Na, tehát megérkeztem épségben, itt vagyok. Kicsit hosszú lesz a bejegyzés, de az első 1,5 napon már nagyon sok minden történt. Jelenleg az egyik AIESEC-es lánynál lakom, Aishna-nál, amíg nem rendeződnek a végleges lakással kapcsolatban a dolgok. Végül az Aundh kerületben fogok lakni remélhetőleg, ami nagyon közel lesz a munkahelyhez, hisz az is abban a kerületben van. A régi lakás, amiről még az elején szó volt a Google Maps szerint 1 óra utazás, de hát, az szerintem csak a maps szerint. Egy pillanat alatt akkora dugó tud kialakulni, hogy akár a duplájára növekedhet a menetidő. Szóval, jó lesz a másik lakás.

Az útról pár szó: repüléssel nem volt gond, az első gép késett 3/4 órát az elindulással, a második simán ment. Devecsert ismertem fel először, a zagytárolóról, aztán a Balatont.

Bombayben jó idő fogadott, épp nem esett az eső. a KK travelt majdnem simán megtaláltam végül ők találtak meg, olyan kiáltással, hogy Mr. Mark! Mr Mark! Bombayben hihetetlen volt látni mindent, ami ott volt. 250 km Pune, de 6 órába telt idejutni, az autópályával gond nem volt, leszámítva, hogy az elején a rendőr megállította a sofőrt. Olyan kocsival mentünk, ami nem szállíthat utasokat, csak családtagokat. Ezek a fehér rendszámos autók. A sárgarendszámosok szállíthatnak. Aztán szerintem valami pénzzel oldották meg a dolgot, meg kb félóra tárgyalással. Szóval visszatérve Bombay-re. Ott is sokat időztünk az úton, szerintem több mint 1 óra volt, míg a repülőtérről az autópályára jutottunk. Az út mellett végig, vagy 20-30 km-en csak bolt. Mindenki árulja a saját holmiját, amit beszerez. Persze tematikusan, szóval nem mindenki árul mindent, hanem csak egy adott terméktípust. Viszont egymás mellett tényleg különböző dolgok jelennek meg. Aluminium létra mellett a ruhabolt, mellette kerékpár javító, és így tovább. Minden bolt kb 5 négyzetméteres. Faisil nevű sráccal utaztam, meg a lányával, meg még egy fiatal emberrel. Faisil Dubaiból jött, ott él pakisztáni feleségével. Kérdeztem, hogy ehhez mit szólnak a szülei. Állítólag, ha ő boldog, akkor a szülők is azok, és ugyanez van a lány szüleinél is. Állítólag. Dj Dubaiban. Szereti a pénz miatt, Indiát az időjárás miatt szereti, meg, hogy szép zöld a táj. A szülei kipróbáltak sok helyet, de ők csak Indiában érzik jól magukat. Az autópálya teljesen modern, jól járható volt. Szépen kifaragott bazalt hegyeken keresztül, jó magasra is felmentünk. Aztán vissza. Pune kb. 450 méter tengerszint feletti magasságon van. Az út mellett láttam majmokat szépen menni a köveken. Na igen. A közlekedés. Hát, azért hallani lehet mindenhonnan, hogy nagyon durva. Hát az, de nagyon. Lesz fent pár videó, onnan el lehet képzelni, hogy milyen. A dudálás, az alapvető dolog. Nem is azért dudálnak, mert előrébb akarnak menni, vagy követelnek valamilyen viselkedést, hanem csak úgy, jelzésképpen, hogy itt vagyok, megjöttem, mivel szerintem nem nagyon használnak visszapillantó tükröt. Megálltunk egy helyen kicsit pihenni, ott visszahajtotta a tükröt a vezető, aztán amikor elindultunk akkor látta, hogy az anyósülés melletti úgy maradt, visszahajtva, úgy 5 km után. Aztán kihajtatta a fiatal sráccal, majd 10 perc után mondta, hogy nem kell az neki, hajtsa vissza :). Faisil azt mondta Pune-ről, hogy kb 70%-ban nem idevalósiak lakják. A srác, aki a helyi gondviselőm mondta, hogy kb 1,5 millió diák tanul itt, mivel nagyon fejlett az oktatás. Ami érdekes volt, hogy Pune-ba érve láttam először tehenet csak. De azután már elég sokat. A sofőr nem igazán beszélt angolul, de amikor már mindenkit kirakott, akkor mesélt nekem pár dolgot. Pl, hogy Pune és Bombay abban hasonlít, hogy nagyon rossz a közlekedés. Mondjuk ő is átment a dupla záróvonalon, de mindegy :). Végül megérkeztem a helyre. Brahma Sun City a Kalyni Nagar-ban, itt él pár AIESECes külföldi.

