Ma meg is volt az első móka a lakótársakkal. Majdnem mindenki jött, kivéve Maria az indiai srác és Andreas, így hatan mentünk a lakásból és még egy lány jött, Rita. Ő is Tajvanról érkezett, mint Tobi (Tóbiás). A lánynak ez az angol neve, a fiúnak pedig ez a német neve. Sinhagad Fort-ot néztük meg, 45 km-re Pune-től. A Fort gyakorlatilag egy vár, a 17. században épült sok Shivaji irányítása alatt. Az adott területet irányítók mentek fel oda, amikor jött az ellen. Meg a katonák. Egy ideig tudtak ott élni, volt ott raktár, meg valamilyen termelés is. Egy viszonylag nagy területet kell elképzelni. Ez speciel kb. négy-öt focipályányi volt.

Na és az van, hogy a srácok bérelnek motort, azzal mentünk. Indiai jogsijuk nincs, az európai meg nem érvényes itt, úgyhogy így oldják meg. Nem kell aggódni miattam sem. Szóval motorral oda, közben volt egy tó, ahol megálltunk. Kacsáztunk, és néztük, hogy pár indiai hogyan fürdik ott. Itt kérdezte meg Benjamin, hogy hívhat-e Bobnak, mert úgy nézek ki. Mondtam, hogy nyugodtan, hisz gyakorlatilag itt az a második nevem. Még a céges fizetési papíron is így vagyok írva, az itteni nevezlsi rendszer alapján. Mark Robert Kondas.

Tó után tovább, motorok hegy lábánál lerakása, irány fel. Egy durva mászás volt, de élvezhető. Meredekebb, mint amin valaha részt vettem. És több kígyó is volt, mint amivel eddig találkoztam hegymászás során. Mondjuk csak egy, az is kicsi, de nem baj. Félúton eleredt az eső, úgyhogy szétáztunk a végére, mert elállni nem akart. Útközben, kb 100 méter szintkülönbségenként volt egy-egy pihenő, mármint bolt, kajálda, sült kukoricás, limonádés.

A kígyókkal meg az van, hogy állítólag, amelyik a hideg helyeken lakik, az nem mérgező, vagy hogy írják ezt. Itt a hegyen elég hideg volt, mondjuk csak az eső után. Fent nem lehetett sokat látni, csak nagyritkán, amikor a felhők továbbálltak a hegy oldalából. Szép látvány volt. A hegy talán 1500 méteres, és talán 7-800-ról indultunk. Az fura volt, hogy itt minden zöld, még egy ilyen viszonylag magas hegy tetején is, máshol csak sziklák vannak, de itt ugye folyamatosan esik az eső. Körbenéztünk, ettünk, elvileg valami helyi finomat. Sárga volt, finom volt, a nevére nem emlékszem.

Lefelé jövet már nem nagyon lehetett használni az utat, meg el is fáradtunk, ott durva lett volna lejönni. Jeeppel jöttünk le, az is, kb, mint a filmekben, a 8+1 személyesben 11-en ültünk, de úgy, hogy még két embert be akartak rakni mellénk. Talán, ha mind indiaiak lettünk volna, akkor ment volt. Szerpentinen lejövetel után gyalog kellett volna menni, persze a rossz irányba indultunk el, így plusz 1 óra volt. Megérkezés a motorokhoz pillanatokkal a sötétedés előtt. Viszont a móka ezután jött csak. 1 km után az erdő közepén az egyik srác motorja leállt, lehetetlen volt beindítani. Jött egy riksa, semmi angoltudású két csávó ült benne, próbáltak segíteni. Aztán elidőztünk ott egy ideig, aztán toltuk a motort be egy faluba, kb félórára volt a lerobbanástól. Ott fiatalok voltak, tök rendesen segítettek, vagy három motorboltból egy volt nyitva, elemlámpával világítás, 2 óra javítás, a srácok meg ott vártak velünk, ha esetleg nem sikerülne megjavítani, akkor találnak valamit. Végül sikerült, és haza is értünk.

Most ezt csak gyorsan leírtam, így az izgalmassága az írásnak megkérdőjelezhető, csak rengeteg dolog van most a napokban, amit csinálni kell, és amit kéne. 

https://picasaweb.google.com/103606212533607902767/111002?authkey=Gv1sRgCI3w9IDnhfPkFQ

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.