezõdés, ahol elkélne lámpa. Gyakorlatilag egybefüggõ kocsisor van esténként. Mégis át kell jutni valahogyan. Szerencsére több megoldás is létezik. Egyik, hogy megvár az ember egy tapasztaltabb motorost, vagy egy autóst, aki mellett takarásban át lehet slisszolni. Ha velem együtt nincs senki, akkor jön a második opció. Amint adódik egy kis hely, elõre kell menni, lépésenként, mindig egy keveset. Közben keresztben nem állnak meg, csak lassítanak, és folyamatosan kerülgetnek. Van egy pár másodperc, amikor elölrõl és hátulról is. Így figyelni kell rendesen, de megfelelõ határozottsággal át lehet kelni, még a tényleg egybefüggõ kocsi és motorsoron (bár gondolom ilyen kifejezés nincs, mármint, hogy motorsor, de itt muszáj errõl beszélni).
Anya, nyugi én nem motorom, csak van egy ismerõsöm, aki igen.
Az indiai bankom meg legalább szarjon sünt, és még finom voltam. Mi az, hogy 10e-t lenyúlnak 55ebõl…. Szóval, gondoltam, amíg egész jó áron van az euró, addig utalok, nehogy aztán késõbb megint átcsapjunk unortodixiába. Sikerült átutalnom magyar számláról, elõször, és azt hiszem utoljára… Igaz, 2200 Ft-ot a magyar használ fel nemes célra, de így is közel 8-cat meg az indiai…
A vacsorás nõ meg bátran bánik a babérlevéllel. Egy adag DhalRice-ban legalább 10-15 babérlevél van.
Még a választásról két szót. Összegyûjtöttem pár szimbólumot, amire lehet szavazni. Síp, óra, vonat, bicikli, és sárkány (az eregetõs). Tisztára, mint egy óvodai csoport…
Helyi választások lesznek nemsokára. Itt, Finnországgal ellentétben (kikacsint) az arcodba tolják, hogy lesz valami. Egyrészt a házról házra járás van, másrészt pár átalakított riksa járja az utcákat, és hangosbemondón osztja az észt. Hétvégente esténként meg szintén az utcán a fesztiválhangulatot idézik, amikor a dobokat verik és petárdákat és tûzijátékot gyújtanak.
Szóval, a házakat járják. Állítólag az elõzõ választásokon - öt éve - mobiltelefonokat osztogattak.
Érdekesnek mondható, bár az oka nyilvánvaló, hogy miért van: a választások úgy zajlanak, hogy bemész a helyre, van egy gép, és nem nevek közül választasz, hanem jelek közül. Nyilván az írástudatlanság jelenléte miatt. Nem is akarom tudni, hogy azok az emberek mi alapján választanak.
Amúgy állítólag nincs akkora széthúzás itt. Amit alátámaszt például az, hogy a miniszterelnök szikh.
Ma benéztem az inorbit nevû helyre, a többiek járkálnak oda elég sokat, nekem nem nagyon volt még rá igényem. Most láttam elõször indiai spar-t, de csak kívülrõl. Megnéztünk egy filmet a moziban. Mozit is rég láttam, viszont bollywood filmet a múltkor ugye. Na, ami most volt, hát, mindegy, mondjuk, hogy nagy baromság volt. Szerintem a tag csak azért nem ölte meg az elején az ellenségeit, hogy végig a filmben verekedni tudjanak. Meg, három késelést túlélni is csak a fõszereplõnek sikerült… mindegy, a zene jó volt, a csajok jól táncoltak.
Van egy híd a Yerwada nevû területnél. A napokban adtak át mellette egy új hidat, mert elég nagy volt a forgalom. Ami érdekes, hogy egy harmadikat is építenek, közvetlenül mellette.
Reggel átmentünk Appa-hoz, Elvinnel, az azerbajdzsáni sráccal. Beszélgettünk, Mount Everest fotókat nézegettünk. Odaajándékoztam az otthonról hozott pirospaprikát. Készítettünk pár videót az úton, de nem olyan jók, mert vasárnap a boltok nagy része zárva van, így annyira nem volt zsúfolt. Még régebben készítettem egy videót az „így megyek munkába” témakörben. Az hétköznap van, viszont nem a városközponton megyek át, így az sem zsúfolt annyira.
Este brigadero és valami kókuszos ügy a brazil lányok jóvoltából.
Úgy tűnik minden országban a „déliek” egy külön kategória. Ezt teszik a brazilok is a dél-brazilokkal. Részletek később. A Simaho Chimarrao egy ital, amit ők isznak csak lazulásból. Kb a zöldteára hasonlító cucc, az ivásához meg rengeteg szabály tartozik. Én nem szeretem a szabályokat, mert, ha vannak, akkor azokat sokszor be is tartom…
Ma a két orosz lány csinált palacsintát. És lesz buli Camilának a születésnapja, és Diego elbúcsúztatásának alkalmából.
Ez a három nap nagyon szép és különleges volt számomra, soha nem fogom elfelejteni. Nagyon szépen köszönöm. Ezzel a két mondattal búcsúztam a Deshpande családtól a Diwali után.
Egyáltalán nem csak udvariasságból, ez valóban így volt és így is lesz. Nem fogom elfelejteni. Mikor megtudtam, hogy ők hogyan ünneplik a Diwalit, és, nem csak, hogy láthatom, de még részt is vehetek benne, már akkor tudtam, hogy ez felejthetetlen élmény lesz.