Egy kis idő múlva megjelent Vishash Dora, egy indiai srác, ő lesz egy darabig a helyi gondviselőm, meg még egy srác. Motorral mentek, nekem meg egy riksást hozattak, aki elvitt arra a helyre, ahol most vagyok. Riksázni nagyon király :) Harcolnak, hogy a lehető leggyorsabban elvigyenek az adott helyre. Néha rámegy a motorosra, de alig van ütközés. Legalábbis eddig ez a tapasztalat. A sok dudálás miatt figyelnek egymásra. De persze a hátránya, hogy nagyon hangos, mármint a közlekedés. 230 Rúpia volt (kb x4 = x Ft) de személyre szabott helyre visz, befér a bőrönd bőven, és vagy 50 percig utaztunk és élménynek se rossz :).

Megérkeztünk a helyre. Egy AIESEC-es lány lakása. Viszonylag nagy, több szobából áll, viszont nagyon egyszerű. Nincsen gyakorlatilag semmi, csak pár szék, a szobában, ahol lakom ott 1 ágy, meg párnák a földön. A WC tisztának látszik, a tartályból fertőtlenítős lé folyik. Az európai csatlakozó használható. Ja igen, és van egy szolgájuk is, ő nem beszél angolul.

Lementünk a városba egy közeli helyre, vagy 10 percre innen, hogy együnk valami vacsorát. Mivel a Pisti ismerősnője mondta, hogy sült zöldséget ehetek bátran, így kipróbáltam egy kaját, amiről később tudtam meg Kellytől, hogy ez a helyi nevezetesség. Helyi, szóval az állam Maharasthra nevezetessége, helyi fűszerekkel megbolondított (:)) kenyérrel összekevert sült zöldségek, vele együtt sült sajt, és a tetejére ismét sajt szórva. Vishash szólt, hogy vigyázzak, mert csípős, de annyira nem volt az, csak mint, ha csipős pirospaprika lenne rászórva. Az íze viszont hihetetlen finom volt, az ára pedig 20 Rs. Neve: Breadcrumps, de nem zsemlemorzsa, csak így hívják. 

Vishash Delhi környékéről származik. Itt tanul 3 éve, és ő sem tud hozzászokni a közlekedéshez azóta:) Valamilyen hasonló vallású, mint a Sikhek, de nem hordanak olyan kötött fejkendőt, viszont elvileg a hindu vallások közé sorolták be az övét.

Az indiaiak sokat ünnepelnek. Hétfőn lesz a szabadság napja. Ma (szombaton)viszont Roki vagy Rokhi nap van, ami egy lány-fiú ünnep a testvérek között. Emiatt kevesen vannak az utcán. Az egymással való törődést ünneplik otthon. Kezükre kötnek valamit, amiről rojtok lógnak, valami textil.

