2011.11.20.
2011.11.24. 06:14
Tegnap este 11-kor felvetõdött, hogy induljunk el Mumbai-ba. 20 perccel késõbb már az állomáson voltunk. Mondhatnám, hogy szeretem az ilyen hirtelen jött ötleteket, de ez csak akkor igaz, ha a nap úgy alakul, ahogyan az alakult a következõkben. Vonat nem volt, busz sem, így az utolsó lehetõségként taxival mentünk át. Nem egy nagy összeg, ez a kétszáz kilométer 1500 Ft-ból kijött fejenként. Persze a megfelelõ mennyiségû és minõségû alkudozás után. Kendra (az amerikai lány, aki egyébként, mint kiderült a Yale-re jár…), egy indiai lány, Prianca, egy indiai srác, Naim és én. Éjfél körül indultunk, talán kicsit késõbb. Az érkezést 4.00-ra kalkuláltuk. 2.30-ra meg is érkeztünk az éjjel.
Ekkor nem sok minden volt az utcán, csak pár autó, rengeteg utcán alvó ember, és sok kóbor kutya. Ami ezután jött az érdekes. Odajött két kutya, mintha valami kaja kéne nekik. Úgy tûnt. Mivel senkinél nem volt semmi, így csak a simogatás jutott nekik. Aztán elindultunk az állomás felé, hogy igyunk egy teát, és hogy elüssük az idõt. A két kutya követett, és, mint késõbb kiderült csak azért, hogy a többi kutyától megvédjen minket. Merthogy az állomáson vettünk nekik kenyeret és kekszet is, és egy falatot nem kértek belõle.
Az állomáson toltunk egy teát. Közben a napközben taxiként szolgáló, egyébként nagyon komoly kis járgányokkal hoztak mindenféle árut a vasútállomásra. Rengeteg virágot, gyümölcsöt, és zöldfûszereket. Azért ez is egy látvány volt.
Amúgy egy technikai jó tanács, amit most tanultam, nem tapasztalatból, hanem mondták. Ha útvonalat kérdezel, akkor sose taxi vagy riksa sofõrtõl kérdezd. Kérdezd inkább a boltban az eladót, õ nem fogja bezárni a boltot amiatt, hogy kövessen.
A tea után vissza a kiindulóponthoz, ami nem más volt, mint a világ második leggazdagabb hindu temploma, a Siddhi Vinayak. Nem is az a lényeg, hogy mennyire gazdag, és, hogy az idol arany, és, hogy minden arany, hanem ez az egész, ahogyan a hindu lány viselkedett elõtte, utána, alatta, összehasonlítva azzal, ahogyan egyébként viselkedik. Rengeteg tudás van a fejében.
A fényképezõmet kint le kellett adni, beléptetõ rendszer volt. Reggel 5.30-kor nyit a templom, ekkor kezdõdik a napi egyszeri aarti. Természetesen tömeg volt. Az is természetes, csak talán még nem mondtam, hogy bármilyen szent helyen (hindu muszlim, jain) le kell venni a cipõt, még a táskádba sem rakhatod. Ne vigyél koszt magaddal be.
Szóval fényképet csinálni nem tudtam. Egy viszonylag hosszú aartin vettünk részt. Biztos vagyok benne, hogy sokan így kezdik minden napjukat. Bár, mondjuk, ha azt vesszük, hogy Mumbai-ban 15 millióan laknak, gyakorlatilag nem is járnak ide sokan reggelente. Zsúfolt volt, de nem egy nagy hely. Kókuszdiók, virágok és pheda.
A kutyák a templom bejáratáig jöttek velünk visszafelé is.
Miután kijöttünk elindultunk megint az állomás felé. Benéztünk egy keresztény templomba. Hát, nekem inkább a vicc kategória volt, de, ha indiai kereszténynek nevezzük, akkor az õ dolguk, hogy hogyan csinálják. Volt egy szobor, amit a belépéskor érintgettek az emberek, ami nálunk nincs. A hinduk szokták ezt csinálni. A szenteket csak a bráhminok érinthetik, de vannak a szent fák is például, amiket szoktak érintgetni. Egyrészt ez. A zenére is lehet mondani, hogy indiai keresztény misén ez megy, nem baj. De a keresztrõl integetõ Jézus azért már túlzás. Szerintem a kezei mással voltak elfoglalva, hogy ilyen durva legyek. Nem is maradtunk sokáig. Ja, igen. Goan nyelven folyt a mise.
Ezután az állomás. Helyi vonatra szállás, amivel vasárnap révén lehetett utazni. Elvileg hétköznapokon esélytelen. Azt hiszem nálunk valami nagyon nincs rendben a tömegközlekedési jegyárakkal. Itt 72 Ft-ból kapsz egy oda-vissza jegyet a két végállomás között, ami kb 30 perc, ÉS, ha ennyi nem lenne elég, akkor még annyit, hogy ez napijegy. Akárhányszor utazhatsz.
Churchgate, vágállomás, innen nincs messze a Gateway of India. Itt található a Taj Mahal hotel, ahol pár éve volt a balhé, amikor pakisztániak csónakkal átjöttek, és elfoglalták a hotelt, illetve a tömegbe lõttek. Ma egy felvonulás volt a tengerészek részérõl. Zenekar volt.
„Gondoltad volna, hogy egy nap egy indiai lánnyal fogsz beszélgetni itt?” Hát, mondom nem. Szóval ez egyébként majd minden nap eszembe jut: mennyire durva már. Azt nem tudom mondani, hogy mit nem adhatnék egy ilyen pillanatért. Mit nem adok egy ilyen pillanatért. Ennek meg értelme nincs. Mindegy. Indiában lenni minden pillanatban leírhatatlanul jó, ez a lényeg.
A hotel mellett elsétálva Jaguar taxik.
Mumbai utcáinak, legalábbis itt, valahogy más hangulatuk van, mint ami Pune-ban van. Nekem tetszik, lehet, hogy csak azért, mert új. Leopold kávézóban evés-ivás.
Még reggel hétkor a Churchgate-nél volt nem semmi látvány, amikor egy parkban ötszázan kriketteztek.
Majd meglátogattuk a város másik végét, ahol egy társunk, vagyis az én szobatársam, Rámi lakik most pár napot, mert valami kezelésen van itt a városban. Megleptük, beszélgettünk. Aztán vissza városba. Ja igen, a hév persze ajtók nélkül jár. Ami még durva, hogy külön szerelvény van a nõknek és a férfiaknak. Nem bal és jobboldal, hanem külön kocsi. Van egyébként egy koedukált is, de elvileg, ha a tisztán nõiben utaznék, akkor 5000 Rs-t kéne büntetésként fizetnem.
A nap végén elmentünk a Haji Ali-ba, ami szintén egy fontos hely. A muszlimoknak. A tengerbe nyúló ösvényen lehet eljutni a szent helyre. Nagy tömeg. Bent is sokan. Nagyon szép belülrõl.
Rendkívül élveztem ezt a napot. Nagyon más nekem nem is kéne, mint ez az érzés.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://markinpune.blog.hu/api/trackback/id/tr413407645
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.