A Diwali egy háromnapos ünnep (van, amelyik családnál öt, de ott is az első három a legfontosabb), amely szerte Indiában az egyik legnagyobbak közé tartozik akárcsak a Ganesh Chaturathi, amely szeptemberben volt, vagy a Holi, a színek ünnepe, amelyik pedig február-március környékén szokott lenni, és amit szintén nagy izgalommal várok. A Diwali a fények ünnepe. Az épületeket és a tárgyakat feldíszítik fényt kibocsátó vagy csillogó díszítésekkel, így éjjel és nappal egyaránt színes lesz minden, e mellett petárdáznak és tűzijátékoznak. A díszítés már elkezdődött a Dussera napján, ami ebben az évben október hatodikára esett, azaz közel húsz nappal a Diwali hivatalos kezdete előtt. Ekkor már pár házon lógtak a fények, és pár autón csillogtak a papírok.
Fényes ünneplés fogadta Ram-ot városában Bhasti-ban, amikor hazaért az erdőből. A Mahabharatán kívül még egy fontos könyvük van az indiaiaknak, a Ramayan, ebben Ramról szóló történetek vannak. A történet szerint Ram-ot anyja az erdőbe küldte tizennégy évre, mert ekkor Ram bátyja volt az uralkodó. Az idő lejártával Ram visszatért városába, ahol nagyon szeretetnek örvendett előtte. A fények ma ennek a megemlékezésnek szólnak e szerint a történet szerint.
A közterek, az utcák és a templomok tényleg fantasztikusan vannak feldíszítve.
A Diwalinak azonban van egy másik ünneplési módja is, én szerencsére azt választottam. Egy maráti (Maharashtra-beli –egy állam Indiában) családnál ünnepeltük közösen ezt az eseményt. Ez egy nagycsalád, akik együtt élnek, bár sokan közülük Pune-ba költöztek pár éve főleg a gyerekek tanulmányai miatt, de az ünnepekre ellátogatnak a szülővárosba, Phaltan-ba, és ekkor tényleg az egész család összegyűlik. A család nőtagjai csak akkor lehetnek itt, ha nincsenek férjnél. Ugyanis a hagyományok szerint az családot cserél, aki férjhez megy.
Az új vendéget, aki először ünnepel velük, legyen az egy új feleség, egy barát, vagy egy magyar fiatal egy rövid üdvözlési szertarással köszöntik. A Ghandar felfestése után virágokat szórnak a fejre, majd a végén egy süteményt kap a vendég.
Amint azt említettem, a Diwali egy háromnapos ünnep. A három nap alatt a család három különböző összeállításban hajtja végre a ceremóniát.
Az első nap a reggeli ébredés kötelezően reggel öt órakor van. Ezután, a hagyományoknak megfelelően egy olajos masszást kapnak a férfiak. Minden férfi minden nőtől, egyesével. Az olajos masszázs azért fontos, mert jön a tél, a monszunnak vége van, a bőr kiszárad, de az olaj jó hatással van ennek megelőzésére. A masszázs a földön ülve, egy szál alsóneműben történik férfi részről.
Ezután következik a fürdés, ami tűzön melegített forró vízzel történik, szintén egyenként, minden férfit megmosdatnak a nők. A nők később fürödnek, egyedül. Minden nőnek meg van a feladata. Van, akinek a meleg víz előkészítése, van, akinek a mosdószerrel, vagyis a porral (Utane) valós mosdatás, más pedig a mosdás után a Gandhar-t, a vörös, homlokon viselt „csíkot” festi fel. A férfiaknak főként csak a részvétel a szerepük, illetve, amíg várnak a fürdésre - mert, ahogy írtam az is egyenként történik –, vagy már végeztek a fürdéssel, addig petárdáznak, és tűzijátékoznak.
A férfiak fürdése után a nők fürödnek meg, egyedül. Ez alatt a férfiak elindulnak a templomba. A közelben található Ram templomban tesznek tiszteletet. Természetesen később a nők is.
A következő esemény a reggeli, 9 órakor. A földön ülve, fémtálakból, az alkalomnak megfelelő ételekkel, ahogyan itt szokás, kézzel. Sós és édes ételek egyaránt. Három féle Ladu, ami a gömb alakú édesség, és egyéb változatos sós ételek, mint például a Chakni. Az összes étkezésnél, legyen az reggeli, ebéd vagy vacsora, először csak a férfiak és a gyerekek esznek. Ez alatt a nők ott vannak, beszélgetnek és felszolgálnak.
Miután a férfiak végeztek, a nők megkezdhetik az étkezést.
Mialatt a nők esznek, a férfiak elmennek egy vendéglőbe és esznek még. Talán mert otthon nem volt főtt étel, és itt pedig van. Puri Bhaji vagy Wada Shambar. Ez a kétféle étel volt kapható ott, ahova reggeli után mentünk. Leegyszerűsítve úgy magyarázható, hogy főtt zöldségek indiai típusú kenyérrel, illetve sült-főtt tört burgonya szintén főtt zöldségekkel. Az ételkészítésről tudni kell, hogy az indiaiak nem esznek nyers zöldséget. Soha.
A Deshpande család a bráhmin kasztba tartozik. Ez a legmagasabb kaszt a rendszerben. Érdekes és kettős dolog ez az egész. Ugyanis ők nagyon hagyományőrzőeknek tartják magukat. Mindent annak megfelelően tesznek. Ez megnyilvánul az étkezési szokásokban a tisztálkodásban, abban, hogy mennyi figyelmet fordítanak a gyerekeik oktatására, vagy a vallásra, abban, hogy hogyan viselkednek egymással, és abban, hogy nem házasodnak kaszton kívül. Egyetlen egy dolog nem világos. Ezek alapján hogyan fogadhatnak el. Ugyanis egy kaszton kívüli, vagyis az összes nem hindu az érinthetetlenek közé tartozik. Az elmondások és leírások alapján nem ez a viselkedési forma lenne az elvárt velem szemben. Régen egy külfölditől az étel elfogadása is nagyon súlyos bűn volt, nem, hogy az együtt ünneplés.
