Vishash Dehradunban lakik, a Himalája aljában. Azt mondja gyönyörű a hely, el is tudom képzelni. Télen, amikor leesik a hó, mindenki lejön lakni a városba, amikor nincs hó akkor visszább mennek a hegyekbe. Aishna-nál laktam tehát szombat estig. Utoljára kaptam Chana vagy más néven Chola nevű kaját. Ránézésre valami bab volt, de mégsem. Mindenesetre főtt kaja, fűszerrel, meg rizzsel. Ez is igazán jó volt. Megmutattam a Magyarországról és a Szentendréről szóló könyvet. A Szent Jobb nagyon tetszett nekik, illetve a Rubik kocka volt az, amit ismertek. Aishna Delhiből származik, ő is tanulni jött ide. Delhiben csak hindiül és angolul beszélnek, mert nagyon sok az odavándorolt ember. Így tehát ott nincs helyi nyelv, nemúgy mint itt Punében a maráti. Egyébként annyi különbség van közte, hogy pl. Vishash meg sem érti a marátit. Sokan jönnek ide tanulni, elvileg 1,5 millió diák van itt. Szombat este átjöttünk a Koregeon Parkba. Itt fogok lakni pár napig, amíg az Aundh kerületben tisztázódnak a körülmények.

Tehát este átjöttünk ide. Riksával. Alig akarnak elvinni, ha messzebbi területre akarsz menni, mert nem nagyon számítanak visszafelé fuvarra. Szóval, mint nálunk otthon a taxisok, extra pénzért elvisznek. Aztán sikerült lebeszélni erről, és végül szinte normál áron elhozott. Amikor megtudta, hogy Európából jöttem eléggé megörült, még énekelt is, bár erre nem kértem meg :). Kérte, hogy mutassak magyar pénzt neki, de 50 Rs-ért nem kellett neki a 200 Ft-osom. Kérdezte, hogy az én nyelvem európai-e.

A nagyon lepukkant lakóterületeken kívül a többire az a jellemző, hogy biztonsági őr őrzi őket. Még a bankautomatákat is őrzik egyébként.

A koregeon parkban sok külföldi AIESEC-es lakik. Kb 10-el találkoztam, sokuk most ment valami előre megbeszélt túrára, arra már nem tudtam jelentkezni. Sok a DT-s itt (ezek az önkéntesek), de van MT-s is (Management Traineeship). Mindenféle országból vannak itt, ahogy az egy ilyen nemzetközi szervezetnél lenni szokott. A DT-sek 8 hétig vannak itt, most van hátra nekik még két hét. Iskolákba járnak, diákoknak tartanak előadásokat, nők jogairól és hasonló dolgokról. Van egy török srác, ő MT-s. 6 hónapra jött, de ha tetszik a cégnek, akkor marad 2 évig. Fontos számára, hogy megtanuljon vagy kínaiul, vagy hindiül, és mivel ide kapott lehetőséget, így hindiül fog megtanulni.

Éjszakára elcsendesül a környék eléggé. Reggel énekhangra keltem fel. Egy közeli ház aljában egész nap valamilyen vallásos szertartás zajlik, egy férfi azonos hangmagasságban énekel.

Az még a tegnaphoz tartozik, hogy vannak építkezések az utakon. Ezek az építkezések éjjel nappal történnek, de úgy, hogy pl. ami mellett elmentünk ott szinte teljes sötétségben ástak egy gödröt valamilyen vízvezetéknek.

Ma, vasárnap reggel elmentünk 12:20 körül ebédelni. Egy viszonylag drága helyre mentünk négyen, a neve Malaka Spice, elég közel a lakóhelyhez. Nem tipikusan indiai, inkább dél-ázsiai kaját adnak. Én Rempeh Veggiest ettem. Elvileg simán, de a pincért ajánlotta, hogy vegyek hozzá rizst. Jól tette, mert elég durván csípős volt magában. Még rizzsel is szépen kitisztította a légutakat, és patakokban folyt mellé a víz rólam.

Délután 3 körül elindultunk James-el, egy kínai sráccal egy múzeumot megnézni. A riksás alig tudta, hogy hol van, de elvitt, közben kérdezősködött. Ez a Raja Dinkar Kelkar múzeum. Elvileg egy magángyűjtemény volt valamikor. De leírhatatlan, ami a múzeumban volt. Nem vettem fényképezésre lehetőséget nyújtó jegyet, mert nem tudtam milyen lesz, úgyhogy nem is akarok sokat beszélni róla. Biztos, hogy ezt még egyszer meg fogom nézni, és akkor készítek fényképeket is. A lényeg, hogy nagyon szépen kidolgozott munkák vannak ott. Ajtók, lámpák, eszközök. Külön célszerszámok, pl. mangóvágó. Mindamellett, hogy direkt erre a célra készültek, nagyon részletesen ki vannak dolgozva. De erről akkor részletesebben legközelebb.

A múzeumból visszafelé sétáltunk egy keveset. A fényképeken látható, hogy milyen zsúfoltak az utcák, de nem csoda, hisz a főúton a központban voltunk (valami Letsi road, kiejtés alapján), és ráadásul ma ugye vasárnap van. Úgyhogy gyorsan fogtunk is egy riksát, ami elhozott minket vissza.

Nem biztos, hogy annyi fényképet csinálok, amennyit szeretnék, és nem biztos, hogy pont azok vannak lefényképezve, amiket szeretnék. Csak sokszor megyünk riksával, onnan nem lehet jó fényképeket csinálni, viszont rengeteg érdekességet lehet látni. Úgyhogy azok remélhetőleg megmaradnak az emlékezetben. Ha tehetném, minden másodpercről külön fényképet csinálnék. Minden másodperc különböző, és önmagában gyönyörű.

Képek: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/110814?authkey=Gv1sRgCIGPibv4w5aLYA

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.