Kelly Dixon-nal (ő az a lány aki segített a kapcsolattartásban amiért van céggel, és akinek sokat köszönhetek, hogy itt lehetek) még nem találkoztam, talán ma. Mindenesetre Vishash szobatársasitól megtudtam, hogy miért van amerikai neve. Ugyanis, azt már hallottam, hogy a kaszton kívüliek közt mi a legújabb szokás. Úgy próbálják megoldani a dolgokat, hogy áttérnek más vallásra. Egyre gyakrabban veszik fel a katolikus vallást, hogy így a folytonos kasztrendszer miatt kapott szabályokat ne kelljen betartaniuk. Magyarul, hogy ne basztassák őket. Na és amikor áttérnek, akkor nem lehet indiai a nevük többé. Kérdeztem, hogy milyen más szabályokkal jár még ez, de nem tudták, vagy nem jutott eszükbe. Az öltözködés nem tartozik a valláshoz (már amilyen szinten, lásd fejfedők pl.), szóval szárit pl hordhat. 

Ma is körbenéztünk a városban. Pár kéregető jött, nem sok. Viszont vannak különbözőek. Van aki csak kér, de nem követelőzik. Csak kér csendben, ők könnyen lerázhatóak. Vannak olyanok, akik zenélnek pénzért, viszont odajönnek, hogy és kérik, hogy zenélhessenek. Ezeket csak láttam, engem nem kértek meg. Szép narancssárga turbánjuk van. Aztán volt olyan is, hogy ment 2 nő és 3 gyerek. A nők vittek valamit a fejükön, nem tudom mi volt az, és volt náluk dob. A gyerekeknél meg ostor. Na ők olyanok, hogy elédcsapnak az ostorral, amíg nem adsz nekik pénzt. Na ők odajönnek hozzád, de Vishash elzavarta őket, úgyhogy miattuk se kell aggódni.

Vettünk mobilt. Nem az én nevemre, de talán magyarországon is úgy van, hogy helyi állampolgárnak kell lenned. Eltartott egy kis ideig, amíg megcsinálták. Még igazolvány kép is kellett hozzá (természetesen nem az enyém, hanem aki csinálta magának, hogy aztán nekem adhassa). A telefonyszám 10 számjegyű, nyilván, hogy jusson mindenkinek.

Egyelőre ennyit a mai és a tegnapi napról. Kimerítő kicsit, de, hát lásd az első bejegyzést.

Képek itt: https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/India?authkey=Gv1sRgCLrpppnNpZykWA

Ami még eszembe jutott hirtelen: az építkezések, és az autók.

Amikor megérkeztem Kalyni Nagarba, a többi AIESEC-es házából láttam, ahogy építkeznek. Ez egy viszonylag új terület, sok nagy lakóházzal. Nagyon tiszta környék. Mellette a következő házak épülnek. Na és itt jön a durva része. Nők is dolgoznak az építkezésen. kb olyan 40m x 200m -es házakat építenek. Kézi betonkeverővel. A homokot a nők rakják a gépbe, a homokkupacból kaparják bele egy tálba, majd a fejükön viszik oda. Száriban. Igen, a lányok nagyon szépek errefelé, és szinte mindenki száriban van. Aki nem, az pedig egy másik helyi viseletben, aminek egyelőre nem kérdeztem a nevét. Vagyis elfelejtettem, majd leírom. Szóval a nők is dolgoznak, körülöttük futkároztak a gyerekeik.

Az autók közt a kamionok és a nagy furgonok az érdekesek. Még nem fényképeztem egyet sem szemből. De majd később biztos fogok. Lényeg, hogy nagyon szépen fel vannak díszítve, mindenféle színben, főleg sárga és piros. Fából faragott díszekkel a tetején. De az állapotok elég érdekesek. Van amelyiken az ajtó ilyen padlásajtó jellegű fából készült valami volt. A motorosok meg Honda Hero-t használnak főként, vagy pedig valamilyen robogót. Bukósisak nélkül mennek a városban, csak kb 5%-uk visel sisakot. A nőket is viszik, és ők is motoroznak. Akiket visznek, azok hátul ülnek, féloldalasan, a szári miatt. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.