Úgy gondolom, ha valaki azt tartja magáról, hogy nagyon tradicionális, és mégis érintkezik egy érinthetetlennel, akkor a kasztrendszer lassan befejeződni látszik. Vagy csak nagyon könnyen tudnak alkalmazkodni, könnyen átlépik saját határaikat? Persze minden ember saját magának dönti el, hogy mit csinál, így lehet, hogy másoknál ez sokkal szigorúbban van véve.
Visszatérve az étkezésre. Az is egy szabály, vagy inkább nevezzük tudatos elővigyázatosságnak, hogy a bráhminok nem esznek hagymát három hónapja. Az év ennek az időszakában ez nem tanácsos, az időjárás miatt. Egyébként a vegetáriánusság is egy tradíció. Minden fogyasztható növény és tejtermék megengedett, de a tojás már nem.
A kaszton kívüli házassággal meg csak a baj van. Nem tudják, hogy hogyan kell rendesen elkészíteni az ételt, nem tiszták annyira és a családi háttér is okozhat problémát. Persze ezek is inkább csak régen voltak, ma már sokkal inkább tisztábbak.
Az, hogy valaki a legfelsőbb kasztba tartozik, önmagában nem jelenti azt, hogy fényűző életet él, vagy, hogy egyáltalán gazdag. Nekik most elég jó soruk van, de a család nő kollégám lánytestvérei együtt ünnepeltek velünk. Ez azt jelenti a fentiek értelmében, hogy nincsenek férjnél. Abban az időben a család nagyon szegény volt, így a lányok nem keltek el.
Térjünk vissza az ünnepléshez. A reggeli után egy kis pihenés következik, igény szerint alvás.
Az új vendég ajándékot kap. Az ajándékozásnak csak egy különleges része van, a kókuszdió. Mindenféle ajándékozásnál az ajándék mellé jár egy kókuszdió.
A pihenő után egyből következik az ebéd. Ez már kicsit kötöttebb formában történik, még a reggelihez képest is. Ahogyan akkor, most is a férfiak esznek előbb, miközben a nők felszolgálják az ételeket. Természetesen kézzel eszünk most is, mindent. Mindent a jobb kézzel eszünk, a bal kézzel a tárgyakat fogjuk meg, úgy, mint a poharat, vagy bármelyik edényt. Indiában fémből készült edényeket használnak, kivéve a teához.
Az ebédet Rangoli-val körbefestett padlón ettük. Ez egyfajta dekoráció, de erről majd később. Csak azért, hogy jó érzés legyen ebédelni.
Az ebéd sok féle ételből állt, mindenből egy kevés. Rizs, Puri, Botata Bhaji (rántott főtt krumpli), és mellé a kiegészítők, só, citrom és szósz. Először a rizst kell enni, utána a többit. A tányér jobb oldalán vannak a fontos dolgok, a bal oldalán a kiegészítők. Végül ezek után a legvégén megint egy adag rizst szokás enni.
Az étrendhez hozzátartozik az étkezés utáni tisztítás. A torok kitisztítása különböző növényekkel. Egy levélre szórják a fűszereket, mint például szegfűszeg, menta, bors, majd azt összehajtva fogyasztják el. (Én erre nem voltam felkészülve, így a feléig se jutottam el tíz perc alatt, míg ők egy harapásra megették.)
Az ebéd után megint pihenés, és beszélgetés a családdal.
A Diwali alatt, mint sok ünnepen, szokásos a Rangoli felfestése. Ez a földre, úttestre, padlóra felfestett színes minta. Most Phaltanban, az utcán végigmenve minden ház bejárata előtt megtalálható. Ez egyfajta verseny, hogy ki tud szebbet készíteni. Emiatt az egész utca gyönyörű lesz, és egyáltalán nem számít, hogy kié a szép, mert közösen a leggyönyörűbb. A nők minden egyes nap újat festenek, mert nem egy hosszú élettartamú alkotás ez. Délután, sötétedéskor kezdik el, és egy óra alatt végeznek vele. Hagyományosan növényekből nyert színes porból készült, és bizonyos források úgy említik, hogy ezt minden nap reggel felfestette minden család valamelyik nő tagja.
Este egy Phuja következik Laxmi isten tiszteletére. Laxmi a pénz, a gazdagság istennője. A Phuja egy ceremónia, melyben a tiszteletüket fejezik ki az adott istennek. A legidősebb férfitag virágokkal díszíti fel vagy a szobrot, vagy egy képet az istenről. Köré füstölőt, kókuszdiót és édességet tesz. A Phuja alatt is mindent jobb kézzel kell csinálni. A ceremónia része egy éneklés, tapsolás, és csengővel csengetés. Majd a végén mindenki kap egy adag rizst, amit oda kell dobni a kép felé, ezt kell jobb kézzel csinálni. Ez alatt a fiatalok az utcán előkészülnek.
Amint az utolsó sorok elhangzanak a ceremóniából, az utcán meggyújtják a petárdákat. Nem tudom, hogy összesen mennyi petárda és tűzijáték fogyhatott el a családnál a héten, de csak ez alatt az este alatt úgy gondolom, hogy legalább ötezer petárda és legalább harminc különböző tűzijáték. Vannak olyan petárdák, amelyek kétezresével vannak összekötve, és sorban robbannak fel.
