Reggel 4 órakor kelés. A terv a napfelkelte megnézése a város legmagasabb pontjáról, a Parvati dombról.

Meg is volt. A hangulata megvolt, templom is volt, már hajnal 5kor sokan voltak. A nap annyira nem volt gyönyörű, mint amilyet egyszer a Kő hegyről láttam. A reggeli utazásoknak meg mindig van egy vízműves hangulata, igaz, hogy talán több mint tíz éve volt, akkor is csak párszor, de ez akkor megmarad örökre.

Ryota, Tomoya, Tobi, Jerardo, Alex és én.

Aztán megreggeliztünk. Aztán megnéztük egy japán parkot. Nyugalom, csend, víz, virágok és halak, nagyjából ennyiJ

Aztán elmentünk közösen Appa unokájának a névadási ceremóniájára, ami pont úgy zajlott, mint az előző, néha kicsit hangosabb volt, meg vidámabb, de a tartalmi része ugyanaz volt. Bár még egy-két adalékot megtudtam.

Ugye kap a baba ilyenkor ajándékot. Ruhákat. Ül az anya ölében a gyerekkel. Jönnek a nők és adják az ajándékot. Ám előtte az van, hogy az anya mellett ül egy lány rokon, ölében egy kővel. Neki is ugyanúgy adják az ajándékot. (Ami nem egy: tessék, itt van, hanem közben csinálnak pár rituálét). A lány rokon is kapja a ruhákat, és leteríti az ölében lévő kőre, mintha felöltöztetné azt. Ez egy tisztelgés Krishna előtt. Egyébként, amikor evéskor imádkoznak, az is Krishna-hoz kapcsolódik. Erről majd később, ha megkérdeztem még egyszer, hogy mi hogyan.

Volt ebéd is, a srácok jól elvoltak. Adtam én is ajándékot.

Volt ott három ember, akik megmászták már a Mount Everestet, ez nekem hatalmas dolog, el is voltam ájulva.

Aztán vártunk három lakótársra egy helyen. Egy órát vártunk, így aztán az utcán alvás lett belőle, a reggeli korán kelés miatt.

Naim, Matias és Benjamin jött, és együtt elmentünk a Baner Hill-re. Az épülő új épületek látszódnak onnan, ott 10 éve még biztosan semmi sem volt.