Jammu igazából egy kis tévedés volt. Rengeteg tenni való itt nincs, van egy óriási templomrendszer (hogy nevezzem azt, ahol rengeteg templom van egy kapun belül?), ami azért megér egy látogatást, annak ellenére, hogy ott is, mindig le akarják húzni az embert, és nem értik meg, hogy attól, mert nagy fehér utazó ember vagyok még nincs rengeteg pénzem. Így a felhívásokat áldás kapásra az elsõ három „donation” („na, most jön az a rész, hogy pénzt adsz”) felkérés után visszautasítottam. Viszont háromszor is a teljes családomat megáldották, bár a 10Rs-nél azért többre számítottak. Egyébként a Raghnurath Temple-rõl van szó. 

A városban volt az elsõ hely, hogy kettõnél több embert kellett keresni, hogy a 97%-os esélyünk meglegyen arra, hogy angolul beszélõt találtunk. Magyarul itt az angol egy elég nagy probléma, alig beszélik. Viszont egy külföldit sem láttunk a két nap alatt, így kuriózumok voltunk eléggé. Viszont a lakosok itt a hello, how are you helyett csak a hello-ig jutottak el az angoljuk miatt. 

A templomról még annyit, hogy tele volt olyan szoborral, amivel még életemben nem találkoztam. Az átlagos Krishna, Ganesha, Shiva óriási szobrok megvoltak persze, de a kisebbek közül volt néhány érdekes is. Fényképezni nem lehetett sajnos, le kellett adni, így még titokban sem tudtam lencsevégre kapni azt, amelyik ülve valami állat belét szedte szét négy kézzel. Érdekes volt. Volt még egy óriási Shiva Linga is, ami talán 2.5 méter magas, az állványzat miatt legyen a kõ maga 1.5 méter magas. Monolit, természetes kõ, amin van két folt. A pap mondta, hogy melyik formába melyik istent gondolja bele, majd tejjel meglocsoltuk, szóval, lesz itt termékenység a késõbbiekben. 

33 chror, azaz 330 millió betonba rakott kõ jelképezi Vishnut. Na, az is van itt. Biztos megvan annyi, mert rengeteg szoba van teli kövekkel a földön. Amritsarban a márványon járni kényelmes volt, itt azért ugráltunk a kövön a melegben.

Nem tudom hány államban van ilyen, de Jammu és Kashmir vicces, mert a fõváros télen Jammu, nyáron Srinagar. Nyilván, mert télen Srinagarba eljutni képtelenség, viszont nyáron kiváló a hõmérséklet ott, másrészt pedig meg kell mutatni, hogy Srinagar a miénk. 

A telefonunknak meg annyi. Itt a másik indiai államban vásárolt sim-kártya nem használható, semmire. Gondolom a biztonság miatt. Mert, hogy Kashmir így az állam, Jammu és Kashmir elég kockázatos hely volt még nemrégiben. Most már elvileg oké, de, gondolom, nem akarják, hogy bárki is bármit szervezhessen, így nem csak a külföldi telefonok, de még a miénk is, Maharashtrából le van tiltva. Itt is az identitás felvállalása látszódik néha, pár riksán indiai zászlót láttam. Pakisztánit nem. És Jammu és Kashmirit sem, pedig ez az egyetlen indiai állam, aminek van saját zászlaja.

Közben átsétáltunk egy kellemes kis parkba, a Bagh-e Bahu parkba. Van egy erõd is ott, de azt nem néztük meg, annyira nem szoktak érdekesek lenni (Pune-ban is csak a hegymászás miatt jó). 

Volt még egy halmúzeum, vagyis nagy akvárium. Majd vissza a parkba és beszélgetés sötétedésig. Vettünk holnapra jegyeket Srinagarba, de itt volt az elsõ komolyabb megmérettetés, ugyanis nem tudják az irodák, hogy másnap mennyi hely lesz, és milyen buszok jönnek, így csak aznap reggel, amikor az éjjel utazó buszok megérkeznek, tudnak mondani valamit. Mindegy, lett jegyünk. Fõleg megosztott taxikkal lehet eljutni Srinagarban, de az már a kényelmes utazáson tul van. 10 órás uttal számítva.