Azt azért nehéz elmagyarázni ilyenkor, vagyis nekik nehéz felfogni inkább, hogy nálunk ezt soha sem lenne szabad.
Szokás a közeli barátok meglátogatása. Előzetes egyeztetés nélkül mentünk át mindenkihez. Azt hallották, hogy az USA-ban például előre be kell jelentkezni, ha meg akarsz valakit látogatni, mert ott nincs idejük az embereknek. Először tiltakoztam, hogy ez így lenne nálunk is. De gyakorlatilag így van. Bejelentkezel, ha előtte megbeszélitek, hogy mikor mentek át.
Barátoknál természetesen egy tea mindig kötelező, a süteményből meg csak harcok árán lehet minimális mennyiség elfogyasztani. Ezután még otthon egy vacsora, ami csak rizs volt.
A Diwali alatt mindenki új ruhát vesz. Minden félét, inget, pólót, nadrágot, alsónadrágot. Itt nem számít, hogy ki mennyire gazdag, vagy szegény, mindenki vesz újat, még a legszegényebbek is, maximum a mennyiségében vannak eltérések. A régi ruhák használatban maradnak ezután. Azok kidobása azért nagy luxust jelentene. A lányok a háznál a nap során 4x öltöztek át.
A városban az este során folyamatos a petárdázás, egészen éjjelig. Aztán másnap reggel ugyanarra lehet ébredni.
A második napon a Pahdva történik. Ez egy speciálisan férj-feleség által közösen történő ünneplés. Ekkor csak a feleség mossa meg a férjét, de az események az első naphoz hasonlóan zajlanak.
Ami nem a családhoz tartozik, de ritka Diwali esemény Indiában, ezért érdekes lehet, ahogyan ebben a városban ünneplik. A bivaly tulajdonosok az állataikat felöltöztetik, a szarvaikat kifestik, pávatollat tűznek hozzá, majd a városon végigvezetve leviszik őket a folyóhoz. A városon gyakorlatilag szabadon futnak végig, csak a hímet vezetik, nem azért, mert az veszélyes lenne, csak mert ő nagyon fontos nekik. Mellette dobok és fúvós hangszerek szólnak, és ahol nagyobb tömeget látnak, ott megállítják a hímet, és „leültetik” a fényképek erejéig. A folyónál megitatják őket és enni adnak nekik. Édességet, Purin Purit. Pár perccel később visszaindulnak, ugyanúgy, a bivalyok futva, néha gyerekek futnak előttük.
A férj-feleség ünnepség folytatódik. Elmennek párosával valahova, de amikor megkérdeztem, hogy mégis hol voltak, senki nem mondott semmit, vagy csak annyit, hogy sehol, vagy, hogy nem mentek sehova. Akár ez is igaz lehet, és lehet, hogy csak a boltba mentek és egyáltalán nem fontos, de lehet, hogy valami nem rám tartozó történik ilyenkor. Én inkább az utóbbiban hiszek.
Megérkezés után a férj leül a földre, a nő ekkor egy Phuja-t hajt végre. Ghandarfelfestés, tűzzel kőrözés az arc előtt. A férfi az ünnepi Tupa-t (sapka) veszi fel ilyenkor. Majd a végén pénzt ad a nőnek.
Az utolsó napon, a harmadikon a lánytestvér-fiútestvér végzi el ugyanezt. A masszázstól a fürdetésen keresztül a tiszteletadásig. Persze a fiatalok nem veszik véresen komolyan, nem játsszák meg magukat, természetesen veszik az egészet. A mindennapos viselkedésük nem változik meg ilyenkor. Odaszólnak a húguknak, hogy „tartsd meg az aprót”, amikor pénzt adnak nekik, vagy egyéb viccelődés mellett végzik el az ünnep e részét.
A délelőtt során kellett elindulnunk vissza Pune-ba.
Örülök ennek a három napnak, örülök, hogy egy ilyen emberrel sikerült összebarátkoznom, mert ilyen élményhez jutni tényleg megfizethetetlen.
Eu amo os seus olhos, eu admiro allegria que voce irredia, hogy valami szépet is portugálul.
Mivel hamarosan következik február ötödike, ami a felezõvonal a tervezett ittlét felezõpontja, így inkább mondom most, hogy jól van, több mint a fele még hátra van. Több mint a fele még hátra van, jeee!
Tegnap még találtam egy bazsalikommártást a boltban, ami magyarul volt feliratozva. Mondjuk még szlovákul és horvátul is, de attól még örültem neki.
A szindikrõl meg kiderítettem, hogy õk a 1947-es felosztás után Pakisztánból áttelepített hinduk.
A marvadi emberek pedig olyanok itt, mint a mi vicceinkben a skótok. A pénzhez való viszonyukat tekintve.
Este sikerült 19 emberre kaját csinálnom. Nem hittem volna, de mindenki jól lakott, és csak három darab cucc maradt. Tócsni volt megint. 5 kg krumpliból.
Volt egy lista, hogy milyen közlekedési szabályszegésre milyen büntetés jár. A vezetés közbeni telefonhasználat meg joggal volt lebontva motorra és autóra. Mivel bukósisakot kevesen hordanak így könnyen kivitelezhetõ egy telefon lebonyolítása. Egyedül nehezebb, de az vagány, amikor ketten utaznak, és a hátsó tartja a mobilt a sofõrnek.
