Reggel az úton a kátyúban fürdő, vagy inkább mosakodó gyerekek látványa fura volt.

A cégnél az angol kurzus nagy része marátiul zajlik, és nehéz azért úgy odakoncentrálni, hogy az egyik mondat így van, a másik máshogy.

Sok ünnepet házon belül nem ünnepelnek meg, de a mait, vagyis a holnap következő Dusserát megtartották. Este hat óra körül három képet helyeztek el az egyik polcon, Kaliról, ha jól látom Shiváról és Ganeshről. Először elkezdtek énekelni, és közben tapsolni, ütemre, majd a kántálós imádatkimutatás következett. Majd egy nő körbejárt egy tálcával, ahonnan egy virágfejet lehetett levenni. Vagyis, mindenki vett onnan. Majd azzal a képhez mezítláb megjelenni, utána kapott mindenki egy festést a főnöktől a homlokra. Majd egy édesség evés. Holnap pedig délelőtt 11-től Purjah lesz a cégnél. Ami maga az imádkozás, csak gondolom hosszabb változatban.

A virágok egyébként most valamiért fontosak, majd később leírom, hogy miért. Mindenhol az utcán lehet venni, rengeteg helyen van most. Kaptunk a cégnél kettőt, egyet a képhez kellett rakni, másikat pedig a számítógéphez. Azt mondják, hogy tisztelik így a tárgyakat, műszaki cikkeket is. És ez az ünnep a napja annak, hogy valami műszaki eszközt vegyenek az emberek, mármint a holnapi, így akkor majd nagy zsúfoltság lesz ott, pl.: a motorboltban is.

Az ünnephez tartozik ez a botos tánc szerintem, mert csak most láttam eddig ezt, semelyik ünnepen nem, most pedig minden nap valahol látom.

A forgalmat rendőrök és helyi emberek irányítják, erre főleg este van szükség, mivel nincsenek lámpák, és sokszor a helyi adottságok sem segítenek. Mondjuk, az indiaiak kicsit máshogy fogják fel a közlekedési lámpák jelentését. Vagy inkább kitágítják a zöld jelzést, ameddig csak lehet. Pl. ha zöldből lett piros, akkor addig mennek, amíg a kereszteződésben nem jön a másik tömeg keresztbe, habár a jelzőlámpát ekkor már ők rég elhagyták. Sokszor van visszaszámláló a lámpák fölött, hogy meddig tart még a piros jelzés, de így kb 8-10 mp-cel a zöldre váltás előtt elindulnak.

Aztán este igen hosszú lett az út, mert csak a corporation nevű buszmegállóig tudtak elvinni. Onnan volt szerintem vagy másfél óra, és az eddig látott és utazott legzsúfoltabb busz, itt tényleg kint lógtak már az emberek az ajtón kívül. Nem ritka látvány ez itt, de még nem utaztam ilyenen. Szerencsére ülőhelyem volt, és csak azért, mert pont akkor voltam jó helyen, amikor bekiabálta a helyi elosztó csávó, hogy „line”.

Ami meg komoly volt, hogy a videókat visszanézve láttam meg a buszra kapaszkodók közt az egyik srácot, aki épp a szobatársam itt. Amikor a videót csináltam, akkor csak kinyújtottam a kezemet, nem is néztem, hogy ki merre van, mert nem a legszélső ülésnél ültem.

A szobatársam Ramy, aki a volt tunéziai elnöknek és IMF elnöknek, Hedi Nouria-nak az unokája. Ehhez méltóan is él, rengeteg helyen járt már életében, és ahhoz, hogy Indiába jöjjön is csak két nap kellett neki, hogy eldöntse.

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/111005?authkey=Gv1sRgCNGpt8SFzLHADg

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.