Hm. Jelenleg 19 ember lakik itt. Jött két orosz lány, és pár kínai átjött hozzánk lakni. Jó móka. De nem is olyan durva, mint aminek hangzik, illetve van ennél rosszabb. Egy egy szobával nagyobb helyen negyven, 40 kínai lakik együtt. Mindegy, kicsit a szervezõk nincsenek a topon, de hát, egy indiai ne szervezzen semmit. Lehet, hogy lekezelõ vagyok egy kicsit, és van egy tonna dolog, amihez én nem értek, de azt inkább másra bízom. Persze, akkor nem tanulok belõle annyit, de legalább nem teszek keresztbe ötszáz embernek. Remélem:).
Páran kaptunk ajándékot a kínaiaktól és egy tajvani sráctól. Egy karkötõt, egy olyan fellógatós cuccot és egy határidõnaplót, meg fényképet, meg még pár dolgot. A naplóban külön fejezet van annak, hogy mire mennyit költ az ember. Még a havi összesítésnek is van hely. Igazából ezt az én szemléletemnek találták ki. Szóval még témákra is van szedve a cucc melyek: kaja, utazás, ruha, kozmetika, orvos, szórakozás, telefon, suli. A naptár Tajvanból van így még Taipei metróhálózata is megvan. Bár egy élet lenne eljutnom egy tervezett célra. Csak azért, mert a tajvaniak a tradicionális kínait írják, ami sokkal díszesebb a mostani kínainál.
Ja, és úgy tûnik a kínai fiatalok nem vallásosak. Azt mondják, hogy a szülõk buddhisták, de õk már inkább semmik. De, hát, jó, hát, ki tudja, lehet, hogy egy rakat lenyomata van az õ életükben. Meg, sõt, biztos. De, hát, majd most kiderítjük. Amúgy most azért van itt sok ember, mert, hogy szünet van a sulikban. Aztán márciustól már nem lesz ennyi.
Na, a másik a benzinkútnál. Ha, és amennyiben motoroznék, akkor állandóan arra kéne figyelnem, hogy ne akarjanak átverni. De, tényleg, minden egyes alkalommal figyelni kell. Mert itt a tankolás máshogy van. Magadnak nem tankolsz soha. Van egy csávó válltáskával, és õ adagolja a benzint. Aztán arra kéne ilyenkor figyelnem, hogy nulláról kezdje. Mindenféle trükkel próbálnák elterelni a figyelmemet a számlálót, pl keresztkérdésekkel, hogy kell-e motorolaj, vagy, hogy van-e apród. Mindegy, eddig egyszer sikerült volna lehúzniuk egy százassal, akkor tényleg másra figyeltem volna. A másik alkalommal meg rajtakaptam, és mondtam neki, hogy haver, ez így nem fog menni. Pár mozdulatból megértette. De itt is, minden egyes alkalommal ugyanazt kell eljátszani…Vagyis, kellene.
Napközben eszembe jutott pár dolog, általános dolgok. Úgy veszem észre, hogy a munkaviszonyok kicsit másképpen mennek itt, mint nálunk. Lazábbak hagyják ott a helyeket az emberek, és ugyanúgy lazán meg tudnak válni a dolgozóiktól a cégek. És a vándorlás a munkáért igen jellemzõ. Lehet, hogy tényleg csak itt Pune-ban van nagy keveredés, és emiatt gondolom.
A fa meg nem csak a járdán jellemzõ. Mindig elfelejtek reggel készíteni fényképet, de itt még az úton is fasor van. Körbeaszfaltozva, úgyhogy rád van bízva, hogy merrõl kerüld ki.
Ja, igen. Ne készítsél fényképet a Taj Mahallal, úgy, mintha azt lógatnád a tetejét megcsípve. Mert te vagy a négyezredik. Aznap. Aki így csinál.
Más. Megbetegedtem egy kicsit. Újra bebizonyosodik, hogy nem kell télnek lennie ahhoz, hogy megfázzak. Mondjuk, ja, igen, végül is tél van, de még mindig nem hitették el velem. Amúgy. Van egy földrajzi dolog, amit nem értek. Lehet, hogy hülyeség, de miért van az, hogy most tovább van világos, mint korábban? Ha ugyanazon a féltekén vagyunk. Meg, ha ugyanott vagyunk, akkor miért volt az, hogy, amikor kelet felé vonatoztunk, akkor a nap a vonat bal oldalán volt végig? Vagy, csak épp akkor figyeltem, és épp akkor volt egy kanyar? Mindegy, fura.
Ja, igen, minap volt valami dolog. Volt egy csávó, aki elkötött egy buszt, és belerohant a tömegbe az úton. Kilenc embert ölt meg. Ez az egyik reggel történt Appa látta is élõben az eseményt. Meg volt õrülve az ember. Én meg az index-en olvastam. Mindegy, a rendõrség küldött mindenkinek egy sms-t, hogy ne higgyünk senkinek, aki ezzel kapcsolatban sztorikkal áll elõ. Nem tudom, mi lehet a háttérben, de ezek alapján még az is lehet, hogy el akarnak tussolni valamit, pl, hogy rendõr volt. Vagy, csak szimplán ez általános jelenség. A hamis sztori gyártás.
A brazil emberekrõl kiderült, és õk is ezt állítják, hogy nem lehet egy embert választani, hogy, na, ilyen egy tipikus brazil arc. Mindegyik nagyon különbözõ. Vegyes. A XX.század elején pl rengeteg japán érkezett, de vannak lengyelek, oroszok, olaszok, és persze spanyolok és portugálok. Eddig csak egy lányra mondtam volna, hogy na így néz ki egy brazil. Legalábbis a fejemben. És legalább tíz brazillal találkoztam már itt. Amúgy a portugál nyelv nem is olyan gáz, kellemes hallgatni. Fõleg, amikor a csajok csicseregnek.
A neptunos passzív félévre való bejelentkezés is megvolt. Hát, hamar elment ez a félév. Jobb, ha nem is hasonlítgatok semmit semmivel.
A nepáli meg az egyik hivatalos nyelv Indiában, a 23 hivatalos nyelv közül az egyik. Ezt írja a wikipedia. Meg van egy gyakornok a cégnél, aki talán Dhanjeeling-bõl jön, és mondta, hogy az India, de õ nepáliul beszél. Aztán megnéztem, az igen közel van Nepálhoz. És, elvileg világhírû hely, képeken szép. De, hát, most menjek el oda? Azt hiszem arra most nem lesz lehetõség. Több évnyi programot lehetne csinálni, ami a maradék pár hónapba nem fog beleférni. És amúgy irdatlan iramban rohan az idõ. Egyre gyorsabban…
Kb 3 hónap kellett. Nem ahhoz, hogy hozzászokjak a körülményekhez, ahhoz elég volt szerintem 2-3 hét, max 1 hónap. Viszont három, vagy négy hónapig úgy éreztem, hogy minden nap tanulok rengeteg újat, és, hogy „áh, tegnap még semmit se tudtam”. Aztán valahogy beállt egy szintre ez a dolog, persze még most is sokat tanulok. Talán azért, mert akkor volt egy törés, és sok ember jött. Szóval inkább tõlük tanulok. Pl. Camilától, a brazil lánytól - akinek nincs is amúgy egy vagon neve, ahogyan ott szokás (Camila Caroline de Souza Alves) – kéne megtanulnia minden embernek, hogy hogyan legyen kedves egyszerûen mindenkor, mindenkivel.
Azt írja még a wikipédia, hogy „a hinduk és dzsainisták kerülik a hagyma és fokhagyma fogyasztását is, mert azok felpezsdítik a vért és a szexuális vágyat - általánosságban azokat a növényeket, amik fogyasztható része a föld alatt terem, mivel ezek leszedésekor a földben lévõ élõlények sérülést szenvedhetnek. A hagyma és fokhagyma hiányát az ételekben egyes éttermek külön jelölik.”
Na, hát, ez szerintem kamu. Mondjuk a jainisták tényleg kicsit komolyabban veszik a szabályokat, ha van egyáltalán ilyen szabály. De a hinduknál, amit a hagymáról írnak az biztos, hogy nincs így. Legalábbis az összes ebédhez, még a pure-veg éttermekben is felszolgálnak hagymát, egy rakással. És az összes kajában alapból is van, így az nem egy opció. A nõ, akitõl vacsit kapok meg rendszeresen rak fokhagymát a dhal-ba. Szóval se otthon nem tartanak a hagymától, se az étteremben nincs ilyen szabály. Mindenesetre a sztori nagyon szépen hangzik, hogy a földben élõ állatokat így nem bántják. A szexuális vágyuk meg nem lesz sokkal magasabb a hagymától. Vagy, lehet, hogy eleve hendikeppel indulnak ebben a témában.
Reggel megérkezés busszal. Odafelé volt sleeper busz, visszafelé meg csak seater volt normális áron, de ezen még többet is sikerült aludni. Még többet, mint a lakásban lehet, na, de ott más az oka. Igazából csak olyan busz van, ami este indul, és reggel érkezik meg a célpontba. Ami gáz, az a riksások. Volt egy kisebb vitánk, ami hazudozásba ment át a végén… Mindegy, két dolog. Ha nem tudja az ember, hogy mégis milyen messze van, a célponttól, akkor nem tud elõre árban megegyezni. Ha meg méterben egyezünk meg, akkor, a mai tapasztalat alapján (mert eddig nem nagyon volt ilyen) képes egy hosszabb utat választani. Persze ez is nyilván való, és jobb lenne, ha nem is tudnám az utat, mert sokkal nem volt hosszabb, de van attól rövidebb is. Aztán azt mondja, hogy azt az utat nem tudja. muhahaha. A legnyilvánvalóbbat. Egy riksa driver… Mindegy. Volt vita. Nem sokkal, de kevesebbet sikerült fizetünk. Mindegy. Aztán mindenre tudnak hivatkozni, mindig, hogy mikor kérnek több pénzt. Pl.: most már este van, most még reggel van, most ünnepnap van, most vasárnap délután van, vagy nem lesz visszafelé fuvarom, vagy az már a városon kívül van… Mindegy, szerencsére mostanában nem riksázom sokat, így ettõl megkímélem magam, de még így is unalmas, hogy minden egyes alkalommal tízperceket kell dumálni, hogy egy nagyjából normális ár jöjjön ki. Az elején egyébként nem is volt ez jellemzõ. Akkor tök normálisak voltak, normális úton, méter alapján fizettem mindig. Mindegy.
Na, a másik meg Goában. Venni akartunk két fantát, meg vizet, meg három chipset. Azt mondja 265 rúpia. Gyors fejben számolás után kijött 190 körül. Mert, hogy itt rá van nyomtatva az ár magára a címkére, gyárilag, hogy mi mennyi. Néha az üvegre, de mindegy, nem lényeg. Azt mondja, 2 liter fanta 53Rs. És ez nem valami ajánlott, hanem az, hogy MRP. Vagyis a maximálisan kérhetõ ár. Erre azt mondja, hogy mivel este 10 van, így õ most 80-ért árulja. ? Persze nem vettünk tõle, és az is kiderült, hogy az angolom még annyira nem kifinomult, hogy kapásból elküldjek valakit az anyjába. Mindegy. Megértettük egymást.
Reggel korán kelve átmentünk Goa déli részére. Ja igen, szóval Goa az állam neve. Anjuna eléggé északon van, tõle 100 km-re van Palolem, az meg már nagyon délen. Palolem is fõleg inkább külföldieknek van kitalálva.
Szép, tisztább, és nyugodtabb vízzel, mint Anjuna. Fürödtünk, mint ahogyan mind az elõzõ napokon, aztán hazamentünk.
Nagydolgot nem mondok: el lehetne tölteni itt még pár napot. De az is milyen faszán hangzik, hogy a srácok itt dolgoznak Pune-ban, és csak lejöttek a hétvégére. Szerintem laza.
Ja igen, az ismét bebizonyosodott, hogy az indiaiak nem tudnak megszervezni semmit. És, most már van egy képem róluk, nehéz lesz ezt felülírni. Sok tapasztalat alapján annyi, hogy mindent szeretnének uralni, de nincs meg hozzá a képességük. És nagyon erõszakosak. Inkább hallom azt, hogy: „Do one thing …!” ahelyett, hogy „What do you think…?” Én meg inkább a nyugalmat szeretem. Simán nem mentünk volna a Baga beachre, ha nem mondja egy indiai srác, hogy tud nagyon olcsón szállást intézni ott. Persze nem tudott. Volt egy helyi aiesec-es is. Róla inkább nem is mondanék semmit. Nem bírom a fiatal indiaiak hozzáállását. Persze van kivétel, de az aiesec-esek közül nem soknak van jó modora.
Este busz, ahol még lakótársakkal is találkoztunk.
Anjuna beach. Na, ennek volt hangulata, szép volt. Jobban preferáltam ezt, mint Baga-t. Bagan sok indiai volt, és nagyon nagy zajt csinálnak minden egyes hullámnál. Jobban szeretem a nyugalmat.
Hajóval mentünk Anjuna beachre. Itt csak külföldiek voltak. És nyugalom, és erõs hullámok, és kicsit feketébb homok.
Este meg csak kiültünk a partra dumálni. Jobban tudok én ott kezdeni magammal bármit is, mint egy klubban. Azt hiszem. Pl.: szentendrei Duna parti este inkább, mint egy klub, fõleg, hogy az Szentendrén nincs is…
Közben tanultunk brazil kultúrát a brazil lányoktól.
Goa. Baga beach az elsõ nap. A tengerpart jó, de inkább a következõ napit választanám, ha lehetne. Csak kicsit sok volt az ember, meg a vízi sportot ûzés. De jól elvoltunk. Baga egyébként a népszerûbbek közé tartozik, és itt legalább lehet szállást találni. Mondjuk most pont elég nehéz volt, mert volt valami rendezvény az indiai egyetemistáknak. Volt valami Edward Maya nevû dj, elvileg híres. Megnéztem, román. Az, hogy mennyire híres, nem tudom. Mindegy volt ez. Goa egyébként a legnagyobb partyzós hely Indiában. Csak most minden 11-kor zár, mert választás lesz kb. két hónap múlva. A sör még így is másfélszeres áron van, de legalább nem négyszeresen Magyarországhoz képest… Szóval igen. Goa és a portugálok. Elvileg itt van egy hely ahova az elsõ portugál hajók kikötöttek. Külföldiek közül sok portugált nem véltünk felfedezni. Mondjuk, nekik nem kell sehova se menni egy tengerpartért, bezzeg az oroszoknak, akik szép számmal vannak itt. Sok helyen van cirill betûs étlap, vagy maga az étterem neve cirill betûs. Ennyi szerintem elég. Itt is talán a képek sokkal érdekesebbek, mint minden apró részlet. Itt is azért sok az árus. Ja, és a szállás egy fokkal, mondjuk, háromszor annyiba kerül, mint mondjuk Delhiben, vagy Jaipurban volt. Bár itt most szezon van.
https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/120127GoaBagaBeach?authkey=Gv1sRgCLjfzqihgYKZ1AE
Na, tehát, irány Goa ma. Este. Jyoce, Camila, Elvin és én.
Mentem fodrászhoz megint, lemértem 1 órát voltam a széken. Kiváló fejmasszás, borotválkozás és hajvágás 80 rúpiáért. Ami 550 Ft. 1 óráért, és egy tonna krémért…
A mauritiusi kultúráról beszélgettünk a mauritiusi csajokkal. Csak 1,2 millióan laknak, és nagyon vegyesen. Talán a francia is hivatalos nyelv ott, mindenesetre remekül beszélnek franciául. Sok indiai lakik ott egyébként. Így ott is mûködik ez az intézett házasodás dolog. Sõt, aszerint, hogy milyen nyelven beszélõ hinduk, azok szerint is csoportosulnak. Így a telgu nyelven beszélõk csak telgu nyelven beszélõkkel házasodnak, legalábbis elég komolynak tûnt ebben. És, hogy azért gáz, ha valaki nem szûzen megy férjhez. Ez egyik lánynak pl. már öt éve van barátja. Viszont 20 éves kora óta a szülei folyamatosan kérdezgetik, hogy mikor házasodik már, és, hogy mikor hozhatják a jelölteket. A barátját meg el kell titkolnia. Ami nem lehet egyszerû egy olyan kis helyen. Ott 25 év felett már egyre kevesebb választási lehetõsége van egy lánynak, így a szülõk az elõtt erõltetik a férjhez adást. Ami nem lehet egyszerû, látva más országokat, vagy mondjuk azt, hogy egyetemre is kell járni. Érdekes dolog ez az egész. Egyrészt mekkora rizikó már. Másrészt, valakinek van aki nem is érdemli meg azt a másikat, akkor meg jó nagy szerencséje volt. Ja igen. A férjhez menés elõtt kétszer találkoznak a sráccal, abból kell eldönteni. Ami a családnak fontos, hogy ugyanolyan anyagi körülményei legyenek a két családnak. Meg persze, hogy adott esetben telgu nyelven beszéljen. Nekem annyira ez a dolog nem jön be. Fõleg ez az rizikó rész miatt, (persze az szerelem is lehet rizikós), meg, hogy hamar döntse el valaki. Sokszor egy év sem elég, vagy kettõ. És, ha nem jön be, és egy év után más lesz minden, akkor mi lesz. Elválni nem tudnak. Vagyis nem szokás. Aztán lehet, hogy teljesen el kéne vonatkoztatnom. És, ha valaki hozzámegy valakihez, azt élete végéig szereti, persze az valami más módon, mint mi. Sok tanulni való van még.
Na, van egy másik lakás az önkénteseknek a Koregaon Parkban. Mivel ott 30 emberbõl 25 kínai így ma is ünnepeltünk egyet.
A mostani kedvenc kajám a Misal Pav egyébként. Szóval, amik eddig jók voltak, vagy legalább próbálásra érdemesek, az a Palak Panir, Pav Bhaji, Breadcrumps, Ragrah Puri. Puri Bhaji, Vada Pav. Poha. Talán a Poha-t nem mondtam még, hogy mi. Reggeli. Rizs, de nem az általános, így hiába tanulnám meg, otthon nem tudnám csinálni. Szóval rizs és zöldségek, persze van benne chili. Reggelire kiváló.
Arra gondoltam, hogy csinálok tócsnit. Sok elvárásom nem volt, internetrõl leszedett recept alapján, elsõ készítésre egész jó lett, talán kicsit sós, muszáj volt még beszereznem plusz fél kiló krumplit. Mindenki szerette, szerintem is jó lett. Egy kis tejföl jó lett volna.
Aztán. A kínai újév ma kezdõdik. Ez alkalomból a Tobi és Rita a két tajvani csinált kaját. Ettünk. Fûszermentes. Aztán tanultunk egy kis kultúrát. Ez náluk családi összejövetel. Piros borítékba raknak pénzt, és ezt adják az öregek a fiataloknak, remélve, hogy ez sok szerencsét és még több pénzt hoz.
Ha van egy zene, akkor azt nagyon hallgatják. Öt hónap alatt négy olyan volt, ami mindenhonnan folyt. Ezek fõleg filmekben elhangzott zenék. A Bodyguard a Bodyguard címû filmbõl, a Teri Meri nem tudom honnan, a Chammak Chalo és a legújabb a Why this kolaveri di? címû sláger. Elvileg ez utóbbi világszám. A Chammak Chalo-t Akon énekli, az elvileg híres külföldi, én is már hallottam azt a nevet. Ez egy lánytípusról szól, ami nálunk mondjuk nem nagy szám, itt meg lehet róla dalt írni. Aki chammak chalo az flörtölõs lány. Ennyi, nem több. Olyan lány, aki beszélget fiúkkal. Durva.
Még két érdekes motoron szállítást jegyeztem fel az elmúlt idõkben. Az egyik egy négyméteres vascsõ volt, a másik meg egy talicska.
Egy könyv hátoldalán ez van. Arról, hogy mégis hogyan van a házasodás.
„A szerelemházasságok a világon mindenhol egyszerûek.
A fiú szereti a lányt, a lány szereti a fiút. Összeházasodnak.
Indiában ehhez képest van még néhány lépés:
A fiú szereti a lányt, a lány szereti a fiút.
A lány családjának szeretnie kell a fiút. A fiú családjának szeretnie kell a lányt.
A lány családjának szeretnie kell a fiú családját. A fiú családjának szeretnie kell a lány családját.
Ha a lány és a fiú még mindig szereti egymást, akkor összeházasodnak.”
Hát errõl ennyit. Mondjuk, hogy sok szerelemházast nem ismerek. Kettõrõl tudok a cégnél. Az egyik külön is érdekes. A másik is.
Szóval az elsõnél egy gujarati lány házasodott össze egy maráti sráccal. Több gujarati forrásból hallottam, hogy na, ez az, ami szinte kizárt. Egy gujarati (hindu) soha nem házasodik muszlimmal, szindivel, és marátival. Még katolikussal talán.
A szindikrõl sokat nem tudok, csak, hogy valami népcsoport, és talán terület alapján kapták a nevüket, nem valláshoz köthetõen, és a terület talán Pakisztán közelében van.
A másik házasságra pedig nem vonatkozik a fenti idézet. Mert ez csak akkor jó, ha nem akarsz megválni a régi családodtól és az általuk nyújtott rengeteg segítségtõl. Szóval, ha úgy csinálod, ahogyan a világon máshol, akkor magadnak kell gondoskodni mindenrõl.
Pár napja sikerült befejeznem egy bollywoodi filmet. Abban is a lényeg, hogy hogyan sikerül két szerelmesnek kijátszania az egészet, és intézett házasságnak tetetni. Amúgy nem olyan vészes a film, és sokat tanultam belõle. Tényleg. Sokat. A film címe: Mere Brother Ki Dulhan. Ha valaki esetleg… Ami meg vicces, vagy érdekes, hogy félig angolul beszélnek benne. Alapvetõen hindu a nyelve, de néhány szót, sokszor teljes mondatokat mondanak angolul. Nagy kutatást nem végeztem, és lehet, hogy most elméletet gyártok, de ahogyan lejött, akkor beszélnek angolul, ha valami érzelmes dolgot akarnak mondani. Akár mérges, vagy kedves legyen az.
És még egy dolog, ami a filmben volt. Bhang. Errõl majd a Holi idején (március 8) többet.
